Orbán Viktor miniszterelnök szerint rossz politikával a jelenlegi népvándorlás a többszörösére gerjeszthető, ezért ő határozott határvédő politikát képvisel.
Megvédeni Magyarországot, megvédeni az Európai uniót
A határzárral kapcsolatban a kormányfő úgy fogalmazott: ezzel „miközben megvédjük Magyarországot, megvédjük az Európai Uniót is”, ami a magyar történelemben nem példa nélküli.
A szerdai szerb-magyar kormányülésről tájékoztatva elmondta, noha Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök sem örült a szerb-magyar határra tervezett kerítésnek, "amit értsünk is meg", a bevándorlás is olyan kérdés, amelyben a szerbeknek és a magyaroknak érdemes közös álláspont kialakítására törekedni.
Nemzetközi szervezetek, például az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) aggályaira Orbán Viktor úgy reagált: ezek a nemzetközi szervezetek félnek a jövőtől. Nem lesz könnyű a következő néhány év a népvándorlások miatt, de "látjuk a feladatokat, van időrendünk, akcióterveink vannak", ezeket végre kell hajtani, nem pedig félni a jövőtől - közölte.
Magyarország külön elbírás alá esik
Kitért a múlt heti EU-csúcstalálkozóra, ahol az a döntés is született bevándorlásügyben, hogy Magyarország - Bulgária mellett - külön elbírálás alá esik. Magyarországnak ki kellett állnia saját érdekeiért, mert "a mi helyzetünk mindenki másétól különböző": "mi nem vagyunk frontország (...), mégis Magyarország nehezebb helyzetben van, mint ők, mert a görögök nem fogják meg a saját határaiknál a gazdasági bevándorlókat, és ezek rázúdulnak Magyarországra" - fejtette ki a miniszterelnök.
A magyar kormány azt az álláspontot képviselte Brüsszelben, hogy a bevándorlók szétosztására vonatkozó szabályok, a kvóták Magyarországra nem érvényesek, "ragaszkodunk az önkéntes, saját jogon meghozott döntéshez, és nem vállalunk egyébként ezekből a terhekből, mert ezekből rajtunk már több van, mint másokon" - közölte.
Azt, hogy kit engedek be a házamba, az országomba, a kormányfő a legelemibb önvédelmi kérdésnek tartja, amit csak a magyarok dönthetnek el.
Beszélt arról is, hogy akik a menekülteket és a megélhetési bevándorlókat nem választják szét, egyszerűen csak idegeneket látnak bennük, és akik szerint az idegen nem veszélyes, hanem szép, és az a jó, ha minél sokszínűbb emberek alkotnak egy társadalmat, azok szerint Magyarország egy jó folyamatot akaszt meg. Hozzátette, általában a nemzetet, a családot kevésbé fontosnak gondoló baloldal szenved leginkább "abban a betegségben, hogy illúziói vannak a bevándorlással kapcsolatban".
Kifejtette továbbá azt az álláspontját, amely szerint Afrikával ellentétben Európa teljesítmény nélkül is garantálja az ember életben maradását. Ezért ha az Afrikában élők azt a hírt kapják - folytatta -, hogy beengedik őket Európába, és gondoskodnak róluk, akkor nekiindulnak, "és nem százezren", ennek ugyanis beláthatatlanok "a matematikai dimenziói", hiszen sok százmillióan élnek Afrikában.
Kép letöltéseA helyzet rossz kezelése, a rossz európai válasz miatt "ma az a képzet él Afrikában", hogy Európa elfogadja az ő ideérkezésüket. Ezért világosan meg kell mondani nekik: "nincs esély, vissza fogunk küldeni, ez a kontinens nem lesz a te hazád, van neked saját hazád, ez a mi hazánk, mi építettük fel, szívesen működünk veled együtt, vannak törvényeink, tartsd be, ha ide akarsz jönni, még ennek is megvannak a szabályai, de az lehetetlen, hogy te törvénysértő módon átrohanj a kerítéseinken, a határainkon" - fejtette ki álláspontját a miniszterelnök, ezzel magyarázva határozott határvédő politikáját.
Orbán Viktort kérdezték a görög válságról is, amelyről szólva azt hangsúlyozta: ha 2010-ben nem jött volna létre példátlan összefogás Magyarországon, és nincs kétharmados parlamenti többsége a kormánynak - amely így nehéz döntéseket tudott meghozni -, akkor ma ugyanott lennénk, mint Görögország. A magyarok azonban létrehoztak egy "teljes, szinte feltétel nélküli összefogást" - mondta, hozzátéve, hogy Görögországban azonban nem az egység volt a válasz a bajból való kilábalásra.
Jelezte ugyanakkor, hogy mélyen együttérez a görögökkel, és szurkol nekik. "A görögök is tehettek volna többet, és akiknek az lett volna a dolguk, hogy segítsenek rajtuk, is lehettek volna kevésbé mohók" - fogalmazott a miniszterelnök.
Nincs vesztese a költségvetésnek
Azzal kapcsolatban, hogy a parlament már az év közepén elfogadta a 2016-os költségvetést, Orbán Viktor úgy reagált: példátlan esemény, hogy az ország eljutott a kiszámíthatóságnak arra a szintjére, hogy az év közepén elfogadott büdzséje van. A költségvetésről szólva kiemelte a személyi jövedelemadó csökkentését és a teljes foglalkoztatottság eléréséhez szükséges intézkedéseket. Nincs vesztese a költségvetésnek, mindenki léphet egyet előre - jellemezte a büdzsét.
(MTI)