A migráció olyan ügy, amelyben nem lehet viccelni, hibázni, tévedni, átgondolatlanul engedményeket tenni, mert azt később nem lehet kijavítani - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a szerbiai Nisben.
(Forrás: MTVA)
A kormányfő a magyar-szerb kormányzati csúcs alkalmával tartott sajtótájékoztatón közölte: ahova tömegével érkeznek a migránsok, ott az élet megváltozik, és
Orbán Viktor kiemelte: együtt érez a migránsokkal, áldozatnak tekinti őket, akiket a saját országaik rossz kormányai, az embercsempészek és az elhibázott európai behívó politika egyszerre csapott be, de nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget odavinni, ahol szükség van rá.
A kormányfő kifejtette: Magyarország nyitva áll minden szerb ember előtt, aki dolgozni, kereskedni, beruházni vagy csak meglátogatni akarja, minden szerbet szívesen lát. A migráció viszont teljesen más téma, amelyben ha egyszer hibázik az ember, nem tudja kijavítani - magyarázta. Úgy látja, ha egyszer a migránsok azt gondolják, hogy Magyarország célország lehet, ahova törvénytelenül, ellenőrzés nélkül, a jobb élet reményében korlátlanul jöhetnek, már nem fognak elmenni többet. Hozzátette: Magyarország mindent megtesz, hogy mindenki visszatérhessen a saját hazájába, és jogszerűtlenül, a törvényeket megsértve senki nem léphet be vagy tartózkodhat az országban.
- hangsúlyozta.
Az elmúlt években a magyar-szerb gazdasági együttműködés politikai feltételeit megteremtették, most itt az ideje gyakorlatiasnak lenni, hogy mindkét országot szolgáló beruházások jöjjenek létre - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a szerbiai Nisben, a magyar-szerb kormányülés után.
A kormányülésről az Aleksandar Vucic szerb miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón Orbán Viktor kiemelte: az elemzéseink azt mutatják, hogy Szerbia nagy fellendülés előtt áll, és ugyan nehezen hiszi az ember, hogy jobb idők következnek, mert "az optimizmus nem természetes tulajdonsága" a közép-európai embereknek, de a számok világosan beszélnek, és Szerbia fellendülése küszöbön áll, így sokkal nagyobb gazdasági lehetőségek kínálkoznak itt a befektetőknek, mint bármikor korábban.
Mint mondta, komoly befektetendő magyar tőke halmozódott fel az elmúlt években, ennek egy részét itt szeretnék befektetni, és Dél-Szerbiában is gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokat lehet kiépíteni.
A kormányfő úgy vélte, miután a politikai feltételek létrejöttek, most gyakorlatiasnak kell lenni, a gazdaság nyelvén kell beszélni, és a két ország érdekét szolgáló beruházásokat megvalósítani.
Emlékeztetett: Magyarországnak jó és rossz tapasztalatai is vannak a külföldi beruházókkal, és a jók ahhoz kapcsolódnak, amikor a befektetők egyeztették terveiket a magyar gazdaságstratégiával, és hosszú távon fennmaradó befektetések jöttek létre, amelyek nyereségesek voltak, és a magyarok elfogadták őket. Mi is így csináljuk most, és csak olyan területeken lesznek magyar befektetések, amelyek szolgálják Szerbia érdekét, kapcsolódnak az itteni gazdaságstratégiához - közölte.
Orbán Viktor egyúttal azt kérte, hogy küldjenek szerb befektetőket Magyarországra, mert ugyan a magyar gazdaság számai most erősebbek (a szerbénél), de ezek ki fognak egyenlítődni, és azt szeretnék, hogy egyensúly jellemezze a kétoldalú kapcsolatokat. A magyar pénzügyi rendszer áll a szerb vállalkozók rendelkezésére, hogy sikeres és látható beruházásokat valósítsanak meg Magyarországon, és a magyar kormány támogatni fogja ezeket a beruházásokat - mondta.
Kérdésre válaszolva kifejtette: Magyarország ma gazdaságilag sikeres, így vannak olyan erőforrásai, amelyek arra fordíthatók, hogy Szerbiában magyar, vagy magyar-szerb közös beruházásokat támogasson. Magyarország most akar bekapcsolódni a leendő szerb sikerbe, amelyről három-négy év múlva természetességgel beszélünk majd - tette hozzá.
A miniszterelnök közölte: az Eximbank 61 millió eurós pénzügyi keretet nyitott, ez nem végleges szám, ha kimerítik a szerb és magyar vállalkozók, megemelik, tehát nincs pénzügyi akadálya a magyar-szerb együttműködésnek, minden feltétel adva van a vállalkozóknak.
Arról is beszélt, hogy Szerbia minden olyan lépését támogatják, amely az illegális migráció megállítására irányul, élőerővel, szakértőkkel és anyagi forrásokkal is, mert Szerbia stabilitása Magyarország, Közép-Európa és egész Európa érdeke. A legjobb befektetés mindig a jó szomszéd, ezért érdekeltek vagyunk Szerbia sikerében - jelentette ki, hangsúlyozva a terrorizmus elleni és a biztonság érdekében tett közös erőfeszítések jelentőségét is.
Orbán Viktor hangsúlyozta: Szerbia szívügyének tekinti az országban élő magyarokat, messze kiemelkedik Európában a kisebbségeket támogató politikájával, és a Magyarországon élő szerbek is számíthatnak a magyar kormányra. Bár kevesebb szerb él Magyarországon, mint amennyi magyar Szerbiában, "ez nem mennyiségi kérdés", hanem elvi, becsületbeli ügy, így a magyar kormány mindig támogatni fogja a szerb közösséget és ennek pénzügyi terheit is vállalja - mondta.
A miniszterelnök megjegyezte: korábban megtekintették az épülő a Prosek-Bancarevo autópálya-szakaszt, amely bár Szerbiában épül, Magyarországnak is fontos.
Orbán Viktor arra is kitért, hogy két határátkelőt nyitnak, továbbá az együttműködés jelentőségét hangsúlyozta a gázellátás terén is. Szerbia ma Magyarországon keresztül juthat gázhoz, és Magyarország miatt egyszer sem került veszélybe az ország gázellátása, ezt vállaljuk a jövőben is - közölte. Hozzátette: ha Szerbia gázt akar tárolni, az is megoldható Magyarországon, a teljes rendszer áll Szerbia rendelkezésére. Megjegyezte: a Déli Áramlat gázvezetéket ugyan Brüsszel egyelőre megvétózta, de mindkét ország érdeke, hogy előbb-utóbb meglegyen a vezeték.
A sajtótájékoztató előtt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Jadranka Joksimovic szerb európai integrációért felelős tárca nélküli miniszter aláírta a szerb csatlakozási tárgyalások támogatásáról szóló, magyar-szerb egyetértési nyilatkozat mellékletét képező, 2016-2017-re vonatkozó éves munkatervet, továbbá Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Zorana Mihajlovic szerb építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter a tiszai hajózásról szóló egyezményt.
Az amerikai elnökválasztás után esélyünk van arra, hogy jobb legyen a helyzet
Orbán Viktor szerint
A kormányfő a nisi magyar-szerb kormányülés alkalmával tartott sajtótájékoztatón elmondta: több szerénység, empátia, megértés, partnerség és szellemi alázat kell a nemzetközi politikában az eddig tapasztaltnál. Az, hogy bárki fellépjen azzal az igénnyel, hogy ő "minden jónak tudója", minden erkölcsi felsőbbrendűség garanciája, és aki eltérően gondolkodik a migrációról, a nemzetről vagy a családról, az csak erkölcsileg alacsonyabb rendű álláspontot képvisel, mérhetetlenül bántott minket - fogalmazott.
Hozzátette: remélhetőleg ettől most megszabadulhatunk.
Orbán Viktor kifejtette: a "sajátos közép-európai lelkiség" nagyon érzékeny az elnyomás minden fajtájára, és oka van annak, hogy az érzékeny közép-európaiak már hosszú évek óta úgy érzik, van a világban egyfajta szellemi elnyomás.
Úgy látja, Európában is változások kellenek, "mert elegünk van a kioktatásból, abból, hogy nem lehet elmondani a véleményünket, mert attól kell tartanunk, hogy erkölcsileg vagy politikailag megbélyegeznek minket. Meg kell szabadulni a szellemi elnyomástól" - magyarázta.
A kormányfő úgy vélte, nekünk is bátrabbnak kell lennünk, szabadabban kell beszélnünk, érvelnünk. Most könnyebb lesz a dolgunk, mint korábban, és nagy reményekkel nézünk az Egyesült Államokban várható változások elé - tette hozzá.
A miniszterelnök beszédének leirata itt található.
(MTI; kormany.hu)