2020. március. 5. Budapest
Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A mondandóm után, ha van kérdésük, akkor szívesen állok a rendelkezésükre. Az operatív törzs megtartotta – mostantól azt kell, hogy mondjam – szokásos ülését, mert minden nap délben lesz ilyen ülésünk. Áttekintettük a helyzetet, és a koronavírussal kapcsolatos számok és adatok a következőképpen néznek ki. Ezek tegnap esti információk. Magyarországon van két fertőzött, 24-en vannak karanténban, tehát ők el vannak különítve, és 230 mintavétel van folyamatban, ez az akkreditált laboratóriumban vizsgált minták száma. A világban úgy állunk, hogy tegnap estig volt 3.268 beteg, aki elhunyt. A világban van a tudásunk szerint, mai tudásunk, illetve tegnap esti tudásunk szerint 95.748 fertőzött, és van 53.418 gyógyult, tehát olyanok is vannak már a világban, akik meggyógyultak ebből a fertőzésből. Az operatív törzs minden nap közölni fogja a magyarországi számadatokat és a rendelkezésünkre álló világhelyzetről szóló adatokat is. Ma így állunk. Ez azt jelenti, hogy ebben a pillanatban a magyarországi védekezés az egyedi esetekre összpontosít. Nekünk három kategóriánk van. Vannak az egyedi fertőzések, ez van most Magyarországon, amikor még góc nem alakul ki. Vannak a csoportos esetek, amikor már góc is kialakul, és aztán legrosszabb esetben ez tömegessé válik. Most az a célunk, hogy az egyedi esetekből ne legyen csoportos eset, illetve ne alakuljanak ki olyan gócok, amelyek aztán csoportos megbetegedést eredményeznek. Az operatív törzs pontosan tudja a saját korlátait is, hiszen mint az egész világon, így Magyarországon is a helyzetnek az az alapvető tulajdonsága, hogy az emberek biztonságérzete meggyengült, és aki volt már beteg elégszer, vagy sok gyermeke van, és ők már voltak betegek, pontosan tudja, hogy a biztonságérzete az embernek csak akkor áll helyre, hogyha tudása van arról, hogy van gyógyszer a betegségre, van vakcina, amely ennek a betegségnek a megfékezésére szolgál. És mindannyian tudjuk, hogy jelen pillanatban a világon ilyen vakcina még nem áll rendelkezésre, reméljük, hogy minél hamarabb megszületik, de egyelőre még ilyen nincsen. És tudjuk, hogy majd akkor lesz viszonylagos nyugalom, és az emberek biztonságérzete akkor billen helyre, hogyha fölfedezték ezt a vakcinát, és elérhetővé tették mindenkinek a számára.
Ha megengedik, néhány általános gondolatot szeretnék elmondani a törzs üléséről. A törzs is megállapította ma is, hogy továbbra is két veszélyt rejt magában a koronavírus, az egyik az népegészségügyi, a másik pedig gazdasági természetű. Ez egy olyan vírus, amely jól láthatóan egyszerre tud kárt tenni emberéletben és a gazdaságban is. Ez a törzs, aminek a tagjait majd mindjárt be fogom Önöknek, vagy kulcsembereit be fogom Önöknek mindjárt mutatni, ez a törzs az emberéletek védelmével foglalkozó törzs, tehát nem gazdasági kérdésekkel foglalkozik. Sorrendben is így van ez rendjén, először az emberéletet érintő kérdésekkel kell foglalkoznunk, az az első, aztán majd a gazdasági hatások felmérésével foglalkoznak a pénzügyi szakemberek, ez egy későbbi munka lesz. A hatékony védekezés mindenkitől követel erőfeszítést. Tehát arra szeretnék kérni mindenkit, azokat, akik figyelnek bennünket, hogy az ezzel kapcsolatos munkát, a védekezést ne tekintsék kizárólagosan valami hatósági vagy kormányzati feladatnak, mert mindenkitől követel erőfeszítést a hatékony védekezés. A hatóságoktól pontos munkát, figyelmet és kitartást kérünk, a hatósági emberekre meglehetősen nehéz hetek, de az is lehet, hogy hónapok várnak. Ma az a helyzet, hogy Magyarországon szinte mindenki bízik az orvosokban, és bíznak az ápolókban. Általában Magyarországon az mondható el, hogy a közegészségügyi szakemberek tekintélye magasan van, és nagyon remélem, hogy a munkájukkal ezt meg fogják erősíteni. A kormánytól ez a helyzet azt követeli meg, hogy biztosítsuk a védekezési munkához szükséges forrásokat. Ebben nem lesz hiba, a szakembereknek is meg az ország közvéleményének is ígérhetem, hogy a vírus elleni küzdelemnek anyagi gátja, akadálya Magyarországon nem lesz. A politikai pártoktól önmérsékletet szeretnék kérni, az emberek védelme nem politikai és végképp nem pártpolitikai ügy. És ami a legfontosabb, hogy együttműködést szeretnék kérni az emberektől is. Arra kérem Magyarország polgárait, hogy legyenek együttműködőek, és legyenek megértőek, ha azt tapasztalják, hogy a vírus elleni küzdelem kényelmetlenséggel, kényelmetlenséggel is jár. Most a józan ész diktálja azokat a szabályokat, amelyeket hatályba kell léptetnünk. A vírus magyarországi megjelenése előtt, a megelőzési szakaszban már számos szükséges intézkedést megtettünk, és szükség esetén napról napra a törzs tanácskozásának eredményeképpen fogunk hozni újabb és újabb döntéseket. Én mindenkit arra szeretnék kérni, hogy a két fenyegető veszélyt kerüljük el. Az egyik, hogyha bagatellizáljuk a vírus és a fertőzés okozta lehetséges bajokat, a másik pedig, hogyha pánikot keltünk. Tehát arra kérem Önökön keresztül Magyarország polgárait, hogy ne bagatellizálják a helyzetet, de ne is keltsünk pánikot.
Ha megengedik, akkor bemutatom Önöknek a legközelebbi munkatársakat, akik ebben az operatív törzsben dolgoznak, hogy világosan értsék Önök is meg az emberek is, hogy kinek mi a feladata. Az operatív törzset Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes úr vezeti – nem véletlenül használtam ezt a titulust –, tehát nem belügyminiszteri minőségében áll a törzs élén, hanem mint miniszterelnök-helyettes, ő a kormány második embere, akinek lehetősége van arra, hogy a kormány összes erőforrását a törzs működésének érdekében mozgósítsa. Kásler Miklós professzor úr, aki a kormány népegészségügyi kérdésekért felelős minisztere, az ő dolga az, hogy a népegészségügyi védekezést irányítsa. Ő lesz az, aki naponta áll majd az Önök rendelkezésére. Itt is majd, ha végeztünk, akkor szívesen itt marad és válaszol az Önök kérdéseire majd még, de minden nap, az operatív törzs ülése után ő és a munkatársai állnak az újságírók és a magyar nyilvánosság rendelkezésére. Velünk van Müller Cecília, aki az országos tiszti főorvos, ő vezeti a Nemzeti Népegészségügyi Központot, és ő irányítja a járványügyi szakmai védekezést. Különösen fontos a munkája abból a szempontból, hogy a minták, a levett minták elemzése is olyan laboratóriumban történik, ami az ő irányítása alatt áll. Itt van velünk Dr. Gondos Miklós főigazgató úr, aki az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak a vezetője, az ő dolga az, hogy gondoskodjon arról, hogy a védőfelszerelések kellő mennyiségben és időben rendelkezésre álljanak. Itt van velünk Csató Gábor főigazgató úr, az Országos Mentőszolgálat vezetője, értelemszerűen az ő dolga az, hogyha ilyen fertőzést észlelünk, akkor az erre kialakított speciális szállítóeszközökkel, a mentőszolgálat munkatársaival a szállítást elvégezze. Velünk van Vályi-Nagy István főigazgató úr, a Dél-pesti Centrumkórház vezetője. Ez a legfontosabb egészségügyi intézményünk ebben a pillanatban. Az ő feladatuk az, hogy a betegeket kezeljék, és a karantént is ebben a kórházban működtetjük. Itt van velünk még Dr. Balogh János altábornagy úr, aki az országos rendőrfőkapitány, az ő dolga az, hogyha szükséges, akkor karhatalmi eszközökkel is biztosítsa a munkához szükséges feltételeket az egészségügyi, közegészségügyi dolgozók számára. És itt van velünk György István államtitkár úr is, az ő dolga az, hogy a közigazgatási eszközöket ebben a védekezésben alkalmazni tudjuk, és hogyha tömeges lenne a fertőzés, amit minden eszközzel meg akarunk akadályozni, és nagyon remélem, hogy nem is következik be, de ha mégis bekövetkezne, akkor mindenhol területi védelmi bizottságokat kell alakítani, és ezeknek a vezetése, koordinálása rá tartozik. Azt is mondhatnám, hogy addig jó, amíg őt nem látják, addig sikeres a védekezés első fázisa.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Még annyit szeretnék elmondani, hogy áttekintettük a szomszédos országokban eddig bevezetett védelmi intézkedéseket, sőt áttekintettük a tágabb európai összefüggéseket is. Foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy mi legyen a rendezvényekkel, amelyek előttünk vannak, és azt a döntést hoztuk, hogy egyelőre a rendezvényeknek a szervezőire bízzuk, hogy milyen döntést hoznak: megtartják-e a rendezvényeket, vagy sem. Ha a helyzet súlyosbodik, akkor természetesen a napi ülésezés keretében, ha kell, tudunk rendezvényeket betiltó döntéseket is hozni, ma még erre nem volt szükség. Egy nagy rendezvény van az ország előtt, ami különös figyelmet érdemel, hiszen több tízezer embert is érinthet, ez a március 15-i központi ünnepség. Úgy látjuk, hogy – monitorozzuk a helyzetet, mindennapi jelentéseket hallgatunk meg, és – legkésőbb keddig el fogjuk dönteni, hogy mit tegyünk. Ha az európai helyzet romlik, akkor kedden le fogjuk mondani a központi ünnepséget, ha úgy látjuk, hogy erre nincs szükség, akkor nem, de az erre vonatkozó döntést legkésőbb kedden meghozzuk. Ha hamarabb is meg lehet hozni, akkor hamarabb, de ha nem történik rendkívüli esemény, akkor a keddi törzsülés után várhatják Önök, hogy lesz erre vonatkozó döntés.
Tisztelettel köszönöm szépen a figyelmüket.
(Miniszterelnöki Kabinetiroda)