Néppárti kormányzás lesz, hiszen a parlament néppárti költségvetést fogadott el - így jellemezte 2015-öt Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Az új autópályadíj-rendszerről azt mondta, hogy jelenleg a próbaüzem zajlik.

Orbán Viktor a rádióinterjúban megismételte, hogy a 2014-2018-as kormányzati ciklusban a kabinet fő célja a bérből és fizetésből élő családok anyagi biztonságának megerősítése. A 2015-ös költségvetés is ehhez próbál segítséget nyújtani - jelezte, kiemelve, hogy a nyugdíjak értékét is megőrzi a kormány.

A szerinte "társadalmi deficittel" is rendelkező oktatási rendszerről azt mondta, idén, a következő hónapokban megkezdődhet - és viszonylag gyorsan le is zárható majd - a vita a 21. századi modern Magyarországhoz méltó, új oktatási rendszer ügyében. Ennek több része már létrejött, példaként említette a pedagóguséletpálya-modellt.

Az egészségügyről szólva Orbán Viktor 2015 egyik kiemelt feladatának a háziorvosok anyagi elismerésének megfelelő szintre emelését nevezte.

Arról is beszélt az egészséges életmódot érintve, hogy a kormány sportparkok, "népparkszerű" helyek kialakítását tervezi.

Kérdésre azt mondta, a kormányzati munka nem indult "döccenőkkel", normális rendben halad, folytatódik. Az igaz, hogy "a politikai életben élesebb a tónus" - folytatta -, de ezt az ellenzék sajátos állapota magyarázza, a baloldal ugyanis évek óta "vajúdik", hogy megszülessen a modern magyarországi baloldal.

Az új autópályadíj-rendszerről Orbán Viktor arról beszélt, hogy jelenleg a próbaüzem zajlik, "amit most hallunk, az a próbaüzem gépházzaja". Ez egy "nyílt szakasz", ezért a kormányfő arra kért mindenkit, hogy "most szólaljon fel, most tiltakozzon" a megyei e-matricák ügyében, mert ez az időszak január harmadik hetében lezárul. A kabinet azután tekinti át a próbaüzem tapasztalatait, levonja az "értelmes" következtetéseket, és beépíti őket. Februárban a rendszer már végleges formájában működhet - tette hozzá.

A miniszterelnök jónak nevezte a megyei e-matricák rendszerét, szerinte mindenki támogatja, de azzal egyetértett, hogy ha például valaki egy másik megye területén hajt le a sztrádáról, mert ott van az első lehajtó, akkor ne kelljen két megyei e-matricát megvásárolnia.

"A kormány a józan ész talaján áll, mi az emberek életébe nem akarunk beleavatkozni" - fogalmazott, jelezve ugyanakkor: azt az elvet nem áll módjukban felülvizsgálni, hogy közelíteni kell ahhoz az állapothoz, amikor azok fizetnek egy szolgáltatásért, akik igénybe veszik.

Orbán Viktor logikusnak nevezte a rendszert, de azt elismerte, hogy "minden ilyen dolog, ami az emberek mindennapi életét érinti, és a szokásait, ha kicsit is, de megváltoztatja - ha pár forint erejéig, akkor is -, ez mindig kiadás, többletteher, és bosszantja az embereket. De ezen túl kell jutni, és mikor jussunk túl ezen, ha nem a kormányzásunk, a mostani ciklusnak az első félévében".

Orbán Viktor miniszterelnök arra törekszik, hogy Magyarország és Oroszország között a feszült helyzet ellenére fennmaradjon a politikai és a gazdasági együttműködés.

A kormányfőt a reggeli műsorban Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatásáról is kérdezték. Orbán Viktor jelezte, a két vizit más fázisban van, hiszen míg Merkel kancellár látogatásának megvan az időpontja és a tematikája is, addig Putyin elnök látogatása napirenden van ugyan, de döntés még nem született róla, így nincs sem időpontja, sem konkrét napirendje, ám úgy látszik, "inkább hamarabb, mint később valósul meg 2015-ben".

A Merkel-látogatásról azt mondta, annak "más az íze", hiszen a német kancellárral kéthavonta találkozik Brüsszelben, így "kevésbé tűnik szokatlannak vagy rendkívülinek, ezért jobban is illeszkedik Magyarország megszokott gondolkodásmódjába és diplomáciai rendjébe".

Egyúttal arra kérte a baloldali pártokat, különösen az MSZP-t, hogy "térítsék vissza a józan ész, a kulturált viselkedés útjára azokat, akik összekeverik Merkel asszonyt a prímással. (...) Nem szabad úgy elképzelnünk a német kancellárt, mint akinek fel lehet adni a rendelést, hogy milyen nótát húzzon". Ez szerinte sértő, ízléstelen.

A kormányfő szerint ma a magyarok érdeke az, hogy egy kialakuló hidegháborús hangulatban "távol tartsuk magunkat minden olyan konfliktustól, amely nem a mi konfliktusunk". Más szóval úgy fogalmazott, Magyarországnak úgy kell jó szövetségesnek lennie az Európai Unióban és a NATO-ban, hogy közben "nem akarjuk, hogy belerángassak bennünket sem az oroszok, sem az amerikaiak" egy kialakulóban lévő hidegháborúra emlékeztető helyzetbe.

Magyarországnak biztonságot nyújtó kapcsolatokra van szüksége Németország és Oroszország irányába is - hangsúlyozta. Oroszországgal kapcsolatban megjegyezte, meg kellene védeni az oroszokkal fennálló közös gazdasági érdekeket, amihez együttműködés kell.

A magyar-amerikai kapcsolatokat úgy jellemezte: voltak már jobbak is, "most olyanok, amilyenek". "Nem engedjük, hogy a nemzeti szuverenitásunk bármely eleme kérdésessé váljon. Ez az alap, innen kell megtalálni a mainál jobb együttműködést a politikában", hiszen a gazdasági és a katonai együttműködés hibátlan - mondta.

A szerdai párizsi vérengzésről a miniszterelnök úgy fogalmazott: brutális, barbár terrorcselekmény történt, ami mellbe vágja az embert, különösen mert az Európai Unión belül történt.

"Együttérzésünket, szolidaritásunkat tudjuk kifejezni az elhunytak családjainak és a francia népnek is" - mondta a miniszterelnök.

Közölte egyúttal, hogy a Terrorelhárítási Központ jelentése alapján jelenleg "nincs közvetlen fenyegetésnövekedés" Magyarországon. A magyar kormánynak arra kell törekednie, hogy "egy bizonytalan világban biztonságos Magyarországunk legyen" - jelentette ki Orbán Viktor.

Megismételte azt az álláspontját, amely szerint jelen formájában rossznak tartja az európai bevándorláspolitikát, de - hangsúlyozta - "nem ízléses dolog ma az ész hangján beszélni, amikor még a lélek van megrendülve".

(MTI)