Magyarország jól halad a vidéki erőcentrumok kiépítésében – mondta a miniszterelnök Kecskeméten, a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárságának átadó ünnepségén.

Orbán Viktor abból az alkalomból mondott beszédet Bács-Kiskun megye székhelyén, hogy a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkársága az első olyan államtitkárság, amely vidéki helyszínen működik. A kormányfő köszönetet mondott Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárnak az úttörő szerep vállalásáért.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

A vidéknek a fővárossal egyenrangú szerepet kell kapnia, az ország – Budapest minden szépsége és ereje ellenére – nem állhat egy fővárosból – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Szavai szerint ennek a szándéknak világos kifejezése az, hogy „békeidőben először van arra példa, hogy központi közigazgatási egység vidékre költözzön”.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Magyarország jól halad a nagy vidéki erőcentrumok kiépítésében – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök ezt történelmi távlatokban mutatta be: a 90-es évek nagy gazdasági depressziójából a vidéki erőcentrumok közül elsőként Székesfehérvár lábalt ki, aztán következett Debrecen és Győr, a következő jelölt pedig Kecskemét, Szombathely bontogatja szárnyait, és várjuk, hogy Szeged és Pécs is feltámadjon. Miskolccal együtt pedig létre fognak jönni azok a nagy vidéki erőcentrumok, amelyek képesek lesznek oldani a mostani fővárosközpontúságot – tette hozzá. Ez Orbán Viktor szerint hozzájárul ahhoz, hogy arányosabban terülnek majd szét a források, a karrierlehetőségek és a szellemi élet minősége. A miniszterelnök ugyanakkor azt is elvárja ezektől az erőcentrumoktól, hogy legyenek termelési központok, ápolja hagyományait, és legyen vonzáskörzete is, nyújtson munkahelyet a környéknek.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Az Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárságnak óriási szerepe lesz abban, hogy sikerül-e végrehajtani a kormány vidékpolitikáját, sikerül-e megvalósítani a kis- és közepes birtokok, illetve a nagybirtokok között meghatározott 80-20 százalékos arányt, s a források ehhez az arányhoz való igazítását – mondta a miniszterelnök.

Az Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság az egyik legfontosabb közigazgatási munkahely a következő időszakban, aminek az az oka, hogy itt több mint 1200 milliárd forintot fognak szétosztani – közölte Orbán Viktor, hozzátéve: „az agráriumban működő kis- és középvállalkozások fejlesztésre 518 milliárd forintot, a fiatal gazdák támogatására 76 milliárd forintot szeretnénk elkölteni”.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

A kormányfő Kecskemétet az egyik legdinamikusabban fejlődő magyar városként jellemezte, és „visszajáró vendégként” megemlítette, hogy jövő héten a Mercedes új modelljének bemutatójára érkezik a városba, s legutóbb az Univer élelmiszeripari cég vendége volt.

Orbán Viktor köszönetet mondott Zombor Gábor korábbi polgármesternek Kecskemét város fejlődésének elindításáért és Szemereyné Pataki Klaudia jelenlegi polgármesternek az államtitkárság befogadásáért.

Kép letöltéseFotó: Botár GergelyAz eseményen az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár jelképesen átvette az államtitkárság kulcsát a kecskeméti polgármestertől. Kis Miklós Zsolt beszédében kifejtette: 2020-ig egy talán soha vissza nem térő lehetőséghez jut a magyar vidék.

Az államtitkárság a vidéki munkahelyteremtést kiemelt célként jelölte meg, a pályázatok megnyílásával a magasabb hozzáadott értékkel bíró munkaigényes ágazatokra kíván koncentrálni. Az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerint az olyan ágazatok támogatása, mint a zöldség- és gyümölcstermesztés, a kertészet vagy az állattenyésztés komoly kitörési pontokat kínál Magyarországnak.

A videó letölthető a kormany.hu sajtószobájában.


(kormany.hu)