Orbán Viktor miniszterelnök szerint jöhet a polgári berendezkedés, az ország már nagyon közel jár ahhoz a politikai és társadalmi szerkezethez, ami a magyarság számára a hosszú távú gyarapodást teszi lehetővé. A kormányfő a Napi Gazdaság szerdai számában megjelent interjúban kijelentette: "eljött az ideje, megteremtettük az előfeltételeit, jöhet a polgári berendezkedés. Mindenki léphet egyet előre."

Orbán Viktor a bevándorlók kérdéséről szólva azt mondta: Magyarországot a mérete és a földrajzi helyzete különösen sérülékennyé teszi, és ha a bevándorlás ügyében csak egyszer hibázik, akkor reparálhatatlan változások következnek be.

Szólt a multikulturalizmusról, amelyet a különböző civilizációk összekeveredéseként határozott meg, az iszlám, az ázsiai vallások és a kereszténység együttéléseként. "Mindent meg fogunk tenni azért, hogy Magyarország ettől megmeneküljön" - jelentette ki, hozzátéve: szívesen látjuk a nem keresztény országokból érkező befektetőket, művészeket, tudósokat, de nem akarunk velük a nagy néptömegek szintjén összekeveredni. Ez az együttélés Európában nem vezetett eredményre - hangsúlyozta.

Arra a kérdésére, hogy Rogán Antalt, a Fidesz frakcióvezetőjét politikai kabinetfőnökévé nevezi-e ki, az mondta: szüksége van olyan társakra, akik a politikai munkában segítik, a lehetséges jelöltek sorában pedig Rogán Antal áll az első helyen.

Az euró esetleges bevezetését firtató kérdésre úgy felelt: míg az korábban logikusnak tűnt, a 2008-as gazdasági válság problémáit az eurózóna kezelte a legsutábban, hasonló pénzügyi válságok pedig bármikor előfordulhatnak. Ezért Magyarország, csakúgy mint Közép-Európa, kivár. A saját lábon állást versenyképes alternatívának nevezte a kormányfő, hozzátéve: megfelelő pénzügyi és monetáris, valamint gazdaságpolitika mellett akár évtizedekig is erős maradhat a forint.

Az ellenzékről azt mondta: a mai baloldal tiszteletre méltó, de eddig sikertelen kísérletet tett, hogy megtalálja a nemzeti alapokon álló baloldali identitást. A Jobbikról kijelentette: veszélyes Magyarországra nézve, habár ezt a veszélyt nem szabad eltúlozni. Megjegyezte azt is: "akár a baloldalra, akár a Jobbikra bízni az országot ma istenkísértés lenne", ugyanis olyan világméretű átrendeződés és válságok zajlanak, hogy azok meg nem értése, az út rossz kijelölése elképzelhetetlen méretű bajokat zúdítana az országra.

A kormányfő szerint ahhoz, hogy Magyarország szuverénnek érezhesse magát, erős befolyással kell rendelkezni a bankszektorban, ahol "jól állunk" és a médiában, ennek többsége sem lehet külföldi kézen. "Itt állhatnánk jobban is" - jegyezte meg. Emellett az energiaszektort és a kereskedelmet jelölte meg, előbbi "lassan már rendbe jön", míg utóbbinál távol még a cél - olvasható a Napi Gazdaságban.

Az interjú ezen a linken érhető el: http://www.napigazdasag.hu/cikk/45461/

(MTI)