Magyarországnak a keresztényellenes, internacionalista erők kormányzása után egy keresztény értékeket követni igyekvő kormányzásra van szüksége - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából tartott nemzeti megemlékezésen, a Papp László Budapest Sportarénában.

Szavai szerint nem véletlen, hanem "Isten kegyelmének megnyilvánulása", hogy Magyarország élén ma keresztény, hitvalló kormány áll.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Orbán Viktor kormánya kötelességének nevezte "a kereszténységből kisarjadt létformák", az emberi méltóság, a család, a nemzet és a hitbéli közösségek megvédését, valamint annak az életszemléletnek a megőrzését, amely "a krisztusi tanítások alapján Európát és a magyarságot naggyá tette".

A kormányfő - aki egyben a reformáció emlékbizottság elnöke - azt is mondta ugyanakkor, hogy

a magyarságnak és a keresztény Európának lelki és szellemi megújulásra van szüksége. Jelezte: "az ebből ránk eső részt (...) vállaljuk".

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Arról is beszélt a sportarénában összegyűlteknek, hogy "az embert szolgálni legalább olyan nehéz feladat a kormányzásban, mint az egyházban, ezért vagyok személyesen is hálás minden támogatásért, amit szellemi és lelki közösségünktől, önöktől, protestánsoktól és természetesen a katolikus testvérektől is kapunk".

"Hálásak vagyunk azért, hogy a nemzet összefogott, talpra állt és megerősödött (...), hogy visszanyerte életerejét, cselekvőképességét és tettvágyát is. Hálásak vagyunk, hogy sodródás helyett égtájat és csillagot választott, irányt szabott és utat épít saját élete számára" - fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, kiváltságnak tartja, hogy

"a gondviselés ebben a megújulásban bennünket eszközként használt: egyházainkat, a kormányt és a magyar polgárok szabad közösségeit az egész Kárpát-medencében".

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

A miniszterelnök azt is mondta: Isten segítségét látják abban is, hogy "bár súlyos erők, sőt világerők ellen is sorompóba kell lépnünk, még mindig állhatunk, még mindig állunk a lábunkon".

Hozzátette, amikor a kormány azért dolgozik, hogy a magyarok jól éljenek, akkor arra is törekszik, hogy "szépen tudjanak élni", igazságosabban, derűsebben, gazdagabban és felemelt szívvel.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

"Mi nem csak olyan jövőt akarunk, ahol mindenkinek lesz munkája - ezt már szinte el is értük -, de olyat is, ahol a munka minden formája az Isten dicsőségét is szolgálja, az utcasepréstől az ország kormányzásáig" - fogalmazott a kormányfő.

Szerinte "a körvonalak már látszanak":

hidak épülnek a Dunán, magyar egyetemek Erdélyben, több száz óvoda a Kárpát-medencében, és ma is együtt ünnepel Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Erdély. "Látszik a békés, határok feletti nemzetegyesítés valósága"

- mondta. Úgy fogalmazott: "azt már tudjuk, hogy a felismert igazság szabaddá tesz", azonban "a végső és nagy nemzetegyesítéshez szükség lesz arra az igazságra, amely nemcsak megszabadít, hanem egyben is tart bennünket, és nemcsak a nemzetrészeket köti össze, hanem a magyar lelkeket is".

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

"Együtt harcolunk és együtt imádkozunk azért, hogy Isten, áldd meg a magyart. (...) Isten óvja Magyarországot! Soli Deo gloria" - zárta szavait Orbán Viktor.

(MTI)