Nagy Gáspár verseivel fordítani tudott a magyar nemzet sorsán. Politikai, szellemi testamentuma velünk él, iránytűnk és vezércsillagunk, kormányzati munkánk vezérfonala - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök Budakeszin, a tíz éve elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas költő szobrának avatásán.

Úgy emlékszünk a költőre, mint aki személyes küldetésének tekintette az 1956-os mártírokra való emlékezés örökérvényű keresztény parancsát. Ezzel a '80-as évek derekán elevenébe talált az akkor 30 éves júdásfa árnyékában hűsölő elvtársaknak – mondta a kormányfő.

Kép letöltéseNagy Gáspár verseivel fordítani tudott a magyar nemzet sorsán Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Nagy Gáspár le merte írni, amiről mások legfeljebb csak beszéltek, s beszélni mert arról, amiről a legtöbben csak hallgattak, "szelíd hajthatatlanságával széttörte az októberi tavasz hőseiről gyártott kommunista hazugságokat" - méltatta a tíz éve elhunyt költőt a miniszterelnök, aki szerint "a végelgyengülés felé araszolgató gulyáskommunizmus okkal tartott az ő tetemre hívó szavaitól".

Azt is mondta, hogy Nagy Gáspár azok közé tartozott,

akik a ma oly divatos, egynémely országban kötelező politikai korrektséget a hamis próféták legfőbb ismérvének tekintették.

Ma minden nap egyre sürgetőbben kérdezzük, hogy "vajon mi lesz hazánkkal, ezzel a boldogtalan, farizeusi Európával, amely cinkos lelkiismeretét modern mesékkel csitítja, miközben sorsa csak egy szalmaszálon függ". Nagy Gáspártól jön a felelet: "a remény sohasem meghaló, ha minden utolsó szalmaszál abból a jászolból való" - zárta beszédét Orbán Viktor.

Kép letöltéseÚgy emlékszünk a költőre, mint aki személyes küldetésének tekintette az 1956-os mártírokra való emlékezés örökérvényű keresztény parancsát Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Oláh Katalin szobrászművész alkotását a Jobb Kor Polgári Egyesület állíttatta az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott emlékbizottság támogatásával.

A Budakeszin, a Fő téri parkban elhelyezett mellszobrot az ünnepség végén Spányi Antal püspök áldotta meg, majd a résztvevők - köztük Nagy Gáspár családja - elhelyezték a szobornál az emlékezés virágait.

A miniszterelnök beszédének a leirata itt olvasható.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI; kormany.hu)