Az évszázad megállapodásának és üzletének nevezte a paksi atomerőmű bővítéséről szóló, Oroszországgal kötött együttműködést Orbán Viktor miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az államfő Moszkva melletti rezidenciáján szerdán folytatott többórás megbeszélését követően.

A miniszterelnök az orosz elnökkel közösen Novo-Ogarjovóban tartott sajtótájékoztatón a paksi bővítésről szóló orosz-magyar megállapodásról nyilatkozva hangsúlyozta: az ezzel kapcsolatos nemzetközi vitákat Magyarország indokolatlannak tartja, mivel a két ország a '60-as évek óta működik együtt ezen a téren, és nem tett mást a két fél, mint ezeket meghosszabbította.

Szerinte bírálatok helyett köszönettel tartozunk Oroszországnak, hogy készen állt ennek meghosszabbítására.

Orbán Viktor megállapította: a magyar-orosz kapcsolatok jól fejlődnek, de ez szavai szerint "kész csoda". Ezt azzal magyarázta, hogy kedvezőtlen nemzetközi környezetben kell évről évre javítani az orosz-magyar kétoldalú kapcsolatokat.

E kapcsolatok sikeressége - mondta - a felelősségérzetből fakad, hiszen "olyan szorosan van összekapcsolódva Oroszország energiaexportja a magyar ipar működéséhez szükséges energia kérdésével, hogy azt szinte nem lehet szétválasztani". Jó orosz-magyar gazdasági kapcsolatok nélkül a magyar gazdaság, a magyar ipar működésképtelen - hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy ezért a magyar emberek érdeke a jó magyar-orosz gazdasági kapcsolat.

Kép letöltéseA magyar gazdaság működésképtelen Oroszország nélkül Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

"Oroszország nem ellensége, hanem partnere Magyarországnak. Oroszország nem fenyegeti hazánkat, hanem egy partneri együttműködési lehetőséget kínál, ami a gazdasági sikereink egyik előfeltétele" - mondta a kormányfő, aki kialakult politikai szokásnak nevezte, hogy a két ország évente egyszer a legmagasabb szintű találkozón tekinti át az együttműködés kérdéseit.

A kétoldalú kapcsolatokban szerinte minden téren előrelépés következett be. Csupán a kereskedelem területén tapasztalhattunk visszalépést - tette hozzá -, amiről azonban nem a két fél tehet.

A miniszterelnök szólt arról, hogy a magyar gyógyszeripar is komoly lehetőségeket kapott Oroszországban, de a magyar jármű- és gépipar is partneri együttműködést alakíthat ki vezető orosz cégekkel.

Szólt annak jelentőségéről is, hogy a Magyarország által felajánlott 200 ösztöndíjat Oroszország időarányosan, vagy annál is gyorsabban tölti fel, mert ez szintén szolgálja a hosszú távú kapcsolatokat a két ország között.

A miniszterelnök szerint a világpolitika nagy kérdéseiben Oroszország megkerülhetetlen. Magyarország nagyra értékeli azokat az erőfeszítéseket, amelyek a válságtérségek helyzetének rendezésére irányulnak, és hogy "a migránsok millióinak kibocsátása megszűnjön".

Kép letöltéseOroszország kész maradéktalanul teljesíteni a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban vállalt kötelezettségeit Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A migrációról kérdésre válaszolva külön is beszélt a kormányfő, kifejtve: az európai biztonság romlásával összefüggő események az európai polgárok egyre nagyobb hányadát teszik megértővé, sőt támogatóvá a magyar állásponttal szemben.

Magyarország álláspontja szerint - erősítette meg - az ellenőrzés nélkül, tömegesen beáramló migránsok jelensége rossz dolog Európának. Kiállt amellett, hogy a schengeni előírásokat be kell tartani, majd leszögezte azt is, hogy "a keresztény és nemzeti értékek a jövőben is fontos értékek lesznek".

Jelezte egyúttal: nagy vita zajlik Európában arról, eldöntheti-e bárki helyettünk, hogy "mi, magyarok kikkel akarunk együtt élni". Magyarország ebben a kérdésben azt képviseli: "nem lehet rákényszeríteni senkit arra, hogy olyanokkal éljen együtt, akikkel nem akar" - közölte.

Tudatta azt is, hogy Magyarország vállalta: saját költségvetési forrásból Szíriában kórházat építtet és működtet, hogy ezzel is hozzájáruljon a szíriai helyzet kezeléséhez.

Az EU és Oroszország közötti gazdasági szankciókkal kapcsolatos kérdésre válaszolva a miniszterelnök kijelentette: szerinte az év közepén nem lehetséges az Oroszországgal szembeni európai uniós szankciók automatikus meghosszabbítása, arról nyílt vitát kell folytatni. Magyarországon kívül egyre több EU-s tagállam gondolja így - közölte, hangsúlyozva egyúttal, hogy Magyarország lojális tagja az EU-nak.

Kép letöltéseAz európai biztonság romlásával összefüggő események az európai polgárok egyre nagyobb hányadát teszik megértővé, sőt támogatóvá a magyar állásponttal szemben Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Megítélése szerint az Európai Uniónak és Oroszországnak mielőbb meg kell találnia a gazdasági együttműködés lehetőségét, ellenkező esetben lemarad a világgazdasági versenyben.

Kijelentette: az unió gazdasági növekedése lassú, ezért nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne működjön együtt mindenkivel, aki dinamizálhatná a gazdaságát.

"Minden észérv amellett szól, hogy előbb-utóbb együttműködést alakítsunk ki" - összegezte álláspontját, megjegyezve, lát esélyt arra, hogy "az együttműködés szükségességének felismerését" politikai cselekvés is követi.

(MTI)