Az EU-nak segítenie kell a menekülteken, de "nem lehet a világnak úgy segíteni, hogy tönkretesszük a saját népünket" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Welt am Sonntag című konzervatív vasárnapi német lapnak adott interjúban.

Hangsúlyozta, egyetért Ferenc pápával abban, hogy az EU-nak "keresztény felebaráti szeretetből" segítenie kell a menekülteken, de kérdés, hogy miként kell segíteni.

A szíreknek joguk van az életüket mentve beutazni az első biztonságos államba, de "hagytuk őket bevonulni Európába, és ehhez minden törvényt hatályon kívül helyeztünk" - tette hozzá Orbán Viktor.

A menekültek nem háborús övezetekből jönnek, "csak jobban akarnak élni nálunk, mint Afrikában vagy Ázsiában", ezért "a segítséget kellene odavinni és nem a migránsokat idehozni"

- húzta alá.

Kép letöltéseFotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Elmondta: Magyarországnak "finomabb érzéke van a migráció témájához, mint Németországnak", mert egy "veszélyzónában" fekszik, így "ha embertömegek áramlanak be, nálunk megszólalnak a vészcsengők".

"Szolidárisak vagyunk és ezért kritizálnak bennünket, katonákkal állunk az EU határain, és ez eddig 1 milliárd eurónkba került. Mit tesz azonban Brüsszel és Berlin? Nem fizetnek nekünk semmit, és szidnak bennünket" - mondta Orbán Viktor.

"Nem hagyjuk, hogy Brüsszel diktálja nekünk azt, hogy kit kell befogadnunk", csak Magyarország döntheti el, hogy kinek szabad magyar földön tartózkodnia.

Ennek az alapelvnek a tiszteletben tartása esetén "szívesen részt vállalunk egy menekültügyi rendszerben" - mondta.

Hozzátette: Schengen az EU legnagyobb vívmánya, "különösen nekünk, magyaroknak, akik egy diktatúrából jöttünk és éppen ezért különösen nagyra értékeljük ezt a szabadságot, ha azonban nem tudjuk megvédeni a külső határokat, akkor a belső határokat le kell zárni".

Az európaiság a magyar önazonosság része - jelentette ki arra a kérdésre, hogy miben áll európai meggyőződése. A magyar identitást a "keleti jellemvonások", és a keresztény és európai kultúra együttese alkotja.

Azonban Európa "nem Brüsszelben, hanem Berlinben, Budapesten, Varsóban és Párizsban van", de "nem Brüsszelt szidom, hanem a brüsszeli politikusokat és bürokratákat, akik "úgy viselkednek, mintha egy birodalom központja lennének".

Ezzel szemben a magyar kormány korlátozott hatalmú parlamenttel rendelkező EU-t akar, a kormányfők "erős Tanácsával" és egy "Bizottsággal, amely a szerződések őrzője, ahelyett, hogy maga is politizálna" - mondta.

Hozzátette: kitartást és türelmet kíván a varsói kormánynak a Brüsszellel folytatott vitákhoz.

A liberális demokrácia és a jogállamiság témájában Kelet és Nyugat között "kölcsönös az értetlenség", a magyarok "hagyományos és közvetlen nyelvet" beszélnek, míg "Nyugaton posztnemzetiként, posztkeresztényként értelmezik magukat, és ezt liberálisnak és jogállaminak nevezik".

"Mi nem akarunk ilyet.

Mi nemzeti és keresztény identitásunkat akarjuk" - jelentette ki Orbán Viktor.

Vlagyimir Putyinhoz fűződő viszonyáról kiemelte: az orosz elnököt "ördögnek kell nevezni ahhoz, hogy valaki jó európainak számítson", pedig "ostobaság Putyint démonizálni". Tudomásul kell venni, hogy "ismét erőssé és a világpolitika szereplőjévé tette országát", de az EU nem érti meg, hogy Oroszországgal szemben "egyszerre kell erőt és együttműködési készséget mutatni". Az európai Oroszország-politika "rossz, mert túl egyoldalú".

Németországhoz fűződő viszonyáról kiemelte, hogy mindig is tisztelettel viszonyult a mindenkori kancellárhoz, "akkor is, ha ezt jelenleg nem viszonozzák".

Azonban Angela Merkelnek így is "valamennyien sokat köszönhetünk", mert "megakadályozott törekvéseket, amelyek Európát gazdaságilag tönkretették volna", ő kötelezte a "hanyag" EU-országokat "házi feladataik" elvégzésére - mondta a kormányfő.

A civil szervezetekről kiemelte: amerikai mintájú törvénynek tartja a működésükről szóló új jogszabályt, amely ellen csak a Soros György hálózatához tartozó szervezetek panaszkodnak, mert "fel kell tárniuk azt, amit eddig inkább el akartak hallgatni: hogy Soros György finanszírozza őket".

A Soros-hálózat a határkerítés lebontására és a bevándorláspolitika megváltoztatására tör, és ez "olyan határátlépés, amit nem tudtunk eltűrni"

- jelentette ki Orbán Viktor.

Hazugságnak nevezte a lap felvetését, miszerint a vitában rájátszanak az antiszemita ellenérzésekre, és kifejtette: az európai baloldali erők taktikájának része, hogy "antiszemitaként hurcoljanak meg" jobboldali politikusokat.

Magyarországon a zéró tolerancia elve érvényesül az antiszemitizmussal szemben.

Zsidóként "órákat lehet kipával sétálni Budapesten anélkül, hogy háborgatnák. Hol lehetséges ez még Európában?" - fogalmazott a kormányfő.

A média helyzetével kapcsolatos kérdésre elmondta: semmi nem akadályozza a kormánnyal szemben kritikus újságírók munkáját, és legalább ugyanannyi média van a kormány ellen, mint mellette. A gond az, hogy "gyenge az ellenzék, és ez frusztrálja a baloldali újságírókat".

Az Állami Számvevőszék vizsgálatairól azt mondta: a választási küzdelem finanszírozásában gondatlanul eljáró pártoknak számolniuk kell a jogi következményekkel, és ő a Fidesz elnökeként mindig is ügyelt a törvényes gazdálkodásra.

Kép letöltéseFotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Az EU-s munkavállalás ügyével kapcsolatban kiemelte: örül annak, hogy a fiatalok tapasztalatot szereznek külföldön. Az a fontos, hogy "valamikor vissza is jöjjenek", és 2017 ebből a szempontból már biztató volt.

Orbán Viktor kiemelte, hogy Európának is érdeke a magyar gazdaság fejlődése, és hangsúlyozta: "ma még sokan megmosolyognak, amikor azt mondom, hogy Németország és a visegrádi államok lesznek Európa döntő gazdasági tengelye", pedig "2030-tól Németországgal közösen finanszírozzuk az EU költségvetését".

(MTI)