2017. június 23. Brüsszel (Brussels)

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Próbálok találni egy jó kiindulópontot, mert annyi minden történt, hogyha nem rendezzük logikus sorba, akkor igen csálé szénakazal lesz belőle. Talán kezdjük azzal, hogy most is fogadtunk el következtetéseket. Ezeket Önök meg fogják kapni, tehát ezt mind el tudják olvasni. Ezeknek az ismertetését ezért a végére hagyom. És inkább induljunk onnan, hogy mi volt a célja a mostani miniszterelnöki csúcstalálkozónak? Nagyon realista kiindulópontot választottak a miniszterelnökök, hiszen francia választás után és német választás előtt vagyunk, és ez behatárolja a kitűzhető célokat. Azt kell mondanom, hogy a kitűzött célokat sikerült teljesíteni, és volt közöttük – mármint a kitűzött célok között – egy ambiciózus is. És nyugodtan mondhatjuk, hogyha lesz egyszer majd európai hadsereg, akkor ezt a csúcstalálkozót mint egy kiindulópontot írjuk majd be a történelemkönyvekbe. Végül is elfogadtuk, hogy legyen egy megerősített európai védelem, amelynek az az értelme, hogy Európa gazdasági és politikai erejét katonai erővel is alá tudja támasztani. Korábban ódzkodtunk ilyen egyértelműen meghatározni az európai biztonságpolitikai célokat, most azonban ebben teljes összhang volt. Volt némi vita arról, hogy akkor mindenki legyen ebben benne, vagy csak megerősített együttműködés legyen, de összességében ez nem oszt, nem szoroz, mert ha jól láttam, teljes egyetértés volt az ügyben, hogy mindenki szeretne részt venni ebben az európai védelmi rendszerben. Létre is hoztunk rögtön egy pénzügyi alapot, amelynek az az értelme, hogy ösztönözze az európai hadiipari kiadásokat, és leírtuk azt is, hogy mindannyian érdekeltek vagyunk abban, hogy a katonai beszerzések területén összhangot és ésszerű elrendezést hozzunk létre. Nem akarom Önöket untatni számokkal, de ha összeadják, hogy az Európai Unióhoz tartozó országok évente mennyi pénzt költenek hadiipari, katonai kiadásokra, akkor az szerintem több mint háromszor meghaladja azt az összeget, amit Oroszország költ egy évben katonai és hadikiadásokra, és persze nem éri el az Egyesült Államokét, de látványos, hatalmas összegről van szó, amit ha összehangoltan költünk el, használunk föl, és nem egyszerűen csak nemzeti hadseregeket, hanem közös európai védelmi képességet és nyilván a végén majd európai hadsereget is építünk, akkor nagyobb biztonságot kapunk cserébe a pénzünkért, mint manapság. Ezt tekintem a mostani találkozó legfontosabb eredményének. Nekünk az volt fontos, hogy említésre kerüljön a kiegyensúlyozottság, mármint az alaphoz való hozzáférés és a fejlesztések területén legyen egy földrajzi kiegyensúlyozottság, hiszen nyilvánvaló, hogy nagy eltérések vannak a védelmi iparok fejlettségi szintjét tekintve. A mi védelmi iparunk teljesítőképessége jelenleg mérsékeltnek mondható. Ezt az iparágat hosszú időn keresztül elhanyagolták, nem teljesen érthetetlenül, hiszen Magyarországnak arra kellett az energiáit összpontosítani, hogy rendbe tegye a pénzügyeit, és utána pedig megindítsa a gazdaságot a növekedés pályáján, és most azon dolgozunk, hogy a 3 és 5 százalék közötti növekedési sávba tudjuk emelni, és értelemszerűen a hadiipari kiadások csak ez után következhettek. Tehát Magyarországon is most indult meg, most születtek meg azok a nemzetbiztonsági kabinetbéli döntések, amelyek az önálló magyar hadiipar megteremtésének első lépéseit jelentik. Nyilván egy ilyen védelmi ipar mai állapotában nem versenyképes az előttünk járó nagyobb és boldogabb történelmű, nyugati országok védelmi iparával, ezért kell valami földrajzi kiegyensúlyozottság a forrásokhoz való hozzáférés tekintetében, ha nem akarjuk, hogy ebből Közép-Európa teljesen kimaradjon.

A másik nagy téma, amiről helyes, ha itt szólok, az a belbiztonság és a terrorizmus elleni fellépés volt. Egy szerteágazó téma, Önök ezt jól tudják. Amit majd olvashatnak a közreadott dokumentumban, a tekintetben erőteljes, hogy kimondtuk, hogy az internetiparnak is megvan a maga saját felelőssége, és azt várjuk, hogy olyan technológiákat fejlesszenek ki, mármint maga az internetipar, amelyek időben és automatikusan felfedhetővé teszik a hálón szerveződő terroristamozgásokat. Hoztunk egyébként korábban már ilyen döntéseket, föl is szólítottuk ezt az iparágat, hogy vegyen ebben részt, de nem mindenki, sőt csak a kisebbség vett részt, és ezért a hatékonysága ennek a rendszernek Európában csekély. Tehát most a kisebb szolgáltatókat is arra fogjuk ösztönözni, hogy lépjenek bele ebbe az együttműködésbe és fejlesszék ki a saját technológiájukat, mondjuk úgy, hogy a terrorista szervezkedések elleni technológiáikat.

A harmadik nagy téma a klímaügy volt; hogyan reagáljon az Európai Unió arra a sokakat megdöbbentő amerikai bejelentésre, miszerint ők a párizsi megállapodásból kilépnek, illetve azt nem hajtják végre. A szöveg szikár e tekintetben, azt a döntést hoztuk, hogy mi továbbra is elkötelezettek vagyunk a korábban kitűzött célok mellett. Volt olyan javaslat is az előkészítés során – erőteljes javaslat volt ez –, hogy az amerikaiak által vállalt és most visszamondott hozzájárulást vállaljuk magunkra, de szerencsére a józan ész fölülkerekedett, és így újabb vállalásokat nem tettünk, ellenben a régi vállalásainkat megerősítettük.

Meghallgattuk a jegybank elnökét, az Európai Központi Bank elnökét, Draghi elnök úr elmondta, hogy hogyan látja, látják a bankban, mármint az Európai Központi Bankban az európai gazdaság állapotát, és azt kell mondanom, hogy szerény büszkeséggel ülhettek a közép-európai országok ennél a napirendi pontnál, hiszen az európai gazdaság jelentős mértékben egyébként a közép-európai országok kiemelkedő gazdasági növekedésének köszönhetően úgy tűnik, hogy meg tudja majd közelíteni a 2 százalékos gazdasági növekedést ebben az évben. Becslések most olyan 1,8-1,9-nél vannak, de az elnök úr szerint ez fölmehet 2 százalékra is. Ugye, a közép-európai térségben az idén várható növekedések a 4-5 százalékos sávban mozognak majd, úgyhogy nyugodtan mondhatjuk, közép-európaiak, hogy jelentős mértékben járulunk hozzá ennek az évnek a várható európai uniós gazdasági sikeréhez.

Nem tudjuk elkerülni, ha gazdaságról van szó, a protekcionizmusnak a kérdését. Ezt itt nem ilyen durván mondják, ez nagyon csúnya szó itt, hanem itt fragmentációt kell mondani, ami azt jelenti, hogy korábban a verseny számára szabadon elérhető területek hirtelen elkezdenek mindenfajta szabályok eredményeképpen részegységekre szétesni, és hogy a gazdasággal kezdjem, akkor mondjuk Schengen ilyen. Van nekünk egy schengeni rendszerünk, de annak a fragmentációja megkezdődött, tekintettel arra, hogy a schengeni belső területeken most már hosszú hónapok óta több ország is visszaállította a határellenőrzéseket, így van is egy ilyen rendszerünk, meg nincs is. Hasonló a helyzet a szabad munkavállalással is, és az a bizonyos posting nevű probléma, ami a közép-európai emberek nyugati munkavállalásának az egyik jogi formája, is mindig napirendre kerül, és ez össze van kötve ezzel a bizonyos fragmentációval, széttöredezettséggel, illetve azzal a kérdéssel, hogy most akkor a szabad kereskedelem helyett és az áruk, tőke, szolgáltatások és munkások szabad áramlásának korszakából átlépünk-e, visszalépünk-e valamilyen protekcionista korszakba. Erről a kérdésről hosszú vita volt, és egy izgalmas szöveget fognak majd olvasni, ha maguk elé húzzák ezt a határozatot, konklúziót, mert azt fogják benne látni, hogy az unióban megerősödött az a hangulat, hogy a kívülről érkező befektetésekkel kapcsolatban legyen valami európai monitoring, megfigyelés, valami rögzítés, valami előrebecslés. Tehát a korábbi, parttalan szabad tőkeáramlással szemben a harmadik országokból érkező beruházásokkal szemben fél védekező pozíciót vett föl az Európai Tanács, és miközben persze nem akarják a tagállamok az efféle védekezésnek az eszközeit teljesen átadni az Európai Bizottságnak, de a bizottságot határozottan megszólítjuk, megszólítottuk ebben a konklúzióban, hogy tegyen javaslatokat, és dolgozzon ki egy megfigyelési rendszert, amely európai szinten is a külső befektetéseket értelmezi. Önök is emlékeznek, egyre több vita van arról, hogy az unión kívülről érkező beruházásokat egy-egy tagállamban a különböző hivatkozásokkal – legalább nemzetbiztonsági hivatkozásokkal – próbálnak megakadályozni, lelassítani, módosítani. Ennek a lenyomata olvasható ebben a dokumentumban. Ez valamelyest érinti azt a tényt is, hogy ennek a hétnek az elején, talán hétfőn Varsóban a Benelux államok miniszterelnökei és a V4-ek találkoztak, ahol ez a kérdés szintén előkerült, és a közép-európaiak Nyugaton történő munkavállalásának, ennek a bizonyos posting nevű jogi megoldásnak a formájában hosszasan meg is vitattuk. Az álláspontok nincsenek közel egymáshoz, de nem áthidalhatatlan a különbség, úgyhogy abban maradtunk már hétfőn a Benelux országok vezetőivel, hogy folytatni fogjuk ebben a kérdésben a konzultációkat, és ma ehhez a konzultációs sorozathoz egy újabb szereplő is társult, hiszen a V4-ek ma fogadták a Francia Köztársaság elnökét, és szintén megvitatták ezt a kérdést. Megvitattuk ezt a kérdést vele.

Ez egy nagyon izgalmas és ígéretes találkozó volt, és úgy látom, hogy e tekintetben, ha a következő néhány hónapban a szakértőink keményen dolgoznak, akkor megállapodásra is juthatunk. Ezt most nem zárnám ki.

A migráció volt a ma délelőttnek a fő kérdése. Ide egy másik találkozó kapcsolódik, ez pedig az Osztrák Néppárt elnökével, újdonsült elnökével, Kurz úrral találkoztam még tegnap, és alaposan áttárgyaltuk a migráció kérdését. Ezt jól tettük, mert a mai napon ez volt a fő kérdés. Összességében azt kell mondjam, hogy még mindig a migráció napirendi pontja uralta az egész csúcstalálkozót. Az jól látható, hogy oda eljuthattunk, előre tudtuk venni azokat a kérdéseket, amelyekben egyetértünk. Korábban a migrációról szóló napirendi pontok agancsviadalokká alakultak, mert rögtön az elején mindenki előhozakodott a fő fegyverével, vagyis hogy mivel nem ért egyet, és így nagyon kevés kérdésben jött létre kompromisszum vagy megállapodás, holott egyébként azokban a kérdésekben érdemi ellentét nem volt. Most megfordítottuk: ma nem beszéltünk azokról a kérdésekről, amelyekről pontosan tudtuk, hogy nem fogunk megállapodni. Ugye, ide az a kérdés tartozik, hogy mit csináljunk azokkal a szerintem oktalanul beengedett migránsokkal, akik már itt vannak. Ugye, vannak országok, amelyek ezt szolidaritási, technikai kérdésnek tekintik; valahogy szét kéne őket osztani, és azt szeretnék, hogy valaki vigye már el ezeket a migránsokat tőlük, akiket ők engedtek be egyébként a saját országaikba. És van az országoknak egy másik csoportja, ide tartozik Magyarország, amelyik ezt nem szolidaritási meg technikai kérdésnek tekinti, hanem identitáskérdésnek tekinti, és azt mondja, hogy az lehetetlen, hogy bárki más meghatározza a mi országaink identitását, mint mi magunk. Márpedig, hogy kikkel élünk együtt, az maga az ország identitása, és ebbe nem engedhetünk beleszólást. És egyébként nem rejtjük véka alá, hogy eszünk ágában sincs megváltoztatni az identitásunkat. Mi megértjük, hogy számos országban ez már megváltozott, a tagállamok egy része más identitású, mint mi, közép-európaiak, például Magyarország, de ez nem ok arra, hogy mi kövessük őket. Jogunk van nem követni őket. Készen állunk arra, hogy segítsünk ott, ahol a baj van a későbbi menekülteknek. Kerítést építünk, és megvédjük az Európai Unió belső területeit. Sok mindenre hajlandóak vagyunk, de az identitásunk megváltoztatására nem. Na, ezeket a kérdéseket ma félretettük, mert körülbelül oda jutottunk volna ismét, ahova szoktunk. Hanem helyette a külső dimenzió, ezt úgy szoktuk hívni, hogy a migráció külső összefüggéseire összpontosítottunk. Egyetértettünk abban, hogy a külső határokat meg kell védeni, abban is, hogy meg kell állítani az illegális bevándorlást, és abban is, hogy együtt kell működni a kibocsátó és a tranzitországokkal.

Itt Líbiáról hosszan cseréltünk eszmét. A magyar álláspont az volt, hogy az olasz és a német belügyminiszternek a korábban közzétett közös álláspontja helyes. Ezt ilyen nyíltan szerintem rajtunk kívül senki nem támogatta ma. Talán még a francia elnök álláspontja állt legközelebb a mienkhez. Ugyanis a német és az olasz belügyminiszter azt gondolja, hogy le kell mennünk Líbiába. Fontos persze, hogy kiképezzük, fizessük, támogassuk a líbiai határvédelmi erők fölállítását, de azt gondolják – én is osztozom ebben a véleményben –, hogy a végén a munka nagy részét úgyis nekünk kell elvégezni. Ha nem akarjuk, hogy Líbiából nekiinduljanak Európa felé, akkor nekünk kell ezt megoldani, vagy Líbia északi vagy Líbia déli határainál. Magyarország bejelentette, hogy támogatja az olasz –német kezdeményezést, hogy Líbia déli határainál is állítsunk fel már ellenőrző pontokat, vezessünk be egy ellenőrzési rendszert. Magyarország ebben hajlandó részt vállalni akár élőerővel, akár pénzügyi közreműködéssel.

És végül megállapodtunk abban is, hogy megpróbáljuk meghatározni a biztonságos harmadik országok közös európai uniós listáját. Ez eddig nem sikerült, ma sem sikerült. Viszont egybehangzóan kijelentettük, hogy nagyon szeretnénk, ha sikerülne. És adtunk magunknak időt, hogy ezt a listát összeállítsuk. Én fontosnak tartom az olasz miniszterelnöknek a tájékoztatóját, aki azt mondta, hogy az olasz tengeren az NGO-k és az embercsempészek közösen szervezik az illegális belépők beutazását az európai területre. Itt a főügyész, ha jól látom, naponta ki is ad erről közleményeket. Segítséget kért az olasz miniszterelnök. Nem leszünk büszkék arra, hogy például az a pénzügyi alap, amely ahhoz szükséges, hogy kiképezzük a líbiai határőröket, még mindig csak hiányosan áll rendelkezésre. Több elszántságot, szolidaritást és támogatást kért a miniszterelnök úr, amit meg is ígértünk neki.

A digitalizációval kapcsolatban pedig abban állapodtunk meg, hogy szeptember 29-én Tallinnban tartunk egy rendkívüli csúcstalálkozót, és megismertettek velünk egy szakmai anyagot, amely elemzi azt a helyzetet, hogy a világ versenyképességét illetően a digitalizáció területén hol áll az Európai Unió.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ebben a néhány gondolatban tudom összefoglalni mindazt, ami elhangzott. Összevetve a mostani miniszterelnöki csúcsnak, tanácsnak az ülését a korábbiakkal azt kell mondanom, hogy régen volt ilyen kooperatív, nyilvánvalóan együttműködésre törekvő és pragmatikus megközelítésű tanácsülésünk, mint a mai. Ez mindenképpen biztató. A francia elnök nem rejtette véka alá, hogy szeretné, hogyha az uniónak a hatékonysága a következő időszakban növekedne, és ezért ő mindent meg is fog tenni. Ennek nyilván a politikai logikája szerint egy időhatárát jelenti a német választás, de ezen is túl leszünk szeptemberben. És az, amit a legutóbbi parlamenti beszédemben elmondhattam, hogy szeptembert követően valószínűleg nagy erőkkel indul meg immáron nemcsak a gondolkodás, hanem a tervezése, bizonyos mértékig a végrehajtása is egy átfogó, nagy, európai uniós reformkorszaknak. E küszöbén fogjuk magunkat majd találni, és ezekre a vitákra intellektuálisan és talán politikailag is érdemes fölkészülni a magyar közvéleménynek. Ebben a véleményemben mindaz, amit ma láttam, megerősített.

Köszönöm szépen a figyelmüket!

(Miniszterelnöki Kabinetiroda)