2020. május 15., Belgrád (Београд)
Mélyen tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim!
Tisztelettel köszöntöm Önöket. Mindent megelőzve szeretnék köszönetet mondani Vučić elnök úrnak, amiért a járványválság során módot adott a rendszeres konzultációkra. Nagyon sűrűn, soha korábban ilyen sűrűn nem konzultáltunk egymással, kicseréltük a tapasztalatainkat, és igyekeztünk egymást segíteni. Mi, magyarok ezért hálásak vagyunk, Elnök úr! Ha azt a kérdést teszik föl, hogy miért jöttünk most Belgrádba, arra két választ tudok adni. Az első, hogy Belgrádba jönni jó. A magyarok szeretik ezt a várost és szívesen jönnek. A második ok, amiért jöttünk, az politikai természetű. Azért jöttünk, hogy biztassuk egymást. Azt vártam, és a még hátralévő megbeszélésektől is azt várom, hogy kölcsönösen biztassuk és bátorítsuk egymást, nem szavakkal, hanem tettekkel, ugyanis úgy látom, hogy mind a két ország az első csatát megnyerte, mert mind Szerbiában, mind Magyarországon a járványt sikerült megfékezni. Most egy második csata kezdődik, és ebben a csatában kell egymást bátorítanunk, ez a gazdaság újraindítása és a gazdaság teljesítményének a növelése. Erről beszéltünk ma, és fogunk még beszélni. Ugyan a mi kapcsolatunkat, amiről Vučić elnök úr az előbb itt egy rövid visszatekintést adott, az a közös meggyőződés alapozza meg, hogy mind a ketten hiszünk abban, hogy nekünk a jövővel kell foglalkozni. Mi ezt Magyarországon a remény politikájának nevezzük. Mi hiszünk abban, hogy az együttműködés azt eredményezi, hogy mindenkinek jobb lesz a jövőben, mint amilyen volt a múltban, vagy amilyen éppen most, a jelenben; a szerbeknek is jobb lesz, meg a magyaroknak is jobb lesz. Minden kérdést ebből a nézőpontból közelítünk meg. A kereskedelmi forgalma a két országnak rekordot döntött a tavalyi évben, ezért hálásak vagyunk Vučić elnök úrnak, hogy lehetővé tette, hogy a teherforgalom a két ország között a járvány ideje alatt is akadálytalanul megtörténjen, és hálásak vagyunk azért is, mert megállapodásra tudtunk jutni az ingázás ügyében, a határ menti térségben élők ingázásának az ügyében. Ez kell ahhoz, hogy a következő évben a gazdasági együttműködés volumene tovább növekedhessen. Ahogy Elnök úr is mondta, Magyarország elkötelezetten támogatja Szerbiának az európai integrációs törekvéseit. Mi azt várjuk a brüsszeli intézményektől, hogy nyissák meg azt a hat tárgyalási fejezetet, amelynek a megnyitására Szerbia egyébként készen áll. Ami a gazdasági együttműködés konkrétumait illeti, én azt vállaltam korábban az elnök úr felé, hogy Magyarország támogatni fogja a Szerbiából Magyarországra érkező befektetéseket. És örömmel jelentem, hogy vannak ilyen befektetések, és van olyan szerb befektetés Magyarországon, amit a magyar állam egyébként komolyan meg is támogatott. És várjuk a következő beruházásokat is, mert abban hiszünk, hogy az a jó, ha mi is beruházunk Szerbiában, és Önök, szerbek is beruháznak Magyarországon, ezért minden egyes szerb beruházást Magyarországon mi külön örömmel köszöntünk, mert a kölcsönösséget és a jövőt látjuk ebben. Az Eximbankunk nyitott egy 100 millió eurós hitelkeretet azért, hogy szerb–magyar vállalatok együttműködését ezzel támogassuk. Úgy látom, hogy a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonal építése is egy gyorsuló fázisba lépett. Mindenki láthatta, hogy a kínai áruk eljuttatása Európába a jövő egyik kulcskérdése, és a vasútvonal ennek a fölgyorsítását segíti majd elő. És közös gázvezeték-építés is történni fog, és előáll az a helyzet, amikor Magyarország Önöktől, szerbektől, Szerbia területéről is kaphat gázt; ez korábban csak fordítva történt, hosszú időn keresztül. Azt gondolom, hogy jó szomszédok voltunk e tekintetben is, de ez most meg fog fordulni: nemcsak Magyarországról érkezhet Szerbiába gáz, hanem Szerbiából is érkezik majd Magyarországra, és ez jó hír. Összességében azt szeretném mondani Önöknek, hogy a mi értékelésünk szerint a szerb gazdaságnak a számai evidensek, nyilvánvalóak, és bizony nagyon össze kell magunkat szedni, ha egyáltalán versenyben akarunk maradni a gazdasági növekedés ütemét tekintve Szerbiával, és mi szeretnénk egyébként versenyben maradni, de ez nem lesz egy könnyű menet. Azokból a számokból, amiket mi látunk itt a gazdasági növekedést illetően, a jövő is kiszámítható, tehát mi egy fölívelő szerb gazdaságra számítunk a következő időszakban. És szerintem minden józan ember világosan látja, hogy Európában, az európai politikában Szerbiával és a szerbekkel újra számolni kell. Szerbia visszanyerte a tekintélyét, és visszatértek az európai politikába. Mi ezt üdvözöljük, ezt a fejleményt, mert azt látjuk, hogy egy megerősödő Szerbia közreműködhet és közre is működik majd – reményeink szerint – a térségnek a stabilitásában és a térség fejlődésében. Márpedig nekünk, magyaroknak olyan szomszédra van szükségünk, amely egészséges, fejlődik, és jó szomszédi viszonyra törekszünk. Nekünk meggyőződésünk, hogy egy erős, egészséges, jól fejlődő Szerbia Magyarországnak is evidens érdeke. Ebben a reményben folytattuk a tárgyalásokat.
Köszönöm szépen a lehetőséget az elnök úrnak!
(miniszterelnok.hu)