Több évtized kényszerszünet után mára újraéledt az egyházi iskolarendszer - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Kunszentmiklóson a református templomban, a Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános iskola felújítása és új épületszárnyának átadása alkalmából tartott avatóünnepségen.

A kormányfő hangsúlyozta, 2010-ben, a nemzeti kormány hivatalba lépésének évében Magyarországon az óvodától a középiskoláig 119 ezer fiatal tanult egyházi iskolában, akiknek a száma 2014-re már 195 ezerre nőtt.

Emlékeztetett, az egyházi iskolarendszer, "az első bencés iskolától kezdve a protestáns kollégiumokon át a mai oktatási intézményekig annyi jó magyart és jó szakembert, tudóst, papot, lelkipásztort, katonát, édesanyát és édesapát adott a nemzetnek".

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

Nem véletlenül nevezik a református hagyományban az iskolákat az anyaszentegyház virágoskertjének - mondta, hozzátéve, hogy nem kívánunk erről lemondani a jövőben sem.

A miniszterelnök szerint, amit az egyház tenni tud a szegények, az elesettek, a betegek gondozásában, az ifjúság nevelésében, a magyar kultúra, s azon belül a magyar nyelv őrzésében és ápolásában, arra a 21. századi magyarságnak legalább annyira szüksége van, mint elődeinknek volt. A mai zilált Európáról nem is beszélve - fűzte hozzá.

Orbán Viktor hangsúlyozta, nem lehetne "beszédesebb képet" találni a reformáció 498. évfordulója illusztrálására, mint a kunszentmiklósi iskola megújítását. Az iskola régi épületét, szavai szerint a "hagyományost, az örökséget, azt, ami bevált" nem lerombolni kell, hanem megújítani.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

A miniszterelnök utalt az 1960-as években épített, most lebontott épületszárnyra, "amely nem bizonyult tartósnak, alig élte túl a szocializmust". Orbán Viktor szólt arról, hogy az új épülethez az építőanyagon túl olyan terv kellett, amely egyszerre hozza mindazt, amit a 21. század modern technikája lehetővé tesz, és mégis illeszkedik ahhoz, ami már megvan, ami már bevált. "Ez a kettő együtt maga a reformáció" - fogalmazott.

Megfogalmazása szerint a fundamentum, minden magát kereszténynek nevező közösség számára kétezer év óta ugyanaz.

"Nem egy elv, nem egy gondolatrendszer, nem egy ideológia, hanem egy személy, s a vele való kapcsolat" - mondta Orbán Viktor, hozzátéve, azért mert egy élő kapcsolatról van szó, szükséges az új utak keresése, kellenek az új inspirációk.

Kép letöltéseA Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános iskola új épületszárnya Fotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

A kormányfő szerint a 21. század elején a magyaroknak az a lecke van feladva, hogy képesek vagyunk-e mindazt, amit ezer év magyar történelme, kultúrája, tudása és bölcsessége ránk hagyott, úgy megőrizni, hogy abból jövőt lehessen építeni.

Orbán Viktor emlékeztetett a magyar történelemre, amelynek során "sokszor kellett mások helyett, meg nem értve, egyedüliként helyt állni". Olyanokért is ki kellett állnunk, "akik talán nem is tudták, nem is hitték, hogy erre a helytállásra szükség van" - fűzte hozzá.

Úgy fogalmazott: az egyházi iskola őriz és újít, 21. századi tudást és készséget ad, amelyek az évszázadok alatt felhalmozott értékekre építenek. Orbán Viktor beszédét latinul, a Soli Deo gloria - egyedül az Istené a dicsőség - jelmondattal fejezte be.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

A református templomban tartott istentiszteleten Bogárdi Szabó István püspök hirdetett igét, majd az ünnepséget követően az iskola új épületszárnya előtt Orbán Viktor miniszterelnök és Szolnoki Attila, az iskola igazgatója átvágták a nemzeti színű szalagot.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)