Az árvíz elleni védekezést, a bankok elszámoltatását és a rezsicsökkentést nevezte az elmúlt időszak legnagyobb sikerének Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Kötcsén. A kormányfő a tizenharmadik kötcsei polgári piknik, a Polgári Magyarországért Alapítvány hagyományos rendezvénye előtt nyilatkozott az M1 Híradónak.

Orbán Viktor elmondta, hogy a találkozón arról fog először beszélni, mi az a néhány fontosabb dolog, amiben a legnagyobb eredményt érték el, és amire építeni kell a jövőben.

Kép letöltéseFotó: Burger BarnaA kormányfő három dolgot emelt ki: a dunai árvíz elleni védekezést, a bankok elszámoltatását és a rezsicsökkentést.

"Most reméljük, hogy árvíz nem lesz", de erősíteni kell az ország védelmi képességeit, valamint folytatni kell a bankok elszámoltatását és a rezsicsökkentést - fogalmazott.

Véleménye szerint ezekből rengeteg dolog következik a szellemi élet embereire, a politikusokra, a kormányzatra, tulajdonképpen minden magyar állampolgárra.

Kép letöltéseFotó: Burger BarnaOrbán Viktor azt mondta, beszélni fog arról, hogy nagy jelentősége van az önkormányzati választásnak.

Ezt azzal indokolta, hogy a magyar társadalmi, gazdasági és politikai rendszer nem tud működni önkormányzatok nélkül. Hozzátette: lelkében a magyar egy önkormányzati ihletettségű nép, saját lábán szeret állni, saját magát szereti kormányozni, ezért nagyon fontos, hogy kiket választanak meg és milyen mandátummal az önkormányzati választáson.

A miniszterelnök kulcskérdésnek tartja, hogy a megválasztott önkormányzati vezetők a városokban, falvakban élő emberek érdekében zökkenőmentesen tudjanak dolgozni a kormányzattal.

Kép letöltéseFotó: Burger BarnaAzt mondta, az elmúlt négy év tapasztalata, ha van összefogás, akkor van eredmény.

"Ha összefogunk, legyőzzük a válságot, az árvizet, a brüsszeli bürokratákat, a különböző pénzügyi nagyhatalmakat, még a bankokkal szemben is tudunk igazságot szolgáltatni a magunk számára" - hangsúlyozta.

Orbán Viktor közölte, arra fog bíztatni mindenkit, vegyen részt az önkormányzati kampányban.

"Győzzük meg az embereket, magyarázzuk el, ismertessük meg velük, hogy milyen fontos az összefogás, és ennek tudatában menjenek el választani és adják le a voksukat" - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Burger BarnaA zártkörű kötcsei polgári pikniket 2004 óta rendezik meg fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével a  Somogy megyei településen.

(MTI)