A Hajdúdorogi Metropólia megalakításával újabb szilárd pillére született meg a keresztény Magyarországnak - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn Debrecenben, miután megállapodást írt alá Kocsis Fülöp érsek-metropolitával Debrecenben.

A kormányfő azt mondta: ez nagy szó abban az Európában, amely alapdokumentumaiban nem vállalja kétezer éves keresztény múltját. „Magyarország azonban ezt vállalja, ezért is foglaltuk az alaptörvényünkbe a kereszténység megtartó erejének elvét. Ezért is mondjuk, hogy Magyarország keresztény lesz, vagy nem lesz, ezért üdvözöljük az új metropóliát a jövő metropóliájaként” - fűzte hozzá.

Úgy fogalmazott, a kereszténység „minden ágával és bogával együtt” elválaszthatatlan a magyarok történelmétől. A magyar nem azért európai nép, mert földrajzilag odatartozik, „mi azért vagyunk európaiak, mert keresztények vagyunk” - jegyezte meg, hozzátéve, erős és sikeres Magyarországot csak ezekre a nemzeti, keresztény és polgári hagyományokra lehet építeni.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

Létezik egy világos, magyar történelmi tapasztalat, miszerint Magyarország csak akkor volt erős, amikor az állam nem ellenségének, hanem szövetségesének tekintette az egyházat - nyomatékosította a miniszterelnök. Hozzátette, ezért volt fontos a korábbi években az új egyházi törvény megalkotása, és ezért volt elengedhetetlen megállapodásokat kötni a magyar történelemben jelentős szerepet betöltő egyházakkal is.

A sajtótájékoztatón Orbán Viktor a görögkatolikus egyház történelmét felidézve arról beszélt, az egyház hosszú, kitartó és talán néha elkeseredett küzdelmet folytatott azért, hogy magyar nyelven szólhasson a híveihez. Az egyház nagymértékben hozzájárult Magyarország szellemi és anyagi gyarapodásához, meghatározó szerepet játszott a magyarországi nemzetiségek életében, oktatásában és kultúrájában - rögzítette.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

„Úgy gondoljuk, most rajtunk a sor, súlyos történelmi örökséget törlesztünk a mai megállapodással azért, hogy a görögkatolikus közösségek folytathassák sokrétű, nemzetünk és az egész Kárpát-medence lelki és szellemi megújulását segítő jelentős szolgálatukat” - fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, ennek érdekében döntött a kormány a Hajdúdorogi Metropólia elindításához és szervezeti stabilizálásához szükséges támogatás megítéléséről.

A támogatás hozzájárul a görögkatolikus egyház, a Vatikán és Magyarország kormánya közötti jó kapcsolatok fenntartásához és elmélyítéséhez, valamint megerősíti a magyarok nemzeti és európai identitását - zárta szavait a kormányfő.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

Kocsis Fülöp a sajtótájékoztatón bejelentette, az önkormányzat két Petőfi téri épületet adott át ingyenes hasznosításra a főegyházmegyének, az ingatlanok felújításához, illetve a metropólia szervezetének kiépítéséhez a kormány összesen 2,3 milliárd forintos támogatást biztosít.

Az érsek-metropolita felidézte, Ferenc pápa március 20-án a görögkatolikus egyház számára három egyházmegyét alapított, az így létrejött Hajdúdorogi Főegyházmegye székhelyét pedig Debrecenbe helyezte.

Az önkormányzat közgyűlésen döntött arról, hogy a korábbi Hatvani István Kollégiumot, valamint az egykori Debrecen Hotel épületét használatba adja az egyháznak. A képviselők ellenszavazat nélkül megszavazták az erről szóló előterjesztést, ami külön öröm volt számunkra - fűzte hozzá a metropolita.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

Debrecen száz évvel ezelőtt is örült a görögkatolikusok megjelenésének: az egyházmegye 1912-es megalapítása után az első püspök Debrecenbe tette székhelyét - emlékeztetett az érsek. Az ellenséges támadások, illetve egy merénylet miatt került át 1914-ben a püspöki székhely Nyíregyházára.

Nemcsak „száraz” egyházi hivatalok lesznek a használatba adott épületekben, hanem roma szakkollégiumot és lelki egészségházat létesítenek, valamint számos programot szerveznek a hívők és a lakosság számára - mondta Kocsis Fülöp. Hozzátette, a leromlott épületek felújítása rengeteg pénzbe kerül, ebben segít majd a kormányzati támogatás.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a sajtószobában.

(MTI/kormany.hu)