Uszoda, közút- és vasútépítés – egyebek mellett ezt is tartalmazza az a megállapodás, amelyet kedden írt alá Orbán Viktor miniszterelnök Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármesterével. A kormány emellett segít a városnak a kórházfejlesztésben és egy Mindszenty zarándokhely kialakításában.

A Modern városok program keretében a zalai megyeszékhelyre látogató Orbán Viktor az aláírást követő tájékoztatóján kifejtette: ha nincs sikeres együttműködés a kormány és Zalaegerszeg önkormányzata között, akkor a zalai megyeszékhely „önerőből nem lesz dinamikusan fejlődő, modern 21. századi város”.

Közölte: a most aláírt megállapodás értelmében 2018-ig kétszer kétsávos gyorsforgalmi úttal kapcsolódhat be Zalaegerszeg a meglévő autópálya-hálózatba, egymilliárd forintos támogatással bővítik az inkubátorházat, befektetői igények esetén iparvágányt építenek az északi ipari parkba, valamint fedett uszoda, rekreációs központ megvalósítása és egy Mindszenty József előtt tisztelgő zarándokközpont építése is szerepel a dokumentumban.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

A Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint a megye és a város vezetői, képviselők és üzletemberek jelenlétében aláírt együttműködési megállapodást követően a kormányfő felidézte, hogy Sopron és Eger után harmadikként Zalaegerszeg polgármesterével született meg az aláírás.

Emlékeztetett rá, hogy a 2002-es választás előtt Zalaegerszeg az alacsony munkanélküliségével „az akkori Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő városa volt”, de a kormányváltás, majd a 2008-as gazdasági válság miatt ez a fejlődés már nem folytatódott.

„Vissza kell kapaszkodnia Zalaegerszegnek abba a magasságba, ahol már járt”, s ehhez az egyik legfontosabb kitétel, hogy munkahelyek jöjjenek létre, teljes legyen a foglalkoztatás, „s ezt a nagy nemzetgazdasági összefüggések nem is teszik lehetetlenné”. Egyszerre nő a magyar gazdaság és áll biztos pénzügyi alapokon, s ez minden magyar város, és minden magyar család számára is lehetőségeket rejt - hangsúlyozta a miniszterelnök.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

A megyei jogú városok fejlesztési programjaira utalva azt mondta: nem arról van szó, hogy „Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter dolgozószobájában számolatlanul állnának a pénzeszsákok, és aki arra jár, a vállára vesz egyet és elviszi.” Minden forintot meg kell becsülni, és minden forintot jó helyre kell tenni - jelentette ki.

A zalaegerszegi megállapodásban rögzített egyes tételeket sorolva a kormányfő elmondta: befejeződik a Zala Megyei Kórház 5,4 milliárd forintos beruházása.

A közútfejlesztés révén 2018-ig kétszer kétsávos autóúton lehet majd a zalai megyeszékhelyről elérni a már létező magyar autópálya-rendszert, s így „a gazdasági vérkeringés teljes jogú részévé válik” Zalaegerszeg is. Az MTI kérdésére később azt is elmondta: a 76-os főút fejlesztésével az M7-es autópályával kapcsolják majd össze a zalai megyeszékhelyet.

Ez az építés 2018-ig befejeződik, de addig elkezdődik annak a gyorsforgalmi útnak az építése, ami Zalaegerszeget Vasvárral, a leendő M9-es gyorsforgalmi út irányával köti össze.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

Orbán Viktor kérdésre válaszolva arra is kitért, hogy az elmúlt években számos nagy autóipari befektető járt Zalaegerszegen, de mindeddig a közlekedési infrastruktúra elmaradottsága miatt „nem maradtak itt”.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a kormány egymilliárd forintot ad a városnak az inkubátorház bővítésére és fejlesztésére, s ha van olyan befektető, amelyik ezt igényli, akkor iparvágány épül az északi ipari parkba. A vasútállomás és az autóbusz-pályaudvar számára új intermodális, azaz „értelmes közlekedési” központot kell létrehozni, de azt még egy munkacsoport vizsgálja, hogy mit és milyen ütemben lehet megvalósítani. „A szándék megvan, a számokat azonban tisztázni kell” - mondta.

Orbán Viktor jelezte: az egyetlen megyei jogú város Zalaegerszeg, ahol nincs 50 méteres medencéjű fedett uszoda, ezért a jövő évben elkezdődhet egy 10 pályás és tanmedencés létesítmény építése. Ezen kívül másfél milliárd forint támogatással Alsóerdőn sport- és rekreációs központ jöhet létre.

A kormányfő végül elmondta: munkacsoportot állítanak fel hogy egy Mindszenty-zarándokközpont épüljön a városban a katolikus egyházzal egyeztetésben.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) egyebek mellett arról beszélt, hogy "látványberuházások és térkövezések helyett" a közút- és vasútépítés, illetve a gazdaságfejlesztés a legfontosabb Zalaegerszegnek. Számos olyan programot alkotott és döntést hozott eddig a város önkormányzata, amely a mikro- és kivállalkozások, vagy éppen az oktatás, az innováció lehetőségeit gyarapítja, s további lépéseket is kívánnak tenni a fejlődés, a munkahelyteremtés és annak támogatása érdekében.

Kijelentette: „megújuló és erősödő Magyarország, megújuló és erősödő Zalaegerszeg” elérése a cél.

Az esemény vágatlan verziója letölthető a Sajtószobában.

(MTI)