Nekünk az emberélet, az emberek élete és biztonsága az első - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ülése után tartott sajtótájékoztatón, hangsúlyozva: a vírus elleni küzdelemnek anyagi gátja nem lesz Magyarországon.
A koronavírus egyszerre tud kárt tenni az emberéletben és a gazdaságban is: az első az emberélet, később pedig a gazdasági hatások felmérésével a pénzügyi szakemberek foglalkoznak majd – közölte.
A kormányfő kiemelte: az operatív törzs az emberéletek védelmével foglalkozik.
Hangsúlyozta azt is, hogy a hatékony védekezés mindenkitől követel erőfeszítést.
Magyarországon szinte mindenki bízik az orvosokban, ápolókban, a közegészségügyi szakemberek tekintélye nagy - mondta, hozzátéve, hogy a hatósági emberekre meglehetősen nehéz hetek, de az is lehet, hogy hónapok várnak.
Az aktuális - szerda esti - adatokat ismertetve Orbán Viktor közölte: Magyarországon 2 fertőzött van, 24-en vannak karanténban, és 230 mintavétel van folyamatban. A világban az elhunyt betegek száma 3268, a fertőzötteké több mint 95 ezer, a gyógyultaké pedig meghaladta az 53 ezret.
A magyarországi védekezés most az egyedi esetekre összpontosít - mondta, kifejtve: egyedi fertőzésekről akkor van szó, amikor gócpont még nincs. Csoportos esetekről akkor lehet beszélni, amikor gócpontok vannak, továbbá a legrosszabb, amikor tömegessé válnak az esetek. A cél, hogy csak egyedi esetek legyenek - tette hozzá.
Orbán Viktor szólt arról is, hogy az emberek biztonságérzete meggyengült, és csak akkor áll helyre, ha van vakcina a betegség megfékezésére. Jelenleg ilyen még nincs, de remélhetőleg mielőbb lesz - közölte. Hozzáfűzte: akkor lesz viszonylagos nyugalom, ha felfedezik a vakcinát és elérhető lesz mindenkinek.
Azt is mondta: a kormánytól azt követeli meg a helyzet, hogy biztosítsa a védekezési munkához szükséges forrásokat, és "a vírus elleni küzdelemnek anyagi gátja, akadálya nem lesz".
Orbán Viktor a politikai pártoktól önmérsékletet kért, úgy fogalmazott: az emberek védelme nem pártpolitikai ügy.
Emellett együttműködést és megértést kért az emberektől is, ha azt tapasztalják, hogy a vírus elleni küzdelem kényelmetlenséggel is jár. Azt is kérte, ne bagatellizálják a helyzetet, de ne is keltsenek pánikot.
Most a józan ész diktálja a szabályokat - jelentette ki.
A miniszterelnök beszélt továbbá arról, hogy legkésőbb kedden születik döntés arról, megtartják-e a március 15-ei nemzeti ünnepen a központi ünnepséget.
Ha az európai helyzet romlik, akkor kedden lemondják a központi ünnepséget, ha viszont úgy látják, hogy erre nincs szükség, akkor nem - tudatta a kormányfő.
Más rendezvények esetében egyelőre a szervezőkre bízzák, hogy megtartják-e az adott eseményt vagy sem. Ha azonban a helyzet súlyosbodik, akkor az operatív törzs tud rendezvényeket betiltó döntéseket is hozni - mondta Orbán Viktor.
(MTI)