A magyar nemzetgazdaság egyik húzóágazatának nevezte a mezőgazdaságot Orbán Viktor miniszterelnök kedden Fejér megyében, állattartó telepek átadásán.
A kormányfő először Felcsúton részt vett Flier János vállalkozó marhatelepének avatóján, majd Alcsútdoboz mellett a Búzakalász 66 Felcsút Kft. bányavölgyi mangalicatelepének átadásán.
Orbán Viktor mindkét helyszínen arról beszélt, hogy Magyarország mezőgazdasági ország, az agráriumban igenis van jövő, az ágazatnak jelentős szerepe van a növekedésben, ezért a mezőgazdaságban dolgozóknak meg kell adni a tiszteletet.
Felidézte, hogy az elmúlt években körülbelül 350 milliárd forintot költött a magyar állam állattartó telepek létesítésére, korszerűsítésére, ami "hatalmas szám". A kormányfő a mezőgazdaság javát szolgáló kormányzati intézkedések között említette továbbá az új földtörvényt, a földfelhasználók számának megtízszerezését, az új birtokpolitikát, valamint azt is mondta, hogy a következő években 1200 milliárd forintnyi vidékfejlesztési támogatás érkezik a magyar mezőgazdaságba.
A külföldi beruházások is fontosak, de "valójában az ember szívéhez legközelebb az áll, amikor kis- és közepes vállalkozások, különösképpen pedig amikor magyar családi vállalkozások sikerét ünnepelhetjük együtt" - fogalmazott a miniszterelnök.
Később a bányavölgyi mangalicatelepen Orbán Viktor arról a célról is beszélt, hogy a magyar sertésállomány - mint száz évvel ezelőtt - ismét 6,5 millióra bővüljön a jelenlegi 3 millió fölötti példányszámról, hogy Magyarországnak ne kelljen sertéshúst importálnia. Egyúttal a mangalicát a magyar állattartás nagy büszkeségének nevezte.
A miniszterelnök beszédében külön gratulált Mészáros Lőrinc (Fidesz-KDNP) felcsúti polgármesternek és családjának a telepükhöz.
Flier János felcsúti marhatelepe - mint azt köszöntőjében a vállalkozó elmondta - 3,5 hektáron fekszik, ahol felépítettek két 1500 négyzetméteres istállót és több tároló épületet. A részben pályázati forrásból megvalósuló beruházást az Európai Unió és a kormány 430 millió forinttal támogatta. Tessely Zoltán térségi fideszes parlamenti képviselő a beruházást köszöntőjében úgy jellemezte, hogy az kétszer akkora, mint a bicskei városközpont közelmúltbeli rehabilitációja volt.
Mészáros Beatrix, a Búzakalász 66 Felcsút Kft. ügyvezető igazgatója bányavölgyi mangalicatelepükről azt közölte: a 350 millió forintos zöldmezős, új munkahelyeket is teremtő beruházás pályázati forrás nélkül valósult meg. A telep 200 tenyészkoca és szaporulatának befogadására alkalmas. További terveik között említett egy sertéstelep-felújítást 600 millió forint saját forrásból.
Mindkét helyszínen jelen volt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, több fideszes országgyűlési képviselő, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, Pálffy Károly (Fidesz-KDNP), Bicske polgármestere, az alcsútdobozi rendezvényen pedig ott volt mások mellett Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója is.
A Sajtószobában az alcsúti és a felcsútdobozi eseményen elhangzott beszéd teljes terjedelmében érhető el.
(MTI)