Magyarország határa biztonságos - jelentette ki Pintér Sándor A magyar önkormányzatok a betelepítési kvóta ellen című konferencián, amelyen a részt vevő polgármesterek politikai nyilatkozatot fogadtak el a kötelező betelepítési kvóta ellen.

A belügyminiszter a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) által rendezett tanácskozáson, a Millenárison köszönetet mondott a magyar határ biztonságát garantáló, a munkájukat sok esetben "embertelen körülmények között" végző rendőröknek, határvadászoknak, honvédeknek.

"A népvándorlást a külső határok mentén meg kell állítani", csak azokat szabad beengedni, akik "valódi menekültek, és hátsó szándék nélkül érkeznek" az Európai Unióba - mondta Pintér Sándor, aki szerint csak így biztosítható Magyarország és az EU biztonsága. "Aki illegális migráns, kalandor, azt nem kívánjuk beengedni, nem akarunk semmilyen bűncselekmény központi helye lenni" - jelentette ki, megjegyezve, hogy a Magyarországra érkezetteknek körülbelül 70 százaléka volt illegális bevándorló.

A tárcavezető beszédében szólt arról az európai uniós elhatározásról, amely alapján 160 ezer migránst osztanának szét a tagállamok között. "Mit teszünk a másik egymillióval, velük mi fog történni, ki fogja őket ellátni, ki fog róluk gondoskodni", és ki garantálja a helyiek biztonságát? - kérdezte. Azt a javaslatot is bírálta, amely szerint az EU a Törökország által visszafogadott migránsokéval azonos számú embert szállítana be a területére közvetlenül a török-szír határról.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány a napokban menekültügyi válsághelyzetet hirdetett ki, amit azzal indokolt: "nem tudjuk, hány ember rekedt Szerbiában, Horvátországban, és ők a későbbiekben milyen magatartást tanúsítanak, hogy az unió területére, a schengeni területre bejussanak".

(MTI)