Ha az ellenzéki képviselők nem szavazzák meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását, nélkülük is meg fogjuk oldani a válságot - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, a napirend előtti felszólalására érkezett frakcióválaszokra reagálva.
Orbán Viktor viszonválaszában kiemelte: "a helyzet most is nehéz, és még nehezebb lesz". Mindegy, mitől fél az ellenzék, "nekem 133 bátor ember kell, az ország 133 legbátrabb embere, és azok önök itt, a kormánypárti oldalon" vannak - fogalmazott. Arra kérte a képviselőket, hogy ne hátráljanak meg, ne bizonytalanodjanak el, hanem vigyék végig azokat a döntéseket, amelyek segítik az országot, "legyenek bátrak".
Hangsúlyozta: korábban is közös védekezést kért, és most nehéz idők jönnek. Ezért mindenkit arra kért, "szedje össze magát és nőjön fel a feladathoz".
A miniszterelnök kifejtette: a kormánynak nincs szükséges fix határidőre, és minden nap lesz joga a parlamentnek arra, hogy azt mondja, "eddig és ne tovább". Fogadják el a törvényt, és utána bármelyik nap visszavehetik a jogokat a kormánytól - kérte a képviselőktől.
A javasolt 90 napos határidőről elmondta: 90 nap múlva "rosszabb állapotban leszünk", mint most, mert ha a védekezés sikeres, elnyúlik a járvány, hiszen a cél a terjedés lassítsa, hogy ne mindenki egyszerre legyen beteg. A feladat a fertőzés útvonalának megtervezése, mert megállítani nem lehet, és a cél, hogy úgy haladjon, hogy egyetlen pillanatra se mondja fel a szolgálatot az egészségügyi ellátórendszer - magyarázta. Hozzáfűzte: minél jobban lassítják a járványt, annál hosszabb lesz, és nem három hónapig tart.
Orbán Viktor azt ajánlotta, a járvány után vitassák meg, hogy időben észlelték-e a vírus terjedését. Az elsők között hirdettek veszélyhelyzet és tettek meg minden fontos lépést – közölte.
Azt is mondta az ellenzéknek, hogy most azért harcolnak: Magyarország maradjon működő, demokratikus jogállam, holott eddig mindig azt hallotta, hogy Magyarország nem működő, nem demokratikus és nem jogállam.
Megjegyezte: az eddigi intézkedések elegendők, de újabbakra lesz szükség, ugyanakkor nem helyes lekicsinyelni az eddigi döntéseket, mert az például, hogy 3600 milliárd forintot hagynak az embereknél idén, nem kevés.
A miniszterelnök visszautasította, hogy bezárták volna az iskolákat. Az épületeket sem zárták be, hanem az oktatás átállt egy másik rendre, egy digitális rendre. A beadott gyermekeket pedig a tanárok ötfős csoportokban oktatják, megőrzik, és van esély az érettségire, nem vesztették el a tanévet a tanulók - jelentette ki.
A védőfelszelések szétosztásáról közölte: az operatív törzs ülésein foglalkoznak ezzel, és három tényezőt vesznek figyelembe, azt, hogy mennyi eszköz van, a betegek várható száma hogyan alakul, és mennyi az egészségügyi dolgozók száma. Ettől függően mondják meg, ki mikor mennyi védőfelszerelést kap, egy sorrendet jelöltek ki - mutatott rá.
Orbán Viktor kitért rá: Kínában az egészségügyi dolgozók 4 százaléka fertőződött meg, Olaszországban 10 százaléka. Most létszámgazdálkodás is van, "katonai mozgósítási terv szerint haladnak a dolgok" – fogalmazott.
Megjegyezte: ne követelje az ellenzék, hogy a WHO ajánlása alapján teszteljenek, mert azt teszik.
A kormányfő a kijárási tilalom felvetéséről elmondta: ezt a lehetőséget mérlegelik, és különböző országokban különböző dolgokkal próbálkoznak. A teljes kijárási tilalom valószínűleg nem is lehetséges, gondolkodni lehet rajta, ahogy azon is, hogy kit kitől szigeteljenek el. Egyelőre követik a tapasztalatokat, különösen Ausztriáét - tette hozzá.
Az ellenzéki képviselők által felvetett gazdasági javaslatokról közölte: ezek nagy része megszorítást követel, további munkahelyek megszűnéséhez vezetne, a kormány ellenben meg akarja védeni a munkahelyeket. Nem segélyt akarnak adni az embereknek, mert a munka segít, nem a segély – vélekedett.
Arról is beszélt, hogy a védőfelszerelések állami gyártásban készülnek, ezeket nem tudják piacra dobni, így amikor az ellenzék hatósági árat követel ezekre az eszközökre, azokra a termékekre kéri, amelyek külföldről ékeznek. Viszont ha hatósági árat vezetnek be például a maszkokra, olyan helyzet alakulhat ki, hogy egyetlen patikus sem hoz be és árul ilyet, egy sem lesz kapható – magyarázta.
Orbán Viktor azzal kapcsolatban, hogy román mintára vezessenek be változásokat a törvényalkotásban, azt mondta: óvatosnak kellene lennie az ellenzéknek az ilyen javaslatokkal, mert ott a kormány olyan kérdésben is, amely törvényalkotási tárgy, saját hatáskörben módosíthat és alkothat törvényt békeidőben is, és az így hozott intézkedés hat hónapig hatályban marad.
A felvetett béremelések tekintetében kifejtette: nyilván ezek a kérések mind indokoltak, de meg kell fontolni, hogy valóban most van-e ennek itt az ideje, ahelyett, hogy minden erőt a munkahelyek megvédésére és újak teremtésére fordítanának.
(MTI)