A Tokaji Vízitúra Központ egy olyan program része, amely természetes módon teszi megélhetővé a hazaszeretetet, és azokat az embereket is a nemzeti közösség részévé teszi, akik nem érezték magukat oda tartozónak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a sport- és szabadidős létesítmény ünnepélyes átadásán.

A mindennapi hazaszeretet az, amikor "hazánk bevon bennünket a saját bűvkörébe", ez pedig az ország megmaradását is szolgálja - hangsúlyozta a kormányfő.

Kép letöltéseFotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Kijelentette, Európa jövőjéről az látszik, hogy csak azok az országok maradnak talpon, amelyekben jelen van a hazaszeretet.

A kormány célja, hogy 2030-ra Európa egyik legegészségesebben élő nemzete legyen a magyar - mondta, hozzátéve: jelenleg ugyanis miközben a magyarok tisztelik élsportolóikat, a kontinens egyik legkevesebbet sportoló nemzetei közé tartoznak, a fiataloknak pedig mindössze 36 százaléka sportol rendszeresen.

A sport- és szabadidős tevékenységek a jövő évi büdzsében is kiemelt támogatást kapnak - közölte a miniszterelnök.

Kép letöltéseFotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A feladatok közé sorolta Orbán Viktor, hogy küzdeni kell az egészségtelen élelmiszerek ellen, vissza kell szorítani a dohányzást, erősíteni kell a mindennapos testnevelést, és Erzsébet-táborokat, vándortáborokat kell szervezni a gyerekeknek. Kitért arra is, hogy az idén már nemcsak a Balaton partján, hanem Erdélyben is lesznek Erzsébet-táborok.

Úgy fogalmazott, a córeszt maguk mögött hagyva az emberek el tudják küldeni gyermekeiket táborozni, és felépülhetnek a tokajihoz hasonló sportlétesítmények. "Van esélyünk arra, hogy Magyarország felálljon a fotelből és sportért rajongó nemzetből sportoló nemzetté váljon" - mondta.

Orbán Viktor megjegyezte: a kormány komoly összegeket fordít kerékpárutakra, a természetjárás megerősítésére. Fontosnak nevezte, hogy a vízi és kerékpáros vándortáborokba idén már 7500 diák jelentkezett. A térségi fejlesztésekről szólva elmondta, hogy hamarosan a Tisza-hídon is átvezet Tokajnál a bicikliút.

Kép letöltéseFotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke egyedülálló lehetőséget lát abban, hogy turisztikai termékké váljon Magyarországon a vízi turizmus. A kormány kiemelt célja, hogy sportoló nemzetté váljon az ország, a fejlesztésekben pedig az önkormányzatok és a turisztikai szervezetek is partnerek - közölte.

A Felső-Tiszán tizennégy új vagy megújult állomás várja az ide érkezőket, országosan pedig mintegy százötven helyszín kapcsolódik be a vízitúra-hálózatba.

Kép letöltéseFotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Foltán László, a Vízivándor Program vezetője azt ismertette, hogy már hat vízitúra-útvonalat jegyeznek az országban, amelyeken idén mintegy 3500 gyermek száll vízre. Céljuk, hogy mindazok sportolóvá váljanak, akik a túrákon beleszeretnek a sportba - mondta.

(MTI)