Meggyőződésünk, hogy Magyarország legkisebb településéhez is a nagyvárosokon keresztül vezet az út – hangoztatta Orbán Viktor a Modern városok program keddi, székesfehérvári állomását követően a Fehérvár TV-nek adott interjúban.
A miniszterelnök azt is elmondta, a megyei jogú városok után a megyei önkormányzatokkal köt megállapodást a kormány.
A kormányfő kijelentette: az ország vidék nélkül elképzelhetetlen. A vidéket sokan a faluval azonosítják, holott a vidéki Magyarország fejlődésének kulcsa a nagyvárosokban van - mondta. Orbán Viktor rámutatott: amennyiben a vidéki városok modern ipari és mezőgazdasági központokká válnak, akkor "magukkal húzzák" a falusias lakókörnyezeteket. Hozzátette: ha a nagyvárosok nem fejlődnek, akkor a falusi életkörülmények sem javulnak.
A miniszterelnök közölte, hogy a vidék fejlődése érdekében először a 23 megyei jogú várossal köt megállapodást a kormány, aztán a 19 megyei önkormányzat következik, ahol a kis- és közepes településekről szóló fejlesztési megállapodásokat kötik meg.
Orbán Viktor a Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármesterrel kötött keddi megállapodásról elmondta: mindez járt a fehérváriaknak, megdolgoztak érte. Bizonyított a város, mert modern ipari várossá lett, miközben a 90-es évek elején a szocialista ipar összeomlása után komoly munkanélküliséggel küzdött.
Megjegyezte: ma már Székesfehérváron nem a gyárak és a befektetők megléte a kérdés, hanem a feljebb lépés. Életminőség-fejlesztésre van szüksége a városnak a további befektetők letelepedése és a munkaerő biztosítása miatt – vélekedett a kormányfő, hozzátéve: nagy mennyiségű szakképzett munkaerő csak új lakások építésével biztosítható.
A miniszterelnök hangsúlyozta: a beruházók több százfős munkaerőigényeit a város nem tudja kielégíteni, ezért a munkásszállókat újra kell nyitni, lakóövezetek építésével vonzóvá kell tenni a települést a munkavállalók számára.
(MTI)