Segítséget ajánlott a migrációval kapcsolatos nehézségek kezelésében Orbán Viktor miniszterelnök Montenegrónak kedden Podgoricában, a Dusko Markovic montenegrói kormányfővel folytatott megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón.
A kormányfő hangsúlyozta: amikor Montenegró a saját határait védi, Magyarországot és az egész Európai Uniót is védi. Jelezte, Magyarország egy "identitásvédő álláspontot" foglal el, és megvédi területi integritását is.
Orbán Viktor azt is mondta, hogy a migráció ügyében az egyetlen siker a balkáni útvonal lezárása volt, ami Magyarország nevéhez fűződik, és amit most már egész Európában elismernek. A balkáni útvonalat lezárva kell tartani, és minden balkáni országot meg kell védeni - jelentette ki.
Kérdésre arról is beszélt, hogy Európa továbbra is súlyos hibákat követ el, nem akarja ugyanis tudomásul venni, hogy tartózkodni kell minden olyan lépéstől, amelyet Afrikában vagy a Közel-Keleten hívójelként értelmeznek. "Nem vesszük észre, hogy bizonyos mondatok és intézkedések meghívásként értelmeződnek Afrikában és a Közel-Keleten" - magyarázta, úgy értékelve, hogy az EU kétértelmű jelzéseket ad, egyszerre ad jeleket, hogy "ne gyertek", és egyszerre ad hívójeleket. Ennek az eredménye, hogy emberek fulladnak a vízbe - mondta, politikailag észszerűtlennek és embertelennek minősítve ezt az európai politikát.
Szerinte a jövő májusi európai parlamenti választáson az emberek a migrációról fognak szavazni.
A magyar-montenegrói kapcsolatokat úgy jellemezte, hogy a két ország között nincs se taktikai, se stratégiai érdekellentét.
Szavai szerint Montenegrónak megvan az esélye arra, hogy csatlakozzon Európa gazdaságilag legsikeresebb politikai-földrajzi sávjához, Közép-Európához. A magyar kormány politikai értelemben Montenegrót közép-európai országnak látja - közölte.
Orbán Viktor reális lehetőséget lát arra, hogy Montenegró gyorsan csatlakozzon az EU-hoz, szerinte Podgorica lényegében készen áll a tagságra. Közölte, nem fogad el olyan véleményt, amely szerint a csatlakozás előtt politikai, gazdasági vagy jogállami akadályok lennének. "Montenegrót holnap reggel, de legkésőbb holnapután reggel fel lehetne venni az EU-ba, ha lenne rá akarat" - fogalmazott, azt ígérve, hogy Magyarország ennek az európai akaratnak a létrehozásában aktívan részt fog venni. Aláhúzta: az EU-nak is szüksége van Montenegróra.
Ha Montenegrónak szerencséje van, az európai választások eredményeként a bővítés felé nyitottabb Európai Parlament és Európai Bizottság jöhet létre - fűzte hozzá.
Végül megjegyezte, Magyarország szívesen vesz részt a montenegrói gazdaság modernizálásában. A gazdaság célja nem a profit, hanem az, hogy az emberek jól tudjanak élni, de csak piaci alapon lehet modern gazdaságot építeni - tette hozzá.
Dusko Markovic köszönetet mondott Orbán Viktornak a határvédelemben nyújtott segítségért, és megjegyezte - bár most még nem kell, de -, előfordulhat, hogy szükség lesz a felajánlott drótkerítésre is.
Jelezte ugyanis, Albánia irányából elég nagy számban érkeznek migránsok Montenegróba.
A montenegrói miniszterelnök egyebekben arról beszélt, hogy a magyar-montenegrói kapcsolatok a legmagasabb szintűek, mindkét ország a NATO tagja, és folyamatosan fejlődik a gazdasági együttműködés.
A politikus köszönetet mondott Magyarországnak, amiért támogatta Podgoricát a NATO-integráció felé vezető úton, és hogy segíti az európai uniós csatlakozásban. "Az EU számunkra elsődleges prioritás" - hangoztatta, jelezve, folytatni fogják az európai értékek elsajátítását, erősítik a társadalom demokratizálódását.
Azt is mondta, szívesen látják a magyar beruházókat Montenegróban.
Orbán Viktor hétfőn érkezett a montenegrói fővárosba, ahol este munkavacsorán látta őt vendégül Milo Djukanovic államfő.
A hivatalos látogatás zárásaként a kormányfő megbeszélést folytatott Ivan Brajovic parlamenti elnökkel.
(MTI)