A teljes takarékszövetkezeti rendszert a bankfelügyelet ellenőrzése alá rendeli az a törvényjavaslat, amelyet hétfőn terjesztett a parlament elé a kabinet - közölte Orbán Viktor kormányfő Demján Sándornak, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökének küldött válaszlevelében, amelyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője juttatott el hétfőn a MTI-hez.
Demján Sándor múlt heti nyílt levelében arról írt, hogy a takarékszövetkezeti integráció célja a szövetkezeti szektor eredményének és vagyonának növelése volt, az eddigi események azonban ennek ellenkezőjét támasztják alá. Az OTSZ elnöke azt kérte Orbán Viktortól, ellenőrizzék a célok teljesülését.
A miniszterelnök hétfőn kelt válaszában azt közölte, hogy a kormányzati politika eredményeképpen az elmúlt hat évben a bankszektorban jelentős változások zajlottak le. "Visszavásároltuk és nemzeti kézben tartjuk a Magyar Külkereskedelmi Bankot, a Budapest Bankot, és tulajdonrészt vásároltunk az Erste Bankban is. A takarékszövetkezeti rendszer újraszervezése is ebbe a sorba illeszkedik" - fejtette ki.
A kormánynak meggyőződése - folytatta Orbán Viktor -, hogy "egy újjászervezett, a megelőző évtizedek zavaros folyamatait tisztázó, megfelelő pénzügyi háttérrel rendelkező és professzionális irányítással működtetett takarékszövetkezeti rendszer természetes részét adja az új magyar bankrendszernek".
A kormányfő válaszában kijelentette: a kormány sikeresnek ítéli, egyben lezártnak tekinti a takarékszövetkezeti rendszer átalakítását, "kétes ügyletektől való megszabadítását" és feltőkésítését.
Jelezte azonban, elfogadja Demján Sándornak azt a véleményét, hogy a takarékszövetkezeti rendszer nem működhet megfelelő felügyelet nélkül. Azzal is egyetért - közölte -, hogy a felügyelet szempontjából a magyar bankszektornak versenysemlegesnek kell lennie.
Ezért a kormány hétfőn törvényjavaslatot nyújtott be, amellyel a teljes takarékszövetkezeti rendszert a bankfelügyelet ellenőrzése alá rendeli, és megadja a bankfelügyeletnek azokat a jogosítványokat, amelyek garantálják a takarékszövetkezetek biztonságos, jogszerű és átlátható működését.
Orbán Viktor azt is tudatta, a kormány ellenzi, hogy a takarékszövetkezetek további FHB-részvényeket vásároljanak. Ennek megakadályozására a szükséges lépéseket megteszik. Hozzátette, a Demján Sándor nyílt levelében tudomására hozott feltételezett összefonódásokról alapos tényfeltárás után és kellő időben tájékoztatni fogja az OTSZ elnökét.
Demján Sándor állítása szerint az FHB tőkeemelésénél bizonyos szövetkezeteket kényszerítettek, hogy "a névérték hétszeresén vegyenek új részvényeket". Az OTSZ-elnök azt is írta levelében, hogy üzleti körök "céghálót szőnek a takarékszövetkezeti szektor köré, parazitaként szívják ki erőforrásait".
(MTI)