Grúzia és Ukrajna részvételéről a NATO-csúcson Orbán Viktor azt mondta: Grúzia NATO-hoz közeledésével nincs gondja Magyarországnak, mélyen egyetért vele, ahogyan például a macedónokkal történő tárgyalások megkezdésének is mindig híve volt.
(MTVA felvétele)
Az ukránokkal ugyanakkor fennáll egy vita, amely nem Magyarország és Ukrajna vitája, a NATO nézőpontjából ugyanis a vita lényege az, hogy ha Ukrajna aláírt egy szerződést, amelyben megígérte, hogy a kisebbségvédelem területén nem lépnek vissza a már elért szabályozási szintből, akkor azt be kell tartani - fejtette ki, jelezve, hogy ez a NATO komolyan vehetőségének, belső integritásának a kérdése.
"Itt most a NATO integritásának és a magyar kisebbségek érdekének védelme összekapcsolódik, és ezért nekem meg is kell szólalnom, és erősen kell majd beszélnem a mai nap során" - jelezte a miniszterelnök.
A közös európai hadseregre vonatkozó törekvésekről Orbán Viktor azt közölte: Magyarország híve egy ilyen hadsereg mihamarabbi felállításának. A közös hadsereg irányításának problémája ugyanakkor egy komoly szakmai feladat - folytatta -, de "nekünk nem újdonság, mert az Osztrák-Magyar Monarchiában mi már voltunk közös hadsereg része". Tehát "nekünk van tudásunk, amit be tudunk adni a közösbe" - jegyezte meg, kijelentve: egy igazi független Európának az az érdeke, hogy legyen saját hadereje. Ezért is fontos, hogy minden európai állam, a németek is igyekezzenek minél nagyobb összeget költeni egy közös hadsereg felállítására - tette hozzá.
Azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen haderő összeütközést jelenthet-e a NATO-val, úgy fogalmazott: ez szándék és intelligencia kérdése. Ha az észak-amerikaiak ezt nem tekintik velük szembeni lépésnek, akkor működtethető egy két pilléren nyugvó biztonsági rendszer.
Végül az oroszországi labdarúgó-világbajnokság vasárnapi döntőjéről szólva, amelyben Franciaország és Horvátország játszik majd egymással, a miniszterelnök azt mondta: Magyarország mindig a Duna menti futballkultúra része volt, ezért a horvátok sikere persze a horvátoké, "de egy kicsit úgy érezzük, hogy abban mi is benne vagyunk, hiszen ez a régió dicsősége is". Hozzáfűzte, teljes szívvel szurkol nekik, nemcsak azért, mert a horvátok a magyarok barátai és szomszédjai, hanem mert "azt a futballkultúrát képviselik, amihez mi is tartozunk, még ha ma nem is érjük el, sőt meg sem közelítjük azt a szintet, amire a horvátok képesek". "De azért ez mégiscsak a mi kutyánk kölyke" - zárta szavait.
(MTI)