A visegrádi négyek (V4 - Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) és Ausztria egyetértenek abban, hogy Európának képesnek kell lennie megvédeni a saját határait és biztonságot adni a polgárainak - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a V4-kormányfők és az osztrák kancellár csütörtöki budapesti csúcstalálkozója után.
A közös nemzetközi sajtótájékoztatón Orbán Viktor azt is mondta:
Ebből az következik - folytatta -, hogy a migráció ügyében a hangsúlyt azokra a kérdésekre kell helyezni, amelyekben egyetértés alakítható ki. A kormányfő két ilyet említett: a határvédelmet, valamint azt, hogy az EU-n kívül kell létrehozni külső menekülttáborokat. Azokat a kérdéseket, amelyekben nincs egyetértés, mint például a kvótaügy, "nem érdemes erőltetni" - tette hozzá a miniszterelnök.
A magyar javaslat tehát az, hogy
Orbán Viktor azt mondta, különleges találkozó volt a csütörtöki. Először is azért, mert vendégül láthatták az osztrák kormány vezetőjét, ami mindig megtiszteltetés Magyarországnak.
Ennél a mindenkori megtiszteltetésnél azonban most többről volt szó, hiszen olyan témák vannak az asztalon - a migráció, a költségvetés, a közép-európai együttműködés -, amelyekben kulcsszerepet játszik a jelenlegi osztrák kancellár.
Különleges volt a találkozó azért is, mert véget ért a magyar V4-elnökség, amelyet Szlovákia nevében Peter Pellegrini miniszterelnök fog átvenni. Az elnökség átvételénél csak egy jobb érzés van: amikor átadhatja azt az ember - fogalmazott Orbán Viktor, sok sikert kívánva kollégájának.
Sebastian Kurz osztrák kancellárt azért látták vendégül, hogy meghallgassák a terveiről, ugyanis Ausztria vezeti majd az Európai Unió Tanácsát a következő fél évben.
Magyarországnak azért is fontos az osztrák kancellár véleménye, mert Ausztria Magyarország legjelentősebb gazdasági partnere - jelentette ki Orbán Viktor. Ez nem csupán a történelem folyamán volt így, hanem máig igaz - jegyezte meg, hozzátéve: Magyarország érdeke, hogy Ausztria elnöksége sikeres legyen. A magyar elvárások és remények komolyak:
A V4-ek és Magyarország mindig erős Európát akart, ehhez pedig jó elnökökre van szükség - nyomatékosította Orbán Viktor.
A magyar kormányfő közölte: azokat a kérdéseket sem rejtették véka alá, amelyekben nincs egyetértés a V4-ek és Ausztria között: nyíltan beszéltek az atomenergia kérdéséről, valamint a családi pótlék rendszerének osztrák változásairól is.
Ezek a viták is méltó módon zajlottak, ahogyan az öt komoly országhoz illik - hangoztatta Orbán Viktor. Azt mondta, megerősödött azon meggyőződésében, miszerint Közép-Európa nem egyszerűen csak része az uniónak. Kultúráját, vezetőinek felkészültségét és bátorságát tekintve joggal remélhető, hogy a régió nem elvesz az EU erejéből, hanem hozzáad ahhoz.
Közép-Európa felemelkedésére készülünk
- jelentette ki a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor úgy fogalmazott, jó reményekkel kezdték és zárták a csütörtöki tanácskozást, majd megköszönte kollégáinak, hogy ellátogattak Budapestre.
Magyarországra látogat Tusk, a V4-ek nem mennek el a migrációs minicsúcsra
Zárszavában Orbán Viktor közölte, hogy pénteken Magyarországra látogat Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.
A kormányfő - utalva a vasárnap Brüsszelben tartandó informális migrációs mini-csúcstalálkozóra - azt közölte: a V4-ek álláspontja szerint a menekültkérdésről szóló miniszterelnöki, legmagasabb szintű kormányzati megbeszélések megszervezése a Donald Tusk vezette Európai Tanácsra tartozik, és nem az Európai Bizottságra.
"Megértjük, hogy vannak országokban belpolitikai nehézségek, de ez nem eredményezhet egy összeurópai kapkodást", az ugyanis káoszt szül - mondta, megerősítve: a V4-ek szerint az Európai Bizottságnak nem dolga miniszterelnöki csúcstalálkozó szervezése, ez a tanács elnökének a dolga, aki ennek eleget is tett, hiszen jövő csütörtökön - például menekültügyben is - lesz csúcstalálkozó.
A V4-ek ezért nem lesznek ott a vasárnapi minicsúcson. A jövő csütörtökön esedékes brüsszeli találkozón fogják kifejteni az álláspontjukat - közölte Orbán Viktor.
A sajtótájékoztatón Orbán Viktoron kívül részt vett Andrej Babis cseh, Mateusz Morawiecki lengyel, Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök, valamint Sebastian Kurz osztrák kancellár is.
(MTI)