Ha Vida Ildikó NAV-elnök nem pereli be André Goodfriendet, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivőjét, Orbán Viktor leváltja őt az adóhatóság éléről. A kormányfő ezt az Országgyűlésben közölte, felszólítva egyben az amerikai ügyvivőt, hogy ne bújjon a diplomáciai mentesség mögé.
Orbán Viktort az MSZP-s Bárándy Gergely faggatta hétfőn a parlamentben az azonnali kérdések órájában az amerikai beutazási tilalomról.
A miniszterelnök válaszában azt mondta, "itt a lehetőség, hogy a bizonyítékok nélküli hablatyolásból az egész ügyet a jog egyértelmű és tiszta világába helyezzük át".
Kifejtette: az amerikai ügyvivő azt állítja, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke személyesen követett el korrupciót. "Ezt az állítást a magyar jogrendszer tudja értelmezni, és ezért pert kell indítani. Ez az elvárásom a NAV elnökével szemben. Ha nem indít haladéktalanul pert az amerikai ügyvivővel szemben, le fogom váltani" - közölte Orbán Viktor.
A kormányfő azt is mondta, ha valakiről bebizonyosodik, hogy korrupciós bűncselekményben érintett, akkor azt az embert Magyarországon nem leváltják, hanem bezárják.
"A tét tehát nagy" - folytatta -, ha ugyanis az amerikai ügyvivő ezt bebizonyítja a NAV elnökéről, és a bíróság nyílt eljárásban megállapítja, akkor az adóhivatal vezetője börtönbe megy. "Ha azonban a bíróság azt állapítja meg, hogy az amerikai ügyvivő valótlanságot állított, annak is meglesznek a következményei" - fogalmazott a miniszterelnök.
Reagálásában Bárándy Gergely arra hívta fel a figyelmet, hogy az Orbán Viktor által emlegetett pert nem lehet Magyarországon megindítani. Az egyetlen megoldás szerinte az, hogy a NAV elnöke vízumkérelmet nyújt be az Egyesült Államok nagykövetségénél.
Viszonválaszában Orbán Viktor erre azt mondta, ha az amerikai ügyvivő megvádolt egy magyar köztisztviselőt személyes korrupcióval, nem teheti meg, hogy elbújik a személyes diplomáciai védelme mögé. "Álljon ki, legyen férfi, és vállalja, amit állít" - szólította fel a kormányfő André Goodfriendet.
Végképp felszámoljuk a gyermekszegénységet
A gyermekszegénységről, a szegény gyermekek esélyeiről a szocialista Bangóné Borbély Ildikó tett fel kérdést a miniszterelnöknek.
Orbán Viktor válaszában tényként beszélt arról, hogy a munkából élők száma nő, míg egyre kevesebben élnek segélyből.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy amíg egy olyan ember is van, aki önhibáján kívül van nehéz helyzetben, addig az állapotok nem fogadhatók el. A helyzet megoldása érdekében tett kormányzati intézkedések között említette a hároméves kortól kötelező óvodáztatást, jelezve, hogy ott napi háromszori étkezést biztosítanak a gyermekeknek.
A pedagógusbér-emelést is a gyermekek miatt rendelték el, jövőre jelentősen több pénz jut a közoktatásra, a harmadik osztályosoknak is ingyen jár a tankönyv, az önkormányzatok pedig egymilliárd forintot fordíthatnak négyezer új óvodai férőhely létrehozására - sorolta a kormányfő. Hozzátette: folytatják tornatermek, uszodák építését, fejlesztését is. "Ma ennyire futja, nem kevés" - fogalmazott.
Orbán Viktor szólt arról is: "olcsó lenne" felsorolni, hogy a korábbi szocialista kormány mivel idézte elő a szegénység radikális növekedését, "dacára annak, hogy egyébként elvileg egy baloldali párt lennének". A szegénység növekedésének okai között beszélt arról, hogy az MSZP kormányzása alatt nyugdíjakat, fizetéseket vettek el, és megvágták a költségvetés szociális kiadásait.
(MTI, kormany.hu)