Nem támogatható az alkotmány szerint Magyarország szuverenitásának elvesztésekor hatalmon lévő politikai vezetőnek történő szoborállítás - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országházban.
Az azonnali kérdések órájában az Országgyűlés keddi plenáris ülésén egy szocialista politikus azt kérdezte, hogy a miniszterelnök támogatná-e a nyíltan antiszemita Hóman Bálintnak, a Horthy-korszak oktatás- és vallásügyi miniszterének történő szoborállítást. A civil szervezet továbbra is fel akarja állítani a szobrot, amelyre minisztériumi támogatást is kapott - közölte.
Orbán Viktor úgy válaszolt: nem támogatható az alkotmány szerint Magyarország szuverenitásának elvesztésekor hatalmon lévő politikai vezetőnek történő szoborállítás.
Azt mondta, Magyarország 1944. március 19-én elveszítette szuverenitását, 1990. május 2-án pedig visszanyerte azt. A megszálló hatalmakkal való kollaborálásnak különböző oka, mélysége, minősége lehet, de a kormány olyan politikusnak nem támogathatja a szoborállítást, aki együttműködött az elnyomókkal - jelentette ki.
Jelezte azt is, hogy ezért nem fog támogatni Horthy Miklósnak történő szoborállítást sem.
Orbán Viktor elmondta, az alkotmány azt is szabadon biztosítja, hogy állampolgárok szervezetek hozzanak létre és ezt a jogukat a miniszterelnök nem veheti el.
Ugyanakkor azt mondta, nem tologatja a felelősséget, de a civil szervezet támogatás iránti kérése nem jutott el a legmagasabb döntéshozókig.
Hozzátette: a kormány működésért a politikai felelőséget ő vállalja, így a civil szervezetnek juttatott támogatásért a felelősséget ő viseli. Elmondta, örül, hogy a civil szervezet úgy döntött, visszaküldi ezt a pénzt. A kormányfő sajnálkozását fejezte ki, hogy ezt a kérdést "pofozkodás és csihi-puhi keretében" kell megtárgyalni a parlamentnek.
Közölte azt is: "a mi érzéseink szerint az antiszemitizmus elleni harcot nagyban kompromittálja, hogy annak az élén rendszeresen egy másik diktatúra utódpártjának a képviselői mennek". Ez azért probléma - folytatta -, mert ilyenkor reflexszerűen felmondják az emberek azokat a szobrokat, amelyeket a kommunista diktatúrát szolgáló embereknek állítottak, és ahelyett, hogy értelmesen beszélnének az antiszemitizmussal összefüggő kérdésekről, máris eltévedtek.
"Semmifajta korrupciót nem tűrök el"
Semmifajta korrupciót nem tűrök el - jelentette ki a miniszterelnök az Országgyűlésben egy azonnali kérdésre válaszolva.
A kormányfő a Jobbik egy politikusának kérdésére azt mondta: nem javasolja a magyar politikai életnek, az Országgyűlésnek, hogy átvegye az ügyészség vagy a rendőrség feladatait. "Nem vagyok hajlandó Romániát csinálni Magyarországból" - fogalmazott Orbán Viktor, majd ezt úgy magyarázta: nem hajlandó arra, hogy rendkívüli eljárásokban elvonják a bűnüldöző államhatalmi szervek jogköreit.
A miniszterelnök ezt arra reagálva közölte, hogy az ellenzéki képviselő azt javasolta, állítsanak fel két vizsgálóbizottságot: egyiket a Jobbik orosz kapcsolatainak, támogatásának, a másikat a Fideszhez kötődő emberek gazdagodásának vizsgálatára.
Orbán Viktor azt is elmondta: semmifajta korrupciót nem tűr el, nem tűrt el a múltban sem és nem tűr el a jövőben sem. Hozzátette, amikor ő vagy a kormány döntést hoz, mindig csak az ország érdekét tartja szem előtt.
"Ha ezt nem hiszi, kérdezze meg azokat, akik valaha azt gondolták, hogy lehet másként is dönteni. Kérdezze meg például az ön újsütetű támogatóját" - felelte a jobbikos képviselőnek.
Orbán Viktor azt mondta, megnézte az ország leggazdagabb embereiről készült nyilvános rangsorokat, és az első tíz között nem talált fideszest, pedig tizedik éve kormányozzák az országot. "Ennek fényében az ön vádját nevetségesnek tartom, és javaslom akkor beszéljünk erről komolyan, ha az első tízben már legalább öt fideszes lesz. Attól tartok, ez nem holnap lesz" - mondta a kormányfő.
Szerinte a Jobbik tele van bűnözőkkel, egy kitartott párt, ezért - mondta - azt javasolja nekik, hogy álljanak a nyilvánosság elé és ezt fedjék fel.
A földárverésekkel kapcsolatos szocialista kérdésére Orbán Viktor azt mondta, az árverés nem lottó, a kormánytól soha senki sem nyert semmit, a licitálás végén a földeket ki kell fizetni. Gratulált L. Simon László államtitkár feleségének, aki földet vásárolt, a miniszterelnök szerint jól tette.
A szocialista képviselő arról is kérdezte a miniszterelnököt, hogy hajlandók-e megsegíteni a felszámolási eljárás alá kerülő pápai húsüzemet. Orbán Viktor úgy válaszolt: számíthatnak rá az emberek, így a pápaiak is.
Szintén szocialista politikus vetette fel azt a miniszterelnöknek, hogy a szegények száma évről évre nő, szerinte korrupt vezetők miatt, akik megszavazzák, hogy "a kedves rokonaik a közbeszerzési fazékhoz ülhessenek". Azt kérdezte, a miniszterelnök konkrét utasítására fogadta-e el a kormányoldal az erről szóló törvénymódosítást.
Orbán Viktor úgy felelt: a kormány kizárólag az ország érdekét nézi, amikor dönt egy törvényjavaslat beterjesztéséről.
Ki is beszél itt? - vetette fel, szóba hozva: miért nem volt a szocialisták kormányzása idején olyan szigorú szabály érvényben, mint amit a jelenlegi kabineten követel a politikus. Emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején a kormányfő felesége elnökhelyettesként irányította az uniós források felett őrködő fejlesztési hivatalt, az egykori szocialista kormányfő cége pedig 2007-ben és 2008-ban olcsóbban vásárolhatott áramot más vállalkozásoknál, miközben a villamos energia árát a duplájára emelték.
Folyamatosan kell dolgozni a cigányság integrációjáért
A Jobbik egy képviselője szerint az ország legnagyobb társadalmi feszültsége a cigány-magyar együttélésből fakad, és szerint a cigánypolitikától sem választható el a lopás, csalás, korrupció. Emlékeztetve az Országos Roma Önkormányzat ügyeire és arra, hogy a miniszterelnök által kinevezett Farkas Flórián milyen szerepet tölt be mindebben, azt kérdezte a kormányfőtől: meddig tűri mindezt?
Orbán Viktor elismerte, hogy a cigány kisebbségi önkormányzatot hosszú évek óta folyamatos belharcok jellemzik. Az egymással lökdösődő felek pedig nem nagyon válogatnak az eszközökben - jegyezte meg. Visszautasította ugyanakkor, hogy ebből az következne, hogy a cigányság javára folytatott integrációs program megbukott, bár - mint fogalmazott - azt sem állítja, hogy sikerült volna. Azért folyamatosan dolgozni kell - hangsúlyozta.
Orbán Viktor leszögezte: az, hogy egy önkormányzatban jogszabálysértést követnek el, nem ok arra, hogy megbélyegezzenek minden érintettet, ott lakót. Problémának nevezte, hogy a roma önkormányzatban egység helyett széthúzás van, de arra is emlékeztetett: ez a kormányzat tette összeférhetetlenné az önkormányzati és parlamenti képviseletet.
Egy LMP-s politikus felvetésére - amely szerint az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) korrupciógyanús ügyeiért Farkas Flórián, az ORÖ korábbi elnöke felelős - Orbán Viktor azt mondta, lehet a parlamentből mindenfajta egyedi ügyek fórumát létrehozni, de az méltatlan helyzetekhez fog vezetni. Hozzátette, hogy ugyanakkor nem mehetnek el szó nélkül álságos dolgok mellett, mert a Jobbik képviselője is faggatja a cigány önkormányzatról. Egy olyan párt, amelyiknek ott ül a padsoraiban egy olyan ember, aki az ország egyik legnagyobb cégtemetőjéhez köthető - közölte.
A kormányfő azzal kérdezett vissza: biztos nem azt akarják, hogy lefolyjanak a vizsgálatok, megvárják és áttekintsék azok eredményét, majd annak fényében beszéljenek? A vizsgálatok még le sem folytatódtak, de már zajlik a vádaskodás - jelentette ki.
A kormányfő azt is javasolta, hogy a parlament ne vegye át a bűnüldöző szervek munkáját. Kijelentette: minden emberüket, aki felelősségteljesen, egy döntést hozva munkát vállalt, meg fogják védeni egészen addig, amíg egy eljárásban nem mondják ki hibásnak. A konkrét ügy vizsgálatának későbbi eredményétől függetlenül meggyőződése, hogy Farkas Flórián sokat tett a magyar cigányság érdekében - szögezte le.
(MTI, kormany.hu)