A magyar lakosság egészségének védelme érdekében a Kormány által felállított Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs 2020. január 31-én megtartott első ülésén az alábbi Akciótervről döntött.
A most elfogadott intézkedések célja a fertőzés esetleges magyarországi megjelenésének kiszűrése és lokalizálása, valamint az állami szervek feladatainak összehangolása az egészségügyi és járványügyi intézkedések hatékony megszervezésére. Az Operatív Törzs folyamatosan elemzi a helyzetet, és amennyiben az indokolt, további intézkedéseket hoz.
Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK)
1) Az ORFK soron kívül tegyen javaslatot a határforgalom ellenőrzésének és a járvány terjedésének megakadályozásra vonatkozó eljárásrendre, a bevezetni kívánt intézkedésekre a szükséges határvédelmi eszközökre. A határellenőrzés során fordítson kiemelt figyelmet a Kínából érkező, vagy a beutazást megelőző 14 napon belül Kína területén tartózkodott, továbbá a bizonyítottan fertőzött személyekkel kapcsolatba került személyekre.
2) A rendelkezésre álló hőkamerákat helyezze szolgálatba, és vizsgálja meg további nagykapacitású hőkamerák megvásárlásának vagy bérlésének lehetőségét.
3) A Nemzeti Népegészségügyi Központtal együttműködve hozzon létre ingyenesen elérhető információs vonalat (zöld szám).
4) A Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlása alapján az Állami Egészségügyi Ellátó Központ útján szerezze be a szükséges egészségügyi eszközöket.
5) Biztosítsa a határátkelőhelyeken szolgálatot teljesítők megfelelő egészségügyi védelmét, az egyéni védőfelszereléseket, és alakítson ki fertőtlenítő helyeket. Gondoskodjon az érintett állomány felkészítéséről.
6) A határátkelőhelyen biztosítsa a fertőzött személyek elkülönítését.
Nemzeti Népegészségügyi Központ (Országos Tisztifőorvos)
7) Határozza meg és léptesse életbe a járvány elleni védekezéshez szükséges eljárásrendet, erről tájékoztassa az egészségügyi ellátórendszerben érintetteket, különös tekintettel a határátkelőhellyel rendelkező területekre.
8) Ellenőrizze a védekezéshez szükséges, raktárkészleten és gyártási folyamatban lévő egészségügyi eszközök körét, mennyiségét és minőségét. Amennyiben indokolt, intézkedjen további készletek beszerzésére.
9) Tekintse át a vizsgáló laboratóriumok kapacitását, biztosítsa a soron kívüli vizsgálatok lefolytatását.
10) Az állampolgárok tájékoztatása érdekében figyelemfelhívó kampány útján mutassa be a vírussal kapcsolatos információkat tartalmazó honlapot.
11) Bizonyosodjon meg arról, hogy a felsőoktatási intézmények orvosi és egészségügyi szolgálatai részére a követendő eljárás végrehajtására a feltételek adottak a külföldről visszaérkező diákokkal kapcsolatban.
12) Az ingyenes információs vonal (zöld szám) létrehozását követően biztosítsa az orvosi háttér rendelkezésre állását.
13) Biztosítsa az egészségügyi szakterület együttműködését az Egészségügyi Világszervezet (WHO) intézményeivel.
Állami Egészségügyi Ellátó Központ
14) Az Operatív Törzs felhatalmazása alapján, az emberi erőforrások miniszterének jóváhagyását követően gondoskodjon a védekezésben részt vevő szervezetek, intézmények egészségügyi eszközigényének beszerzésére.
Országos Mentőszolgálat
15) Biztosítsa a határátkelőhelyeken észlelt potenciális betegek egészségügyi intézménybe szállítását.
16) Ellenőrizze, hogy az ellátó személyzet maradéktalanul rendelkezik-e a megfelelő védőfelszereléssel. Szükség szerint gondoskodjon azok pótlásáról.
Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
17) Készítse fel a rendelkezésre álló betegellátó szakterületet a betegek fogadására.
18) Készítsen intézkedési tervet a rendelkezésre álló elhelyezési kapacitások bővítésére.
Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága
19) Készítse elő az egészségügyi védőfelszerelések gyártására történő átállást.
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
20) Haladéktalanul értesítse az Operatív Törzset az Európai Tanács integrált válságelhárítási intézkedések készenléti helyzetének megváltozásáról.
21) Folytasson együttműködést az Európai Bizottság szakosított szerveivel, és nyújtson tájékoztatást az Operatív Törzs részére.
Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ
22) Intézkedjen az Operatív Törzs részéről felmerülő tájékoztató anyagok soron kívüli elkészítésére.
23) Kövesse nyomon az Európai Unió tagállamainak járványügyi intézkedéseit, a Kínából érkező légiforgalom alakulását, és az ezzel kapcsolatos állami intézkedéseket. Erről - további intézkedésig - 24 óránként készítsen jelentést.
Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság
24) A Kínai Nagykövetséggel együttműködve gondoskodjon a hazájukba visszatérni nem tudó kínai állampolgárok tartózkodási jogának ideiglenes rendezéséről.
+++++++++
25) Az Operatív Törzs felhívja a Belügyminisztériumot, hogy a Pénzügyminisztérium bevonásával kezdeményezze az Állami Egészségügyi Ellátó Központ elrendelt beszerzései tekintetében a közbeszerzési eljárás alóli mentesség engedélyezését.
26) Az Operatív Törzs felhívja a Belügyminisztériumot, hogy az Operatív Törzs munkájával kapcsolatos adatok, információk, jelentések számára biztosítson informatikai támogatást.
27) Az Operatív Törzs felhívja a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy a kimenekítésre váró magyar állampolgárok helyzetéről nyújtson folyamatos tájékoztatást. Ezen túlmenően a Turisztikai Ügynökség és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság bevonásával készítsen tájékoztató anyagot a kínai állampolgárok be- és kiutazásával kapcsolatos tapasztalatokról, tendenciákról.
28) Az Operatív Törzs felkéri a köznevelési és közoktatási intézmények vezetőit és fenntartóit, valamint a polgármestereket, hogy amennyiben olyan megbetegedett személyről szereznek tudomást, aki Kínából érkezett, akkor a Nemzeti Népegészségügyi Központ területi szerveivel vegyék fel a kapcsolatot.
Az Operatív Törzs felhívja tagjait, hogy a meghatározott feladatok végrehajtását soron kívül kezdjék meg és azok előrehaladásáról a következő ülésen számoljanak be.
(MTI)