2019. május 2. Budapest

Én is tisztelettel köszöntöm mindannyiukat, különösen Salvini elnök urat. Megtiszteltetés számunkra, hogy meglátogatott bennünket. Az olasz–magyar gazdasági kapcsolatok az elmúlt időszakban rendkívül dinamikusan fejlődtek, úgyhogy a két ország kormányai közötti együttműködés csúcsponton van. Három olyan fontos dolog van, amiben egyetértek Salvini elnök úrral, és ami megalapozta a mai tanácskozásnak a baráti talapzatát. Az első, hogy mindketten szeretjük a hazánkat, és abban hiszünk, hogy erős és sikeres nemzetállamok nélkül nem lesz erős Európa. Egyetértettünk abban is, hogy a keresztény értékeken alapuló európai kultúrának elsőbbséget kell adni a kontinensen. És abban is egyetértünk, hogy Európa határait meg kell védeni a migránsinvázióval szemben. És erről mi nemcsak beszélni szoktunk, hanem cselekedni is. Ezért is volt, hogy ma délelőtt a szerb–magyar határszakaszon jártunk Röszkénél, ahol megmutattam a miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter úrnak azt a védekezési módot, a határkerítést és a védelmi sávot, ahogyan védjük Magyarországot. És nem rejtettem véka alá, hogy mi tiszteljük az elnök urat azért, amiért a tengeren próbálja megvalósítani ugyanazt, mint amit mi a szárazföldi útvonalon. Az ő sikere Magyarország szempontjából kulcsfontosságú. Sikerülnie kell annak a kísérletnek, amely bebizonyítja, hogy a migránsinváziót nemcsak a szárazföldön, hanem a tengeri útvonalon is meg lehet állítani. Ezért nyugodtan mondhatom, hogy az ő sikere Magyarország nemzeti érdekeivel esik egybe. Elmondtam az elnök úrnak, hogy a határvédelem több mint egymilliárd eurójába került Magyarországnak. Brüsszeltől semmit sem kaptunk, semmit sem vállaltak át ebből a teherből. Ígéretekkel a padlás tele van, de a határkerítést nem hajlandóak részlegesen sem finanszírozni. Ezt helytelennek látom. Elmondtam az elnök úrnak azt is, hogy van egy magyar javaslat, miszerint hozzuk létre a schengeni országok belügyminisztereiből álló új testületet, és az Európai Bizottságtól vegyük el a migrációval kapcsolatos jogköröket, és adjuk oda ennek a belügyminiszteri tanácsnak. És a pénzt pedig adjuk oda azoknak az országoknak, amelyek valójában védik a schengeni külső határokat. Szeretném világossá tenni, hogy Európa polgárai akkor járnak jól, ha nem Macron elnök úrra, hanem Olaszországra és Magyarországra hallgatnak a határvédelem ügyében. Természetesen, miután európai parlamenti választásra készülünk, ezért szó esett a pártjaink közötti együttműködésről is, és ha erre vonatkozóan lesz kérdésük, akkor majd szívesen válaszolok.

(miniszterelnok.hu)