2020. szeptember 1. Bled
Beregi Balázs: Miniszterelnök Úr! Négyszemközti találkozón vett részt szlovén kollégájával. Összefoglalná nekünk, hogy miről esett szó?
Kezdjük először talán a gesztusokkal. Magyarország abban a helyzetben volt a koronavírus-járvány kitörésekor, hogy segítséget tudott nyújtani a legnagyobb bajban lévő szomszédoknak, és a szlovénok akkor elég komoly bajban voltak, és akkor nyújtottunk is nekik segítséget. És hálás nemzet a szlovén, és nem felejtette ezt el, ezért ma volt egy bensőséges kis megemlékezés erről a magyar segítségnyújtásról. És kaptam is egy papírost, de ezt nem nekem adták igazából, hanem Magyarországnak meg Magyarország népének, miközben mi magunk is bajban voltunk, nem feledkeztünk el arról, hogyha tudunk, akkor segítsünk a szomszédokon is. Meg persze azt is elmondtam, hogy egyszer nekem, egyszer neked; ha fordítva lenne a helyzet, akkor mi is számítunk persze a szlovénokra. Tehát ez jól mutatja, hogy az alaphangja, az alaphangütése a szlovén–magyar kapcsolatoknak ma sokkal jobb, mint bármikor korábban. Most abban értettünk egyet a miniszterelnök úrral, hogy igaz, hogy mind a két miniszterelnök és mind a két kormányzópárt az európai kereszténydemokratákhoz tartozik, és ez segíti a kormányzati munkát, de az államközi kapcsolatokat elválasztjuk a pártkérdésektől, és olyan hosszú távú alapokat vetünk meg a szlovén–magyar együttműködésnek, amelyek túlélnek, és erősek maradnak függetlenül attól, hogy milyen pártcsaládból érkeznek éppen a kormányzó pártok vagy miniszterelnökök. És a legfontosabb az összeköttetés. Ez egy kicsit elhanyagolt területe sajnos a magyar külpolitikának, nincs még meg a magasfeszültségűáram-összeköttetés Szlovéniával, holott már megállapodtunk erről korábban. Mi meg is csináltuk a magunk részét, most talán itt is megindul valami, és ezt megtesszük. Van egy félbemaradt gázvezeték-fejlesztési programunk. Magyarország, ha hozzá akar férni az olasz gázvezeték-rendszerhez, azt Szlovénián keresztül tudja megtenni. Itt is van egy elmaradt programunk. A légi összeköttetésünk kezdetleges, a légi közlekedés átalakítása itt is folyamatban van. Nagyon érzékeny dolog számukra a koperi kikötő, meg az odavezető vasútvonal megépítése, amiben mi szívesen veszünk részt, mert bár Triesztben vásároltunk egy kikötő részt, és azt fejlesztjük, de Koperben is érdekeltek vagyunk, ha az a szlovénoknak is megfelel. Tehát jól láthatóan stratégiai jelentőségű, hosszú távú együttműködést megalapozó kérdések vannak az asztalon. Ezeknek a megoldását elindítottuk, kell még néhány hónap, hogy a végső formáit kialakítsuk a megoldásoknak, de úgy látom, hogy hosszabb távon is számolhatunk arra, hogy egy őszinte, jószomszédi kapcsolatot tudunk kiépíteni Szlovénia és Magyarország között. Ennek a lelki alapját a segítségnyújtáson túl a nemzeti közösségeink jelenthetik, hiszen magyar nemzeti közösség él Szlovéniában, és szlovén nemzeti közösség él Magyarországon. Már az előző kormányokkal is jól működtünk együtt ezen a területen, és most megállapodtunk a programok folytatásában és megnagyobbításában. Tehát a Szlovéniában élő magyarok és a Magyarországon élő szlovénok mind az iskolarendszerüket, kulturális rendszerüket, közlekedésüket, határátlépési lehetőségeiket tekintve javuló környezetben fogják élni az életüket. És ennek a régiónak, amit mi Mura–Lendva környékeként azonosítunk, ennek a régiónak a gazdasági fejlődéséről is sikerült néhány pontban megállapodni. Úgyhogy a legjobb hírekkel és jó hangulatban mehetek haza Szlovéniából. Talán még Lendván meg is tudok állni, hogy meglátogassam az ottani magyarokat, de ezt majd ma este eldöntjük.
Köszönjük szépen!
Én is köszönöm!
(Miniszterelnöki Kabinetiroda)