Kereskedelmi és befektetési lehetőségekről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Li Hszien Lung szingapúri kormányfővel csütörtök délután Milánóban – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a kormany.hu-val.
Az Ázsia-Európa Találkozó helyszínén folytatott külön tárgyaláson elégedetten állapították meg, hogy a közeljövőben több szingapúri befektetés is megvalósulhat Magyarországon, ezeket a két ország kormánya támogatni fogja – fogalmazott Havasi Bertalan.
Kép letöltéseA felek leszögezték: a gazdasági kapcsolatok erősödését jelzi, hogy immár magyar kereskedőház is működik Szingapúrban, illetve a szingapúri tőke megjelent a budapesti repülőteret működtető cégben – mondta.
A megbeszélésen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.
(Miniszterelnöki Sajtóiroda)