2018. május 7. Budapest
Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mélyen tisztelt Köztársasági elnök Úr!
Negyedik alkalommal kaptam fölkérést arra, hogy megalakítsam Magyarország soron következő kormányát. A felkérést Áder János köztársasági elnök úrnak tisztelettel megköszöntem, és el is fogadtam. Ígéretet is tettem a köztársasági elnök úrnak arra, hogy odaadással és hűséggel fogom szolgálni Magyarországot. Tájékoztattam az elnök urat két kérdésről. Röviden vázoltam Magyarország mostani helyzetét, ideértve gazdasági, biztonsági és külpolitikai helyzetét, és utána pedig tájékoztattam Köztársasági elnök urat a kormányalakítás állásáról. Az erről szóló megbeszélést még folytatni fogjuk a mostani sajtótájékoztatót követően is. Annyit mondhatok most erről Önöknek, hogy olyan kormányt szeretnék felállítani, amennyiben a parlamenttől ehhez a bizalmat megkapom, amely engem is a kormány tagjai közé számolva tizennégy emberből fog majd állni. Hét politikán belülről érkezett tagja lesz a kormánynak és hét a politikán kívülről érkezett tagja. A kormány céljairól is tájékoztattam röviden az elnök urat. Ezt majd persze a parlamentben megtett eskü után részletesen is ki fogom fejteni a Tisztelt Ház előtt, most csak annyit mondtam az elnök úrnak, hogy az új kormány legfontosabb feladata a fölfogásom szerint Magyarország biztonságának és keresztény kultúrájának a megőrzése lesz. Ígéretet tettem arra is, hogy minden eszközzel érvényt fogok szerezni a magyarok április 8-án kinyilvánított akaratának, és a kétharmadot arra fogom használni, hogy a három harmadot, vagyis Magyarország minden polgárát szolgáljuk és szolgáljam.
Köszönöm szépen a figyelmet!
(MTI)