Videokonferenciát tartottak pénteken a Türk Tanács tagállamainak vezetői, köztük a megfigyelői státusszal rendelkező Magyarország képviseletében Orbán Viktor miniszterelnök; a megbeszélésen nagy hangsúlyt kapott a koronavírus-világjárvány elleni közös védekezés.

Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke tájékoztatása szerint a csúcstalálkozón az államok vezetői - köztük Recep Tayyip Erdogan török államfő és Ilham Alijev azeri elnök - tapasztalatot cseréltek a fertőzés ellen nemzeti szinten megtett intézkedéseikről, és döntöttek a kereskedelmi kapcsolatok és a szállítás folyamatosságának biztosításáról. Áttekintették az együttműködés lehetőségét az egészségügyi ágazatban, és abban is megegyeztek, hogy kölcsönösen segítséget nyújtanak a tagállamok területén ragadt állampolgáraik számára.

Kép letöltéseFotó: Fischer Zoltán/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Orbán Viktor a tanácskozáson elmondta: a közös kulturális örökségből adódóan a magyarok testvérként tekintenek a türk népekre. Kifejezte Magyarország köszönetét az üzbég és azeri partnerektől kapott adományokért.

Üzbegisztán 150 ezer egészségügyi maszkot adományozott, Azerbajdzsán pedig 10 ezret. A kormányfő hozzátette: Kazahsztánt is köszönet illeti, amiért lehetővé tette, hogy a Kínából hazatérő, a magyar kormány által megrendelt orvosi eszközöket szállító repülőgépek feltankoljanak a főváros repülőterén.

Kép letöltéseFotó: Fischer Zoltán/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Törökország pedig az exportkorlátozások ellenére engedélyezte 8 tonna, maszkok alapanyagaként használatos textil, valamint kézfertőtlenítő gél Magyarországra szállítását. Ahogy a magyar mondás tartja: bajban ismerszik meg igazán a jóbarát - fogalmazott Orbán Viktor.

A türk nyelvű államokat tömörítő Türk Tanácsnak tagja Törökország, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán és Üzbegisztán. Magyarországnak 2018 óta megfigyelői státusza van a tanácsban.

(MTI; kormany.hu)