2018. szeptember 4. Csolpon-Ata (Чолпон-Ата)
Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mélyen tisztelt Elnök Úr!
Személyes kiváltságnak érzem, hogy én lehetek az első miniszterelnök Magyarországról, aki hivatalos látogatást tesz az Önök hazájában. Az ember nem is érti, hogy miért kellett erre ennyi időt várni. A választ biztosan a földrajzi távolság adja, hiszen sok ezer kilométer van a két ország között. Ennek ellenére Magyarország őrzi származásának hagyományait és emlékeit, Európában úgy tekintenek ránk, és mi is úgy tekintünk saját magunkra, mint a legnyugatibb keleti népre. Nyugaton élni jó, ez egy sikeres része a világnak, Magyarország is egy sikeres ország, de annak következménye van, hogy mégiscsak idegenek vesznek bennünket körül, és rokontalanok vagyunk, ezért Magyarországban erős a szándék, hogy a kulturális, szellemi és földrajzi gyökereit ápolja. Ez a helyzet is indokolja, hogy a magyarok miért olyan érzékenyek kényesen a függetlenségükre és a szuverenitásukra. Magyarország egy tízmilliós ország, amely fejlődni akar, de meg akarja őrizni a szuverenitását, és ez hasonlóságot mutat az Önök népével. Szeretném az Önök teljes nyilvánossága előtt is megköszönni az elnök úrnak, hogy meghívott bennünket a Türk Nyelvű Államok Együttműködési Tanácsának ülésére. Köszönjük, hogy részt vehettünk a Nomád Világjátékokon, és megköszönjük, hogy részt vehetünk a Türk Államok Parlamenti Közgyűlésének munkájában is. Áttekintettük a két ország gazdasági kapcsolatait, és megállapítottuk, hogy a politikusok a maguk munkáját elvégezték, a két ország között minden szerződés létrejött, a gazdasági feltételek jók, és most fölállítjuk a gazdasági vegyesbizottságot is, és ezzel a labdát átdobjuk az üzletemberek térfelére. Különösen is az egészségügyben, a vízgazdálkodásban, a mezőgazdaságban és az informatikában keresünk partnereket itt, Kirgizisztánban. Kértem az elnök urat, hogy kirgiz üzletemberek jöjjenek Magyarországra, és tanulmányozzák az ottani lehetőségeket. A magyar Eximbank pedig megnyitott egy hitelkeretet a kirgiz–magyar gazdasági kapcsolatok fejlesztésére. Örülünk annak, hogy 25 kirgiz diák magyar ösztöndíjjal Magyarországon tanul; szívesen látunk többet is, ezért ezt a keretszámot meg fogjuk emelni. Köszönjük, hogy az elnök úr lehetővé tette, hogy a Nemzetközi Türk Akadémiához is csatlakozzunk. Mindennek fényében a kétoldalú tárgyalásainkat és a magyar látogatást kiemelkedően sikeresnek minősítem, és tisztelettel adtam át meghívást az elnök úrnak, az együttműködésünk folytatása érdekében tiszteljen meg bennünket egy budapesti látogatással.
Végezetül minden jót és sok sikert kívánok a kirgiz népnek!
(miniszterelnok.hu)