Csütörtökre ígérte Orbán Viktor miniszterelnök a közvélemény tájékoztatását arról, mely állami háttérintézményeknek volt pénzügyi kapcsolata brókercégekkel. A kormányfő ezt hétfőn mondta el a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában.

A kormányfőtől a szocialista Tóth Bertalan kérdezte egyebek mellett azt, volt-e konkrét információja arról, hogy a minisztériumok tartottak közpénzt brókercégeknél, „vagy csak a megérzésére hagyatkozott".

A miniszterelnök válaszában először megerősítette: szükségesnek tartana egy olyan modern kincstári rendszert, amely megfelelő hátteret biztosítana a költségvetési pénzekkel gazdálkodó szervezeteknek, így azoknak nem kellene bankoknál vagy brókercégeknél „parkoltatniuk" a közpénzt.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

„Egyszer s mindenkorra legyen világos: a költségvetésből kiutalt pénzeket nem lehet sem bankokban, sem pedig befektetési alapokban parkoltatni, hanem egy ellenőrzött csatornán keresztül kell átláthatóan gazdálkodni velük" - fogalmazta meg az általa kívánatosnak tartott célt.

Miután kiderült - folytatta, utalva a Buda-Cash-ügy helyhatósági károsultjaira -, hogy számos önkormányzat esetében nem ez a helyzet, „felmerült a fejünkben azonnal az a kérdés: és mi van a központi közigazgatással". Ekkor rendelte el - idézte fel utasítását -, hogy minden minisztériumnak át kell néznie, van-e pénzügyi kapcsolata brókercégekkel, "állomásoztat-e" náluk közpénzt, és ha igen, azonnal vonja ki onnan.

Ha minden igaz, a minisztériumokban zajló, erre vonatkozó adatgyűjtések szerda estére, csütörtök reggelre véget érnek, így csütörtökön lehet majd tájékoztatni a közvéleményt arról, mely háttérintézmények hogyan érintettek az ügyben, és hogy megvan-e a pénz - fejtette ki Orbán Viktor.

A jobbikos Hegedűs Lorántné ugyancsak a brókerbotrányok miatt, a károsultak kártalanítása ügyében fordult a kormányfőhöz. Hiányolta egyebek mellett az önkormányzatok kártalanítását, tájékoztatását.

A miniszterelnök azt felelte: a kormány időben intézkedett, és az állami közpénzeket igyekezett biztonságba helyezni, ami helyes, mert ez az emberek pénze.

Kifejtette: a Buda-Cash ügyében a betétesek 96,5 százalékát kártalanították 30 millió forint erejéig. A Quaestor-ügyben ő is szorgalmazta, hogy a Befektetővédelmi Alap 6 millió forintig kártalanítsa az ügyfeleket, ami 22 ezer kisbefektető teljes kártalanítását jelentené. A fennmaradó 9500 embert a Fidesz által javasolt vagyonalapból kártalanítják majd - jegyezte meg. Hozzátette, az önkormányzatokat sem hagyták „az út szélén".

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

A Jobbik emellett ismét faggatta az ügynökvádról Orbán Viktort, Mirkóczki Ádám konkrétan azt a kérdést tette fel neki, hogy a sorkatonaság alatt együttműködött-e bármilyen szinten a III/IV-es csoportfőnökséggel.

A miniszterelnök reagálásában azt mondta: azért utasítja vissza még a kérdést is, mert abszurdnak, nevetségesnek és valótlannak tartja. „Soha senkivel egyetlen egy magyar állampolgár rovására sem működtem együtt sem fiatal koromban, sem miniszterelnökként" - közölte.

Orbán Viktor megerősítette egyúttal, hogy a Fidesz álláspontja változatlan az ügynöklisták, jelentések ügyében. „Mi a nyilvánosság hívei vagyunk. Az a kérdés, kinek adjuk meg a nyilvánosságra hozás jogát. A mi álláspontunk az, hogy minden egyes sértettnek - akit megfigyeltek, akiről dokumentumot készítettek, és azon mindenfajta adatok szerepelnek -, meg kell adni a teljes jogot, hogy ő (...) teljes nyilvánosságot gyakorolhasson, ha úgy gondolja" - fejtette ki a pártelnök-miniszterelnök.

Egy másik MSZP-s képviselő, Harangozó Gábor a miniszterelnököt a hortobágyi földpályázatokról kérdezte, amelyekben szerinte „szégyenteljes mutyi" történt.

Válaszában Orbán Viktor megismételte: az ügyben lezárult a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata, és azokat az értékelési szempontokat, amelyeket a Kehi nem talált kellően alaposnak, azokat a szakminisztérium módosította. A Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóságának most az a feladata - folytatta -, hogy azon pályázók esetében - ez 14 birtoktestet érint -, akik a pályázati feltételeknek nem felelnek meg, felmondja a szerződést, és újrapályáztassa a birtoktestet.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

A kormányfő azt is mondta, hogy míg a szocialisták idején az általuk „kivételezett zöldbárók bérelhették az állami földeket", addig ma az állami földek 75 százaléka őstermelők, egyéni mezőgazdasági vállalkozók és családi gazdálkodók bérletében van. A szocialisták kormányzatához képest megtízszereződött az állami földet bérlők száma - tette hozzá.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője azt a kérdést tette fel a miniszterelnöknek, hogy „ki kormányzott 2010-2014 között". Felvetését azzal indokolta, hogy "a sajtó szerint 2011-2012-ben a kormányzati pozíciókban 25 olyan ember volt, aki a Simicska-Nyerges-tengelyhez kötődött, ezek közül az emberek közül már csak hárman vannak pozícióban".

„Először is érdekelne, ki az a három" - kezdte válaszát Orbán Viktor, aki szerint inkább azt kell feleleveníteni, ki nem kormányzott 2010-től Magyarországon. Nem kormányzott a Nemzetközi Valutaalap (IMF), Washington, Moszkva, nem kormányoztak az eurobürokraták, a multik, az oligarchák, és nem kormányzott sem Gyurcsány Ferenc, sem Bajnai Gordon - sorolta. A választók a Fideszt és a KDNP-t hatalmazták fel a kormányzásra, a pártok a munkát elvégezték, tavaly pedig a választók ezt értékelték - tette hozzá. Azt is mondta, hogy a Fidesz-KDNP kormányzása alatt nem lehetnek és nincsenek is személyes vonatkozások a kormányzati munkában.

(MTI)