Külgazdasági képviseletet nyit a magyar kormány Jeruzsálemben, ami újabb előrelépés lesz a magyar-izraeli kapcsolatok szorosabbra fűzésében - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Jeruzsálemben.
(Az MTVA felvétele. A videón az eredeti angol nyelv mellett a magyar szinkrontolmács hangja is hallható.)
A kormányfő megbeszélést folytatott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, majd az azt követő közös sajtónyilatkozatban kiemelte: tájékoztatta izraeli kollégáját a közelgő európai parlamenti választásokról, amelynek egyik fontos célja lesz az antiszemitizmus visszaszorítása Európában.
Közölte: arra törekszenek, hogy a választás után olyan új vezetők legyenek az EU-ban, akik nem finanszíroznak olyan NGO-kat, amelyek beleavatkoznak a politikai ügyekbe és Izrael-ellenes álláspontot képviselnek.
Az volt a terv, hogy a visegrádi miniszterelnökök együtt érkeznek Jeruzsálembe, ez "majdnem sikerült", és "az első kísérlet biztató volt", de most elhalasztják a V4-ek és Izrael találkozóját - mondta a kormányfő, a program megváltoztatását okozó lengyel-izraeli vitára utalva.
Azt mondta, jobb lett volna, ha mindenki eljött volna, hiszen mindig jobb együtt lenni, mint nélkülözni valakit.
Magyarországot jó barátság fűzi Lengyelországhoz, szorosan együttműködnek az EU-ban is, és remélhetőleg Lengyelország és Izrael közvetlenül megbeszéli és megoldja a kialakult helyzetet - fogalmazott.
Orbán Viktor emlékeztetett, hogy Magyarország és Izrael közösen lép fel több nemzetközi szervezetben, így az ENSZ-ben is.
Magyarország támogatja a helyi zsidó közösségeket, és remélhetőleg az eddigi legjobb Maccabi Játékokat rendezik meg hamarosan Budapesten - mondta.
A gazdasági együttműködésről szólva a miniszterelnök kiemelte, hogy a 210 Magyarországon tevékenykedő izraeli cég komoly jelenlétet bizonyít, és fokozni szeretnék a két ország együttműködését az innovatív technológiák tekintetében.
A miniszterelnök elmondta: most ünnepelik a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 30. évfordulóját.
Benjámin Netanjahu nélkülözhetetlen szerepet töltött be az Izrael és Közép-Európa közötti együttműködés újraindításában - tette hozzá.
Benjámin Netanjahu hangsúlyozta: sok közös van a két ország múltjában, olyan kis népekről, kis demokratikus országokról van szó, amelyek a jövőt a békére, a szabadságra és a jólétre alapozva építik, ami erős köteléket jelent közöttük.
Kiemelte az együttműködés jelentőségét a terrorellenes erőfeszítésekben, mint mondta, együtt szállnak szembe azokkal, akik az emberi civilizációt vették célba, az iszlám szélsőségesekkel, a terroristákkal.
Az izraeli kormányfő arról is beszélt, hogy a két ország együttműködik a védelem, a kutatás, a tudomány és a környezetvédelem területén is.
A Budapesten megrendezendő Maccabi Játékok rendezvénye pedig mutatja, hogy mennyire fontosnak tartja Magyarország a kapcsolatait Izraellel - közölte.
Felidézte: Orbán Viktor tavaly is járt Jeruzsálemben, rendszeresen találkoznak, és minden alkalommal tovább erősítik a kétoldalú politikai, gazdasági és diplomáciai kapcsolatokat.
Benjámin Netanjahu köszönetet mondott, amiért Magyarország kiáll Izrael mellett a nemzetközi szervezetekben, így az ENSZ-ben is. Végül azért is háláját fejezte ki, hogy Magyarország külgazdasági képviseletet nyit Jeruzsálemben, ezt fontos gesztusként értékelte.
Eredetileg a visegrádi országok (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) vezetőinek és az izraeli kormányfőnek a csúcstalálkozóját tartották volna Jeruzsálemben. Ez lett volna az első olyan tanácskozás, amelyet a visegrádi csoport vezetői Európán kívül tartanak.
A csúcsértekezlet amiatt hiúsult meg, hogy lengyel és izraeli politikai vezetők között az elmúlt napokban nyilatkozatháború bontakozott ki arról, hogy milyen szerepük volt a lengyeleknek a holokausztban. Emiatt Lengyelország lemondta részvételét a találkozón.
Lengyelország távolmaradása miatt kétoldalú tárgyalásokat tartottak a kormányfők.
(MTI)