A fair bankokról szóló törvény a hitelfelvevőket védi majd – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden újságíróknak. A kormányfő nyilatkozatában közölte egyúttal, hogy a kormány sürgeti a devizahitelek forintosítását, amiről szintén a szerdai kormányülésen lesz szó. Megerősítette azt is, hogy a távközlési adó korábban tervezett kiterjesztését – amely ellen minden érintett szolgáltató tiltakozott a kabinetnél – levették a napirendről.
A kormányfő közölte: a keddi tanácskozáson a kormánypárti képviselőcsoport javaslatokat tett a fair bankokról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban, ezeket a kormány szerdán tárgyalja meg.
Ez egy bonyolult jogszabály lesz, a hitelfelvevőket fogja védeni, egyensúlyt hoz létre a bankok és a hitelfelvevők között – fogalmazott Orbán Viktor.
A devizahitelek forintosításáról, annak tervezett ütemezéséről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ugyancsak a szerdai kormányülésen ad tájékoztatást – közölte a miniszterelnök, hozzátéve: "mi sürgetjük egyébként, jó lenne minél hamarabb túlesni ezen is", de ebben a kérdésben még nem jött létre megállapodás a bankszövetséggel.
Orbán Viktor beszélt a távközlési adó korábban tervezett kiterjesztéséről is. Arra a kérdésre, hogy jövőre lehet-e internetadó, azt válaszolta: "szerintem nem". Megerősítette: a távközlési adó kiterjesztését levették a napirendről, az pedig egy jogtechnikai kérdés, hogy melyik nap nyújtják be a parlamentnek az erre vonatkozó indítványt.
Közölte azt is, hogy az összes érintett szolgáltató tiltakozott a kormánynál, személy szerint Varga Mihálynál a tervezett kiterjesztés ellen.
Megemlítette egyúttal, hogy hétfőn telefonon beszélt a Deutsche Telekom vezetőjével, akivel a következő fejlesztésekről egyeztetett, a kormány ugyanis már korábban aláírt egy közös fejlesztésről szóló megállapodást a német vállalattal. "A németeknek is és nekünk is az a célunk, hogy 2018-ra minden lakásban – Németországban és Magyarországon is – legyen szélessávú internet. Ebben a Deutsche Telekom kiemelt partner" – fejtette ki.
A frakcióülésen téma volt emellett az oktatás átalakítása – tájékoztatott Orbán Viktor, aki kulcskérdésnek tartja ennek ügyét, a következő négy év legfontosabb feladata ugyanis szerinte a versenyképesség javítása, amit elsősorban az oktatási rendszer "minőségi feljavításán" keresztül tudnak elérni, "tehát oda sok pénzt és sok energiát akarunk majd fordítani a következő időszakban".
Kép letöltéseA kormány célja – folytatta –, hogy "a szakképző intézményekben a szakképzéssel lehessen foglalkozni, ne pedig az általános iskolában meg nem tanított tudás megtanításával", ahogyan ez ma történik, mert most a szakképzés három évéből egyet általában az általános iskolában meg nem szerzett tudás pótlására kell fordítani.
A KDNP által javasolt vasárnapi zárva tartásról a kormányfő azt mondta: ez nem volt napirenden, de lesz egy kereskedelempolitikai előterjesztés, amikor meghallgatják a szakszervezeteket és a boltokat működtető vállalatokat, döntést ezt követően hoznak.
Tájékoztatása szerint az amerikai beutazási tilalomról sem volt szó a frakcióülésen. Arra a kérdésre, hogy ő ismeri-e annak a hat embernek a nevét, akiket kitiltottak az Egyesült Államokból, a miniszterelnök azt válaszolta: "majd ha megmondják az amerikaiak, akkor szívesen elmondom".
A Déli Áramlat gázvezetéket érintő kérdésre azt válaszolta: a kormány álláspontja szerint a magyar energiabiztonsághoz az kell, hogy "amit a németek megtehetnek, azt megtehessék a magyarok is". A németek megépítették az Északi Áramlatot, így Ukrajnát mint potenciális veszélyforrást "kikapcsolták", hiszen így ott többé nem akadhat el a Németországba tartó gáz – fejtette ki, megismételve: "mi sem akarunk mást, csak azt, mint a németek, hogy ha Ukrajnában gond van, attól még Magyarországon legyen gáz, ehhez meg kell egy cső". Ezért a magyar kormány támogatja a Déli Áramlatot, ahogyan tette ezt korábban – amíg volt – a Nabucco esetében is, "általában minden csővezetéket támogatunk, amely keresztülmegy Magyarországon, és amely energiaforrást hoz be" – mondta.
Végül megkérdezték arról, támogatna-e egy újabb békemenetet, amire azt felelte: "most ne meneteljünk, béke van".
(MTI/lkormany.hu)