Orbán Viktor sajtónyilatkozatának szó szerinti leirata, amely 2016. szeptember 14-én hangzott el a bolgár–török határ mellett, a bulgáriai Leszovóban.

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Miniszterelnök úrnak külön is köszönjük a meghívást. Tegnap egy nagyon fontos megbeszélésre került sor. Fontos, hogy itt volt Szerbia miniszterelnöke is, és a tegnap este kialakított véleményemet az, amit itt látok, megerősítette. A véleményem röviden az, hogy meg kell érteni mindenkinek, hogy Európa jövője nem Brüsszelben dől el, hanem itt, ahol állunk. Ezért Bulgária sikeres védekezése mindannyiunk közös érdeke. Az Önök miniszterelnöke és kormánya hatalmas munkát végzett, ez nagy tiszteletet alakított ki bennünk, és fölhívja a figyelmet, hogy milyen keveset törődik Európa Bulgáriával. Ha igaz, hogy itt dől el Európa jövője, akkor is segítségre van szükség. A V4-ek megegyeztek abban, hogy segíteni fogják Bulgáriát, és a pénteken Pozsonyban sorra kerülő találkozón pedig az Európai Uniónál kezdeményezi, hogy az unió is segítse meg Bulgáriát. Nem szabad Bulgáriát magára hagyni, és nem igazságos, hogy Bulgáriának egyedül kell viselnie a védekezés terheit, hiszen nemcsak magát védi, hanem bennünket is. Ez egy nagyon egyszerű igazság, amit mindenkinek be kellene látnia. És remélem, hogy be is fogják látni.

(miniszterelnok.hu)