A reformáció napján fontos hangsúlyozni, hogy Magyarország a tolerancia földje - jelentette ki a miniszterelnök pénteken Soltvadkerten, az új evangélikus óvoda átadásán.

Orbán Viktor kiemelte, hogy mindenki szabadon gyakorolhatja vallását, de történelmünk és hagyományunk okán mindenkitől elvárjuk, hogy adja meg a kereszténységnek a kijáró tiszteletet. A keresztény kultúrát a magyar nemzet összetartó erejének nevezte a kormányfő, amely szavai szerint "az állam belső lényegét és értelmét" adja.

Azért dolgozunk, hogy ez az összetartó erő megmaradjon, és így a magyarok közössége és a magyarok hazája is fennmaradhasson - tette hozzá.

A miniszterelnök a reformáció wittenbergi indulására emlékezve kiemelte, hogy a magyarok hisznek „a közösségépítésnek abban a formájában is, amely lassan fél évezrede indult el”. Szeretjük azt a közösségi formát, amelynek alapjait a reformátorok és követőik rakták le a német fejedelemségekben, a svájci kantonokban, a tengerentúlon az Egyesült Államok későbbi államaiban, valamint a magyar Alföld mezővárosaiban – fogalmazott a kormányfő.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

Szólt arról, hogy a magyarok azt a demokráciát vallják magukénak, „amely a szabadsághoz a testvériség eszméjét is hozzárendeli”. Valljuk, hogy a társadalom nem emberek puszta halmaza, nem fogyasztói csoportok összessége, hanem szerves egység – fűzte hozzá.

Az egyházakat a kormány fontos szövetségeseinek nevezte, mert olyan közös ügyekben dolgoznak együtt, mint „a családok, az idősek, az elesettek vagy éppen a fiatalok segítése”.

Orbán Viktor kiemelte, hogy a soltvadkerti evangélikus óvoda felépítése a kormány számára több volt egyszerű költségvetési kérdésnél, mert erkölcsi kötelességnek érezték a támogatását.

A miniszterelnök leszögezte: „az óvoda az alapja az oktatási rendszernek”, ezért fontos lépésként értékelte a Parlament egy évvel korábban meghozott döntését, amelynek értelmében 2015 szeptemberétől minden harmadik életévét betöltött gyermek számára elérhetővé teszik az óvodát.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

A köznyelv ezt kötelező óvodának mondja, ami csak annyiban igaz, hogy minden gyermeket be kell az óvodába iskolázni – mondta a kormányfő hozzátéve, hogy természetesen felmentést kaphatnak ez alól azok a szülők, akik maguk akarják nevelni gyermekeiket.

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy az óvodának fontos gazdasági szerepe is van, mert segíti az édesanyákat az elhelyezkedésben, valójában tehát a magyar gazdaság sikerének és fejlődésének szempontjából is fontos dolog.

Font Sándor (Fidesz-KDNP) a választókörzet országgyűlési képviselője, a helyi evangélikus egyházközség presbitere emlékeztetett arra, hogy 25 évvel ezelőtt 1989-ben Magyarországon elsőként Soltvadkerten indult meg a német-magyar nyelvű, evangélikus fenntartású óvoda.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

Visszaidézte, hogy 2001-ben kaptak 8 millió forintot az óvoda építésének a megkezdéséhez, amelyből azonban nem lett semmi, mert 2002-től az MSZP-SZDSZ kormány nem támogatott semmilyen egyházi közoktatási építkezést a térségben. Font Sándor hangsúlyozta: az új óvoda felépítését az tette lehetővé, hogy a második Orbán-kormány idején két sikeres pályázaton 146 millió forint támogatást kaptak.

Az átadási ünnepség előtt Orbán Viktor részt vett a kisváros központjában álló evangélikus templomban tartott istentiszteleten, amelyen Gáncs Péter püspök hirdetett igét.

Az óvoda előtt tartott ünnepségen több mint ezren vettek részt.

Az átadáson elhangzott, hogy a 7600 lakosú Soltvadkert evangélikus óvodája és általános iskolája minden gyermeket befogad vallási hovatartozástól függetlenül.

Az eseményen készült felvétel vágatlan változata megtekinthető a sajtószobában.

A miniszterelnök beszédének leirata itt olvasható.

(MTI)