Büszkék vagyunk arra, amit Ajkán közösen elértünk, erre a teljesítményre alapozva kértem az emberek bizalmát – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, miután csütörtökön Ajkán, majd Sümegen járt.

A kormányfő az M1 aktuális csatornán élőben sugárzott nyilatkozatában azt mondta: Ajka egy sikertörténet, hiszen itt mindössze három százalék körüli a munkanélküliség, azaz sikerült végre elérni a teljes foglalkoztatottsághoz közeli helyzetet.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Az ajkai sikerben szerinte a helyiek munkája, a helyi városvezetés és a kormány segítő politikája is benne van. „Tehát semmi okom azt feltételezni, hogy az ajkai emberek ellenszenvvel fordulnának a mi irányunkba” – mondta Orbán Viktor.

A sümegi polgármesterrel – folytatta – a város bátor, ambiciózus fejlesztési terveiről beszélt, amelyekből „kijöhet jó néhány százmillió forintnyi beruházás, és kijöhet belőle több száz munkahely”.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Példaként említette a sümegi vár „teljessé tételét” és élelmiszer-ipari beruházásokat. Ezekről két hét múlva tárgyal majd a kormány – közölte.

A miniszterelnök arról is szólt, hogy minden választási kampányba be szokott szállni, a kormányfőnek ugyanis dolga, hogy ahol az emberek fontos döntésre készülődnek, oda elmenjen, és találkozzon a választókkal.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Hangsúlyozta, a tapolcai választókerület három nagy településén – Tapolca mellett Ajkán és Sümegen – az elmúlt öt évben „nagyon komoly munkát végeztünk”, a helyi vezetők és a kormányzat együtt. Ajka is egészen más város, mint volt, Tapolca is egy sikeres város, Sümegről pedig csak fantasztikus szavakkal lehet beszélni – mondta Orbán Viktor.

(MTI)