Az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) az első uniós intézmény, amelynek székhelye Budapestre került - mondta a szervezet székházának átadó ünnepségén Pintér Sándor belügyminiszter.

A tárcavezető hangsúlyozta: tíz éven át biztosítják az Ó utcai műemléképületet a CEPOL-nak, a munkakörülményeket és a megfelelő támogatást. A miniszter - mielőtt jelképesen átadta az épület kulcsait az akadémia igazgatójának - azt mondta: a főváros szívében a székház kiváló helyszínen található és kiváló technikai eszközökkel van felszerelve.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Pintér Sándor felidézte: amikor 2012-ben az Egyesült Királyság bejelentette, hogy nem biztosítja tovább a CEPOL székhelyét, kormánydöntés született Magyarországon arról, hogy az ország versenybe száll annak érdekében, hogy a székhely Magyarországra kerülhessen. Az EU belügyminiszteri tanácsa 2013 októberében tűzte napirendjére, hogy megtárgyalja más országokéval együtt Magyarország jelentkezését is, majd hosszas tanácskozást követően egyöntetűen Magyarország mellett voksolt.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) 2014 februárjában, az Európai Parlament 2014 áprilisában adta meg ehhez a teljes támogatottságot. A CEPOL új székháza akkor még egy kissé elhanyagolt műemlék volt, a központ kialakításához 2014 áprilisában kezdtek hozzá.

Pintér Sándor szerint nem csak az intézmény elhelyezése méltó, de gondoskodtak 10 évig az ingyenes fenntartásáról is, a munkatársak mindennapi szolgálatellátását és családjuk magyarországi tartózkodását is segítették. Mindezek érdekében szolgáltatási szerződést kötöttek a CEPOL igazgatóságával.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Bánfi Ferenc, a CEPOL igazgatója többek közt azt hangsúlyozta, hogy a bűnözés a XXI. században csak határon átnyúló együttműködéssel győzhető le, ehhez pedig a rendészeti tisztségviselőknek felkészültnek kell lenniük. Azt mondta: a székházra az európai rendvédelmi közösség "alma matereként" tekint. Úgy fogalmazott: az átadás nem csak egy szalagátvágási esemény, hanem szimbolikus értékű is, annak az igénynek a kifejezése, hogy szükség van autonóm európai rendészeti képzési ügynökségre.

Az igazgató köszönetet mondott az Európai Parlamentnek, illetve a miniszterek tanácsának, hogy támogatták a budapesti helyszín kiválasztását és elkötelezettek abban, hogy a CEPOL mandátumát biztosítsák. Köszönetet mondott a magyar kormánynak is, hogy a támogatása révén Budapesten a legmagasabb nemzetközi szabványoknak megfelelő székházat kapott a szervezet. Az Európai Bizottságnak a költözés segítéséért, az Egyesült Királyságnak pedig azért mondott köszönetet, mert évekig otthont biztosítottak az akadémiának.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Arra is kitért, hogy az ügynökség előtt további kihívások állnak, az új működésüket megreformáló rendelet kibővíti a CEPOL mandátumát és lehetővé teszi, hogy még tovább fejlessze, támogassa a rendészeti tisztek képzését. Felidézte: résztvevők ezrei bizonyították már az elmúlt időszakban a képzéseik magas színvonalát, ezekre az eredményekre a továbbiakban is építeniük kell.

Bánfi Ferenc az Európai Unió biztonsága szempontjából fontosnak nevezte, hogy az unió és közvetlen szomszédjai, illetve még az ezen túli országokkal is szoros együttműködés alakuljon ki és erre példaként említette az úgynevezett rendőr-csere programot, amelynek során ismereteiket osztják meg egymással.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Luigi Soreca, az Európai Bizottság Belügyi Főigazgatóság (DG Home) vezetője köszöntőjében az együttműködés eredményeit méltatva arra mutatott rá, hogy a CEPOL munkatársai kivétel nélkül átköltöztek Magyarországra az Egyesült Királyságból. Az új székházat egyben új kezdetnek is nevezte a CEPOL számára, de felhívta a figyelmet arra, hogy a szabályozási keretek is újak: biztosítékokat nyújtanak a szervezetnek a rendvédelmi oktatás rendszerében.

Az eseményen készült teljes felvétel elérhető a Sajtószobában.

(MTI)