Ha nincs az Európai Néppárt (EPP), akkor nincs vége a kommunizmusnak Európában, a Szovjetunió még létezik és csapatai bent állomásoznak többek között Magyarországon, amely nem lenne tagja az Európai Uniónak - jelentette ki Orbán Viktor hétfő este Luxembourgban, az EPP megalakulásának negyvenedik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.
A magyar miniszterelnök arra az álláspontra helyezkedett, hogy az EPP az elmúlt évtizedekben a legfontosabb történelmi kérdésekben jó döntéseket hozott, jó ügyekért állt ki, és végigvitte az akaratát.
Orbán Viktor ugyanakkor hangsúlyozta, az Európai Uniónak és az Európai Néppártnak bátrabban, nagyívűbben kell gondolkoznia, ha megfelelő válaszokat akar adni a jelen kor problémáira.
A kormányfő elmondta, az évfordulós ünnepség alkalmából több kétoldalú találkozót folytatott. "Ezek a találkozók is abban a véleményemben erősítettek meg, hogy van egy 20. századból itt maradt Európai Unió és van egy 21. századi probléma" - tette hozzá.
Az EPP-nek nem egyszerűen folytatnia kell a munkát, hanem be kell látnia, hogy szakaszhatárhoz érkeztünk. Hogy megfelelő válaszok szülessenek migrációs ügyben, a terrorizmus és az egyre lassuló európai gazdaság problémájával kapcsolatban, ahhoz bátrabban, nagyívűen és megújító módon kell gondolkozni a jövőről - mondta Orbán.
A jobbközép pártokat összefogó EPP ünnepségén mások mellett felszólalt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Angela Merkel német kancellár, Joseph Daul, az EPP elnöke, Manfred Weber, a néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője, Antonio López-Isturiz, a párt főtitkára és Herman Van Rompuy, az Európai Tanács előző elnöke is.
Az Európai Néppárt a kontinens legnagyobb és legbefolyásosabb pártcsaládja: a szervezetnek 40 országból 75 párt (köztük a Fidesz) a tagja, ők adják az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökét, hét uniós és öt unión kívüli ország állam- vagy kormányfője néppárti, akárcsak az Európai Bizottság 14 tagja. Az Európai Parlament legnagyobb frakcióját is az EPP adja.
(MTI)