Orbán Viktor szerint a duális képzésnek megvannak a hagyományai Magyarországon, ezért középiskolai szinten "fel tudjuk építeni" ezt a képzési formát; "a nagy kérdés az", hogy végig lehet-e vinni ezt a felsőoktatásban is. A miniszterelnök erről a Komárom-Esztergom megyei 24 Óra című napilap keddi számában megjelent interjúban beszélt.

A duális képzés bevezetésének szükségességéről konszenzus van. Korábban létezett olyan képzés, amely támaszkodott az ipari telephelyekre; ezt nem szétverni kellett volna, hanem átalakítani - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Arra a kérdésre, van-e remény arra, hogy a tatabányai Edutus Főiskolán államilag támogatott legyen a mechatronikai képzés, elmondta, konzultációk zajlanak arról, hogy a főiskolának milyen helye lesz "az új felállásban", a döntések az év végén születhetnek meg. A kormányfő Tatabányát és térségét úgy jellemezte, hogy "itt nem ülnek a szekéren, hanem tolják". Hozzátette, autóipari cégek letelepedési szándéka esetén előnyt élvez a régió, ezért is lett tavasszal kiemelt járműipari és mechatronikai térség a város.

Kitért arra is: konkrét fejlesztési koncepció esetén támogatna Tatabányán egy olyan sportfejlesztési programot, amely lehetővé tenné, hogy Veszprém és Szeged mellett a tatabányai kézilabdacsapat is nemzetközileg elismert legyen. Hozzátette, a tervezett sportcsarnokot meg fogják építeni, de azt kérte a város vezetésétől, hogy emellett a terület rehabilitációját is valósítsák meg. "Ennek létesítményi és pénzügyi kérdéseiről is megállapodtunk" - közölte Orbán Viktor.

A miniszterelnök elmondta, a tatabányai bérlakásprogramról egyeztetett Schmidt Csaba polgármesterrel (Fidesz). A programot a kormány támogatja, és a város vezetésének kérésére megvizsgálja, hogyan kerülhetne a jelenleg bezárt, régi kórház épülete térítésmentesen önkormányzati tulajdonba. "Elvi kiindulópontom: az én házam az én váram, vagyis én alapvetően azért a magántulajdonban lévő lakások, családi otthonok híve vagyok. Ugyanakkor különösen a fiatalok számára jelent nehézséget a lakáshoz jutás. Itt a bérlakásrendszernek nagy jelentősége lehet" - fejtette ki Orbán Viktor.

(MTI)