A brüsszeli bürokraták már döntést hoztak, bevándorlókkal akarják betelepíteni Európát - tette világossá Orbán Viktor.

A miniszterelnök azt is mondta, hogy aki azt állítja, nincs összefüggés a migráció és a terrorizmus között, az "nem tudja, mit beszél, vagy a napnál világosabb tényeket próbál eltagadni valamilyen okból". A magyar kormány álláspontja szerint a terrorizmus azért jelent meg, majd "hízott fel" Európában, mert ellenőrizetlenül érkeztek több százezren olyan helyekről, ahol a nyugati világot ellenségnek tekintik. "Félháborús állapotok vannak, ilyen körülmények között nem lehet kockáztatni" - hangsúlyozta.

Kép letöltéseA visegrádi négyek (V4) meg akarják változtatni a brüsszeli bürokraták döntését Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Orbán Viktor arról is beszélt, szerinte az európai kormányfőknek döntést kellene hozniuk arról, hogy nemet mondanak a Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök vezette brüsszeli bürokraták elhibázott menekültügyi döntésére, a kényszerbetelepítésre. A politikusoknak meg kellene ezt változtatniuk, meg kellene tiltaniuk ennek végrehajtását, a baj az, hogy nem minden politikus ért egyet ezzel - mondta.

A visegrádi négyek (V4) meg akarják változtatni a brüsszeli bürokraták döntését, a kérdés az, hogy Angela Merkel német kancellár hajlandó lesz-e erre a V4-ekkel együtt, "ebben kell tisztán látnunk" péntek délután - fejtette ki, utalva a varsói V4-csúcstalálkozóra, amelyen jelen lesz Merkel kancellár is. A tanácskozásról úgy nyilatkozott: nincs borítékolva az egyeztetés eredménye, sőt számos kérdésben nem ismert minden szereplő álláspontja, "én sem tettem ki minden kártyámat az asztalra".

Arra a felvetésre, hogy mit jelent majd, ha az október 2-i kvótareferendum eredményes lesz és a nemek győznek, a kormányfő azt felelte: azt  fogja jelenteni, hogy van egy nép Európában, amely világossá tette, nem fogadja el a bürokraták döntését, "tehát nem egy tárgyalási pozíciónk lesz, hanem egy végleges, erős magyar álláspont". Ez szerinte sok más országot is Magyarország köré fog gyűjteni.

Kép letöltéseA határt nem lehet virágokkal és plüssállatkákkal megvédeni Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Kifejtette azt is: "nekünk egy stabil török kormányra, egy biztos székben ülő Erdogan elnökre és egy kiszámítható török külpolitikára van szükségünk". Ha ugyanis Törökország meggyengül - például egy puccskísérlet miatt vagy bármilyen más okból -, akkor nem lesz egyetlen olyan stabil állam sem abban a térségben, amellyel tárgyalni lehetne - hívta fel a figyelmet.

"Mindent, ami a biztonságunkat szolgálja", azt meg kell adni a törököknek, ami viszont nem szolgálja az európai biztonságot, abban a kérdésben nem kell velük egyezséget kötni - szögezte le álláspontját Orbán Viktor.

(MTI)