Csaknem négy év munka után ünnepélyesen átadták az újjáépített Tiszaligeti Stadiont szombaton Szolnokon, a megnyitón a miniszterelnök is részt vett.
Orbán Viktor avató beszédében elmondta: a komplex stadionfejlesztési program összköltsége több mint 2 milliárd forint volt, amelyből a stadion építése 1,2 milliárd forintot tett ki. Ebből a klub, a Szolnoki MÁV Utánpótlás FC Kft. mintegy 600 millió forintot teremtett elő, a többit a tao-rendszerből - a társasági adóból befolyó forrásból - biztosították, az állam pedig 400 millió forinttal támogatta a beruházást a nemzeti stadionfejlesztési program keretében.
A miniszterelnök a kormány nevében köszönetét fejezte ki a szolnoki vállalkozóknak, akik "megtették, amit megkövetelt a haza".
Orbán Viktor felidézte, hogy a megújult stadion helyén korábban az "országot megviselő szocializmus maradványa" volt látható - betontörmelékek, elhagyatottság, pénztelenség, gyakran gondatlanság bizonyítékai -, mindezen sikerült a városnak túllépnie.
Emlékeztetett: az elmúlt három évben 15 milliárd forintból fejlődött Szolnok egészségügye, épül a Budapestet Szolnokkal összekötő négysávos autóút is, amely 1989-ben a helyi Fidesz-csoport megalakulásakor került először a programpontok közé.
Szolnoknak "van gazdája", azon városok közé tartozik, amelyekben rendben vannak a közösségi terek, a templomok, a kórházak, a városháza, a temető, a sportpályák, az uszoda, a csarnok - fogalmazott. A polgárok szeretik, törődnek vele, olyan vezetőket választanak, akik sajátjuknak érzik a város gondjait és bajait. A miniszterelnök gratulált Szolnoknak az elmúlt időszakban elért fejlődéshez, felidézve, hogy a 2000-es évek elején a sportcsarnok újult meg, a közelmúltban pedig megépült az új uszoda és a vízilabda-aréna.
Orbán Viktor azt mondta: "nem elegendő álmodozni, tudni kell, miben vagyunk jók"; a magyar nemzet nemcsak a tudományokban, művészetekben jeleskedik, hanem a sportban elért eredményeire is büszke lehet.
A mindennapos testnevelés bevezetése óta jelentősen megnőtt az egészségükkel többet törődő gyermekek és családok száma. Az egészség megóvása a megelőzésnél kezdődik, és "ha azt akarjuk, hogy erős, jó jellemű fiataljai legyenek hazánknak, akkor költeni kell a sportra" - hangsúlyozta.
A magyarok világklasszis sportolókkal büszkélkedhetnek, "miért kellene ennél kevesebbel beérnünk a jövőben?"- tette fel a kérdést Orbán Viktor. Az újabb tehetségek felfedezéséhez esélyt és lehetőséget kell adni minden fiatalnak, bárhol éljen is, ehhez pedig létesítmények, tanárok, nevelők és edzők kellenek - mondta.
Taps fogadta a miniszterelnök bejelentését, hogy ha egy újabb műfüves pályának helyet találnának a helyiek és a kezdeményezés mellé állnának, a kormány támogatná az elképzelést. "Ha mi magyarok hajlandóak vagyunk félretenni az ellentéteinket, elővenni a jobbik énünket, együttműködni, akkor világraszóló eredményeket érhetünk el" - zárta ünnepi beszédét a miniszterelnök.
Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) alelnöke elmondta: Magyarországon a Tiszaligeti Stadion az első azon felújított és újonnan épülő stadionok sorában, amelyek a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében és a tao-program jóvoltából épülnek.
A szalagátvágás után bemutatót tartottak a Szolnok utánpótlás-játékosai, 13 órakor pedig elkezdődött a Szolnoki MÁV FC-Vác FC NB II-es bajnoki mérkőzés az újjáépített stadionban.
Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a Tiszaligeti Stadion 1974. december 4-ei átadása után 1988. június 14-én ott rendezték a Magyar Népköztársasági Kupa döntőjét, amelyet a Békéscsaba Előre és a Budapesti Honvéd játszott. 2006. augusztus 19-én az FTC vendégjátékára (NB II-es meccsen) mintegy tízezer néző volt kíváncsi, ennél többen bajnoki mérkőzést nem tekintettek meg a stadionban. Az idő múlásával egyre rosszabb állapotba került a létesítmény, az átépítési munkálatok 2012 nyarán kezdődtek. 2012-13-ban került sor a stadion centerpálya építésére és fűtésének kiépítésére, elkészült a stadion világítása, a transzformátorállomás, egy 24 négyzetméteres eredményjelző, megépült a külső kerítés is. 2013-14-ben elbontották az északi, keleti és déli lelátókat, 2014-15-ben a főépületet. Utóbbi helyére új főépület került, kialakították a belső parkolókat, és elbontották a nyugati lelátót is. 2015-16-ban kezdődött a lelátók építése, létesítettek egy termálkutat és a hozzá kapcsolódó fűtési rendszereket is kialakították. A fűtést és a világítást zöldenergiával biztosítják. A munkálatok befejezése után a Tiszaligeti Stadion 3437 embert képes befogadni - írták.
Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.
(MTI)