Komoly küzdelmet vív Magyarország az Európai Unióval a menekültpolitikával kapcsolatos magyar álláspont miatt - mondta Orbán Viktor Debrecenben. A miniszterelnök emiatt kedden Strasbourgba utazik.

Orbán Viktor a sajtótájékoztatón érintette a bevándorlás kérdését is, amiről azt mondta, különbséget kell tenni a menekültek és a bevándorlók között, utóbbiak azért jönnek el hazájukból, mert jobb életet remélnek maguknak. A debreceni menekülttáborral kapcsolatban ugyanakkor azt mondta, hogy ez nem egy menekült, hanem egy bevándorló tábor.

Nem lehet egy országba úgy megérkezni, hogy a fogadó ország törvényeinek megsértésével kezdik az életüket, vagyis illegálisan átlépik a határt - fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, hogy ez bűncselekmény.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Elmondta, ma az Európai Unió olyan szabályokat kényszerít az országra, miszerint ez nem bűncselekmény. Ez elfogadhatatlan, Magyarországnak meg kell védenie a jogrendjét és meg kell védenie a határait - jelentette ki.

„Brüsszel azt akarja, hogy aki idejön, maradjon itt, sőt, még többen jöjjenek, mi azt akarjuk, hogy ne jöjjenek már többen, és akik itt vannak, menjenek haza” - mondta a kormányfő.

Orbán Viktor hozzátette: kedden Strasbourgba utazik, ahol az Európai Parlament plenáris ülésén „Magyarország ismét napirenden van”, az egyik ok a menekültpolitikával kapcsolatos magyar álláspont.

A kormányfő a menekülttábor bezárásának céldátumát firtató kérdésre azt mondta: ezt az „ütközetet” Brüsszelben kell megnyerni, a fennálló uniós szabályok miatt jelenleg nem lehet bezárni, így először azok megváltoztatása szükséges.

(MTI)