2018. február 16. Budapest
Tisztelettel köszöntöm Önöket, jó napot kívánok!
Mélyen tisztelt Elnök Úr és Főtitkár Úr!
Mondanék először néhány szót a CDI-ről. Ez azért szükséges, mert Magyarország is egy olyan európai ország, amely leginkább saját magára meg az Európai Unióra figyel, és kevesebb energia és figyelem jut az Európán kívüli politikára. A CDI egy olyan szervezet – amelynek egyébként lassan húsz éve vagyok az egyik alelnöke –, amely azzal foglalkozik, hogy bizonyos értékek mentén, amiket centrális demokrácia értékeknek vagy másképpen kereszténydemokrata értékeknek nevezünk, egy világszerveződést próbál, egy világhálózatot próbál létrehozni. És a Kereszténydemokrata Internacionálé ebben rendkívül sikeres. Ahogy az lenni szokott egy ilyen szervezet történetében, az erősödésnek hullámai vannak. Ez nem exponenciális, hanem inkább lökésszerű. S abban a reményben szerveztük meg a budapesti kongresszusát, végrehajtó bizottsági ülését a CDI-nek, hogy egy újabb jelentős lökést adjunk a szervezet fejlődésének, lökést adjunk magának a CDI-nek. De azt gondoltuk, lökést adhatunk Közép-Európa integrációjának is, különös tekintettel a Balkánra, és itt azt a cél tűztük ki, hogy minél több országot, minél több ország valamely pártját Közép-Európából és a Balkánról integráljunk be a szervezetbe, és ma az erre vonatkozó döntések meg is születtek.
Az első kérdés természetesen az, hogy egyáltalán fontos dolog-e a CDI? Erre is azt kell válaszolnom, hogy vannak pillanatok, amikor különösen fontos, s vannak, amikor kevésbé. Szerintem most egy olyan évtized elején vagyunk, amikor az ilyen szervezetek, mint amilyen a Kereszténydemokrata Internacionálé is, rendkívül fontosak lesznek. Ennek az az oka, hogy mindannyian érezzük, hogy a világ jelentős mértékben változik körülöttünk. A CDI egy olyan szervezet, amely – mint a nevében is hallható – keresztény indíttatású, következtetésképpen az emberi méltóságot tekinti a politika alapjának, márpedig az átalakuló világban a következő évtizedben a politikai viták középpontjába, ha tetszik ez, ha nem, ha akarja valaki, ha nem, ha kedvező ez a pártjának, ha nem, mindenhol a világon az identitáskérdések kerülnek majd. Ez Európában különösképpen így van, itt a leginkább látható, mert a migráció felerősítette az identitásokhoz kapcsolódó kérdéseket: ki is, mi is Európa, mit jelent a kereszténység, van-e kulturális alap, amire épülnek ezek a társadalmak, azokat föl kell-e adni, vagy meg kell védeni? Ezek a kérdések ma uralják az európai közbeszédet. Ha figyelik a vezetőinket Európában, akkor láthatják, hogy lassan már csak erről beszélnek. Ugye, mi olyan szervezet vagyunk, és a CDI is azt gondolja, hogy a keresztény kultúra egy érték, a keresztény kultúrát meg kell őrizni, és az a politika, amely a keresztény kultúrából nőtt ki, javára válhat a világnak, és a következő évtized vitáiban ezért fontos szerepet is játszik majd. Nem véletlen, hogy az ebédet követően éppen egy nemzetközi konferenciának lehetünk majd részesei, ami a vallások közötti párbeszédről szól, vagyis hogyan őrizhetjük meg úgy az identitásunkat, hogy közben ne egymás ellenségeivé váljunk, hanem erős identitás alapokon állva működjünk együtt egymással. Ez a nagy kérdés, amit a világnak meg kell válaszolnia. A válaszom a CDI fontosságára vonatkozó kérdésre az, hogy a CDI fontos, és fontos lesz a jövőben is.
Ami pedig a konkrétumokat illeti, azt tudom mondani, hogy a döntés született arról, hogy elindítjuk a CDI ifjúsági szervezetének a megalapítását. Tehát van egy budapesti döntés, ami arról szól, hogy a CDI-nek legyen ifjúsági szerveződése. Fontos, hogy a Kaukázusból érkezett pártok közelebb léptek a CDI-hez: van, aki tag lett, van, aki megfigyelői státust kapott. Fontos, hogy új tagokat fogadtunk be Latin-Amerikából, de ami nekünk, közép-európaiaknak a legfontosabb, az, hogy új pártokat fogadtunk be Közép-Európából, Macedóniából és a magyar pártok nagy részét is, a térség magyar pártjait is fölvettük ma teljes jogú tagnak ebbe a szervezetbe.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A CDI nem akarja azt állítani magáról, hogy minden kérdésre van válasza, de abban hiszünk, hogy legalább arra képesek vagyunk, hogy jó kérdéseket tegyünk föl a jövőre. S ez nem kevés, szép küldetés ez. Köszönöm szépen a CDI-nek, hogy ezt a végrehajtó bizottsági ülést és a vezetők találkozóját ebben az évben Budapesten tarthattuk meg.
(Miniszterelnöki Kabinetiroda)