Óriási fölénnyel győzött a Fidesz–KDNP a vasárnapi önkormányzati választáson, ez a győzelem pedig az egész országé – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a parlament hétfői plenáris ülésén. A kormányfő napirend előtti felszólalásában a néppárti politika folytatását ígérte, és úgy fogalmazott, ideje magunk mögött hagyni az ideológiák korszakát.
Azért győzött az egész ország, mert a választás végeredménye és következménye egy sohasem tapasztalt méretű összefogás, együttműködés és egység, márpedig az európai politika elmúlt hatvan évéből tudható, hogy egy ország akkor emelkedhet fel, ha egységes – fogalmazott beszédében a kormányfő a helyhatósági szavazás másnapján.
Az egység erejét jól kell felhasználni – folytatta –, ami a kabinet és a kormánytöbbség felelőssége, és e felelősség elől "nem bújunk el".
Kép letöltéseOrbán Viktor szerint ha jól használják fel az egység erejét, ha kitartanak "a valamit valamiért politikája" mellett, ha nem engednek "a valamit semmiért politikájának", akkor eljuthatnak a teljes foglalkoztatáshoz.
Ezzel kapcsolatban ismertette: míg 2010-ben 3,6 millióan dolgoztak, és 1,8 millióan fizettek adót, addig ma 4 millióan dolgoznak, 4 millióan fizetnek adót, a gazdasági növekedés 3 százalék felett van, a munkanélküliség pedig 8 százalék alatt. Külön megjegyezte, hogy – csak a roma közösség saját kimutatása szerint – 57 ezer olyan roma család van, amely most először vállalt munkát.
Az önkormányzati választás eredménye is igazolja, hogy "Magyarország munkába állt, Magyarország dolgozik" – értékelt a miniszterelnök, hozzátéve: "ideje, hogy magunk mögött hagyjuk az ideológiák és az izmusok korszakát", mert "ha az ideológiát majmolod, orra buksz az első buckában", ahogyan ez néhányakkal meg is történt.
Kép letöltéseOrbán Viktor szerint az önkormányzati választás megerősítette a kormánytöbbséget abban is, hogy nemzeti alapon álló, néppárti politikát kell folytatnia a következő években is.
Szavai szerint olyan "kegyelmi pillanatban" van az ország, amikor nem újrakezdeni kell valamit, hanem megerősíteni, folytatni, végigvinni a megkezdett munkát. A javuló adatok biztatóak, még a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint is jobban teljesít Magyarország – mondta, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a kormánypártoknak nem a statisztikákra, hanem a valóságos magyar életre kell figyelniük.
A helyzet javul, "Európa pincéjéből följöttünk a földszintre, és most kell, most kellene nekivágni az emeleteknek" – fogalmazott a kormányfő, aki szerint a vasárnapi választás azt mutatja, "van még szufla az országban", van lehetőség újabb munkahelyeket teremteni, újabb lépéseket tenni a munkaalapú társadalom felé.
Orbán Viktort abban is megerősítette az előző napi voksolás – mondta –, hogy a jóléti társadalmak valószínűleg azért rendülhettek meg Európában, mert kiderült, a jólét nem alapja semminek sem, legfeljebb és jó esetben a következménye, méghozzá a munkának.
Kép letöltéseÚgy látja, az emberek újból igent mondtak arra a politikára is, amely középpontba állítja és támogatja a családokat, így a következő időszak egyik legfontosabb feladatának annak elkerülését tartja, hogy a munkahely és a család közötti választás csapdájába essenek az emberek.
Felszólalásában kijelentette továbbá, hogy a Fidesz–KDNP és a kabinet ahogyan eddig, úgy ezután is a háromharmadot fogja szolgálni, és meghallja azok hangját is, akik a vasárnapi önkormányzati választáson nem a kormánypártokra szavaztak.
Orbán Viktor végül arra kérte a képviselőket, hogy az elkövetkező három és fél évben használják ki a mostani "kegyelmi pillanatot", és erősítsék az egységet, az összefogást az országban.
Kép letöltéseOrbán Viktor viszonválaszában Schiffer Andráshoz fordulva kijelentette: az elmúlt időszakban a legnagyobb, mintegy 450 milliárd forintos fejlesztés zajlott az egészségügyben, és mintegy 250-300 milliárdos az oktatási rendszerben. "Ennyit az LMP szavahihetőségéről" - jegyezte meg.
Visszautasította, hogy a közmunkásokat sértésekkel illessék, akár a Jobbik, akár az LMP soraiból érkezik is a kritika - mondta.
A külföldi beruházások támogatásának ellenzéki kritikáját az ott dolgozók elleni támadásként értékelte a miniszterelnök, és kijelentette: meg fogják védeni ezeket a munkahelyeket.
Közölte azt is, az ország egy részét szociálisan szinte reménytelen helyzetbe a szocialista kormányzás juttatta, majd azt hangsúlyozta: az elmúlt négy magyarországi választáson a Fidesz-KDNP szerzett kétharmadot. Szerinte azért, mert az emberek úgy érzik: csak a kormánytól remélhetnek segítséget. Kijelentette: nagyon sok baj van még az országban és nagyon sokat kell még dolgozni a kitűzött célokért.
A miniszterelnök beszédének leirata itt olvasható.
(MTI)