A kormány gazdaságpolitikájában nincs helye megszorításnak - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Vas Népének adott, a lap online oldalán vasárnap megjelent interjúban, amelyben úgy fogalmazott: "nagy korszak kapujában vagyunk".

Az oktatási átalakításokról azt mondta, az irány jó, de még sokat kell tenni, hogy hibátlanul működjön a gépezet, az egészségügyre kitérve pedig arról beszélt: emelni kell a háziorvosok jövedelmét.

A vasárnapi önkormányzati választás egyik legfontosabb kérdésének Orbán Viktor azt nevezte, hogy lesznek-e olyan polgármesterek és megyei vezetők, akik képesek együttműködni a kormánnyal. "Az együttműködéshez bizalom kell. Az nem megy, hogy egyik nap diktatúrát kiáltunk, gyalázzuk a kormányt, lejáratjuk külföldön, másnap pedig azt mondjuk, hogy működjünk együtt, mert pénzről van szó" - fogalmazott.

A miniszterelnök ezért azt kérte az emberektől, hogy olyan önkormányzati vezetőket válasszanak, akik őszintén tudnak közösen dolgozni a jelenlegi kormánnyal. "Ahol ilyen képviselők, polgármesterek lesznek, ott kialakul az összefogás, és az emberek érezni fogják a közös munka előnyeit" - mondta.

A kormányfő emlékeztetett, hogy a 2010-es országgyűlési választás óta minden voksolást megnyert a Fidesz-KDNP, ami szerinte azt jelzi a külvilágnak, hogy Magyarország erős, mert egységes. A választóktól azt kérte, erősítsék tovább az országot az összefogás erejével, és október 12-én tegyék mindenki számára világossá: "ez az ország a miénk, mi döntjük el, hogy mi történik itt".

Orbán Viktor szerint a rendszerváltás óta a magyaroknak három nagy problémával kellett szembenézniük: egyrészt az áremelkedések folyamatosan elvitték a megkeresett pénzük értékét, másrészt a felvett hitelek kamatai mindig nőttek, a harmadik probléma pedig az volt, hogy lassan elfogytak a munkalehetőségek.

A 2010-ben elkezdett kormányzati munkával azonban mára megfékezték az inflációt - amit segített a rezsicsökkentés -, a bankok elszámoltatásával pedig véget vetettek "a tisztességtelen bankárkodás korszakának" - fejtette ki. Emellett munkahelyeket teremtettek - folytatta -, így ma már több mint négymillió ember dolgozik Magyarországon, ám "az előttünk álló időszakban szeretnénk eljutni oda, hogy ötmillió embernek legyen munkája". Ez szerinte olyan világbravúr lenne, amely előtt "talán még a legbőszebb kritikusaink is megemelnék a kalapjukat".

"Nagy korszak kapujában vagyunk, és úgy érzem, hogy a munkaalapú társadalom felépítését a következő időszakban végig tudjuk vinni" - jelentette ki a kormányfő.

A lapinterjúban hangsúlyozta azt is: a mostani kormány gazdaságpolitikájában a megszorításnak nincs helye. "Arra készülünk, hogy az emberek többet fognak keresni, megőrizzük a nyugdíjak értékét, a gyermeknevelés terhei könnyebbek lesznek, jobbak lesznek az iskoláink, és jól fognak működni a kórházaink" - sorolta, majd leszögezte: nem rossz, hanem jó dolgokra készülnek.

A magyarországi bérekről szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott: "az elmúlt négy év kemény munkájával feljutottunk Európa pincéjéből a földszintre. Most az a kérdés, van-e bennünk elég szufla, hogy nekivágjunk az emeleteknek". Ezért is tartja nagyon fontosnak a minőségi oktatást, mert ha végig tudják vinni az oktatási rendszer átalakítását, akkor egyre magasabb szintű tudással rendelkező munkavállalók dolgoznak majd az országban, ebből adódóan pedig nőni fog a bérük is. Ehhez még sokat kell tenni - mondta, de arra büszke, hogy az elmúlt négy évben a bérek reálértéke folyamatosan nőtt.

Az oktatás szerkezeti átalakításával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy az irány jó, de még nagyon sokat kell dolgozni, hogy a gépezet hibátlanul működjön. Szerinte korábban rossz szokások rögzültek Magyarországon. Példaként említette, hogy a fiatalok közepes tanulmányi eredménnyel is elmentek gimnáziumba, majd egyetemre, és senki nem mondta meg nekik az elején, hogy több diploma is értéktelen lehet a munkaerőpiacon. "A megtévesztésre épülő oktatási rendszert magunk mögött kell hagynunk. Egyenesen kell beszélnünk a saját gyerekeinkkel, meg kell mondanunk nekik, hogy merre induljanak" - fogalmazott.

Az egészségügyre kitérve a miniszterelnök hangsúlyozta: emelni kell a háziorvosok jövedelmét, akiknek több műszerre van szükségük, és alkalmassá kell tenni őket összetettebb feladatok ellátására. Szerinte ugyanis ma az egészségügyet az terheli meg leginkább, hogy kórházakban és a járóbeteg-ellátásban kezelnek olyan betegségeket is, amelyeket jól felszerelt háziorvosi rendelőkben is meg lehetne oldani. Erősebbé, acélosabbá kell tenni a háziorvosi rendszert - összegezte álláspontját. Emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy 300-400 milliárd forintnyi egészségügyi fejlesztés, kórházfelújítás zajlott le az elmúlt időszakban.

Arra a kérdésre, hogy mindeközben a magyarországi kormányzati intézkedéseket erős kritika illette az elmúlt hetekben az Egyesült Államokból és az Európai Unióból is, a kormányfő úgy reagált: "tizenhatszor is elmondhatják ugyanazt, egyre hangosabban, ha nincs igazuk, akkor tizenhetedszer sem fog zavarni. (...) Ha túlságosan gyakran, a valóságtól elrugaszkodott módon mondanak ítéletet Magyarországról, egy idő után már senki sem figyel oda rájuk. Most ilyen időket élünk".

(MTI)